Nem az utazáshoz kell a bátorság (…). Bátorság ahhoz kell, hogy elhagyd az otthonodat.
Utazás idézetek
Szeretnék fellógatni a házamban egy térképet a világról, és mindenhova rajzszögeket tenni, ahova elutaztam. De először el kell utaznom a térkép két felső sarkába, hogy ne essen le.
Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.
A világjáró tudós élete Isten kezében van.
Öreg sarkutazók mesélik, hogy ha elviselhetetlennek látszott az örök jég, a szüntelen éjszaka, a fagydaganat és más nélkülözések kínja, valaki visszaemlékezett az útnakindulás előkészületeire, és ilyenkor megnyugodtak kissé, mivel úgy érezték, hogy aránylag mégis tűrhetőbb most a sorsuk.
Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz.
Ha távol vagyunk, képzelődünk. Induláskor sajgó szívvel hagyjuk magunk mögött a gyöngéd vonzalmakat, ugyanakkor azzal a furcsa érzéssel is, hogy kincset ástunk el a föld alá.
Az úthoz hozzá tartozik az apró és finom dolgok tisztelete. Mindig ismerd fel a pillanatot, amikor fontos a megfelelő viselkedés.
Az utazási irodában azt mondták, 7 éjszakát tölthetek Hawaiin. De egyetlen napot sem.
Valami szellemi közöm van Indiához, és minden valószínűtlensége ellenére egyetlen percig sem volt kétségem abban, hogy amikor eljön az ideje, el is fogok jutni oda.
Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.
Az utazás legnagyobb baja, hogy bármerre járok, ugyanaz a miniatűr világ fogad. A szállodai szobákban apró szappanok és samponos tubusok várnak, minivajak, egyszer használatos fogkefék, kis adag szájöblítők… óriásnak érzem magam.
Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket.
Utazni csupa gyönyörűség volna (…), ha test nélkül utazhatnánk. Ha míg testünk pihen, szabadon csatangolhatna a lelkünk.
Akármerre járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint amit abban a percben kaphatok.
Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat.
Nem a lélek, csak az ég alja változik azok számára, akik a tengeren túlra vándorolnak.
A fényt, a világot csak azok a népek ismerik igazán, melyeknek tengert adott sorsuk. A tenger a másik haza, a végtelen.
A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el.
Van valami ősi jellege a vízen utazásnak, még akkor is, ha rövid. Nem is annyira a szemünk, fülünk, orrunk, szájpadlásunk vagy a kezünk informál minket arról, hogy nem nekünk való helyen vagyunk, mint a lábunk, amely furcsának érzi, hogy hirtelen érzékszervként kell működnie.
Minden utazó jól ismeri ezt a kellemetlen állapotot, a fáradtság és a nyugtalanság keverékét. Bámuljuk az órákat és a menetrendeket, tüzetesen megvizsgáljuk a visszeres márványt a lábunk alatt, beszívjuk az ammóniát és a hideg téli éjszakákon a mozdonyok acélöntvényeiből áradó nehéz szagot.
Minden táj egy-egy lelkiállapot.
A Föld azért gömbölyű, hogy ne lássunk messzire utunkon.
A vérbeli utazónak nincsenek konkrét tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni.
Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.
Minél gyakrabban kérdezed, milyen messzire kell menned, annál hosszabbnak tűnik az utazás.
A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek.
Ha virágos az út, ne kérdezd, hová visz!
A boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság.
Az igazi felfedezés nem új földterületek megtalálásában rejlik, hanem abban, hogy új szemmel nézzük a világot.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
Aki állandóan úton van, az tudja, hogy egy napon mindig el kell indulni.
Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás.
Azért indulok el mindig egy nagy útra, hogy bennem is elinduljon valami.
Cél nincs. A cél: az út.
Hinni annyi, mint nem tudni biztosan, hová, de mégis menni – bizalommal. Egy utazás térkép nélkül.
Egy utazás során a felek akár heteket is eltöltenek kényszerű összezártságban – nincs hova menekülni egymás társasága elől. Egy rosszul működő család kimondatlan titkai, lappangó feszültségei ilyenkor kerülnek a legközelebb a robbanáshoz.
Úgy hiszem, bárhová vigyen is utad, mindenütt új istenek várnak, mennyei türelemmel – és nevetéssel.