Akárhányszor elmentünk, mindig egymásra találtunk,
egymásnak voltunk szeretők, közbe a legjobb barátunk,
együtt néztük a napot ahogy kibújik a föld alól,
úgy éreztem enyém a világ, én vagyok a győztes oldalon.

Kicsik voltunk még a gondokhoz,
pedig akkor is mondták egy ilyen alakkal ne foglalkozz,
becsaptuk a szülőket hogy egymás mellet aludjunk,
mindenre megesküdtünk csak hogy egymás mellett maradjunk.

Ha van szeretet, ha egymás szívében lüktettek, akkor ne váljatok el. Akkor ne törődjetek a világgal, ne törődjetek a többi ember véleményével, és éljetek úgy, ahogy boldogok tudtok lenni.

Van még ember a világon, aki képes arra a gondolatra, hogy a maga választottjának az arcvonásait hazavigye emlékében, s még a lábnyomát is lerajzolja a nedves homokról, s aztán megörökítse az arcot festményben, a lábnyomot bakancskákban! – Aki tud mindig róla gondolkozni – soha róla nem beszélni! – Ilyen bohó emberek is vannak még a világon.

A párom minden mosolya, pillantása, szava ajándék, és mindennap díszbe kell öltöztetnem a szívemet, mielőtt ismét a kezébe adnám.