A legjobb, amit szabadságunkból hasznosíthatunk, ha megtanulunk lényeges dolgokban jó döntéseket hozni, és megszabadítjuk magunkat attól a tehertől, hogy túl sokat foglalkozunk lényegtelen és jelentéktelen dolgokkal.

Az igazi szabadság (…) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.

Ránk vár az a feladat, hogy hittel vállaljuk a ránk maradt munkát, hogy dicső halottainkból még nagyobb odaadást merítsünk az ügy iránt, amelyért ők mindent feláldoztak, hogy mi, az itt jelenlévők híve higgyük, hogy ez a nemzet Isten segedelmével újjáteremti a szabadságot.

Az emberek úgy általában szeretik a szabadságot, de pontosan nem tudják, ez miben áll és milyen lehet. Ha megkérdezik az embereket, hogy szeretnek-e szabadon élni, igennel fognak válaszolni. Ha megkérdezik őket arról, hogy ők akarnak-e a sorsuk felől dönteni, akkor már más lesz a válasz, mert egy bizonyos szempontból szeretik a szabadságot, más szempontból azonban félnek tőle. A szabadság ugyanis felelősséggel is jár: mi vagyunk felelősek saját életünkért, a környezetünkért, nemcsak családunkat, hanem egész országunkat értve ezalatt.

A madarak a levegő elem uraiként mindazt megtestesítik számunkra, ami a bennünket megkötő föld elemmel a leginkább ellentétes. A tehetetlenség, mozdulatlanság és mozdíthatatlanság ellenében minden madárrepülés arra szólít fel bennünket, hogy ne a földet nézzük, ha repülni akarunk.

Cselekedeteinket arra a mindig jelen lévő tudatosságra kell alapoznunk, hogy az emberek gondolkodásukban, érzelmeikben és cselekedeteikben nem szabadok, de csak annyira kötöttek indítékaik által, mint a csillagok mozgásukban.

Bontsd szét egyéniségedet és ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod. Bontsd szét egyéniségedet és szabaddá válnak lelked végtelen áramai, melyek nem benned vannak és nem kívüled, áthatnak mindenen.

Aki azonban alázatos lélekkel felismeri, hogy mi a végcélja mindennek, aki látja, milyen illedelmesen nyesegeti minden tehetős polgár paradicsommá a kertecskéjét, és aztán, hogy még a szerencsétlen ember is milyen rendületlenül szuszog tova útján a terhe alatt, és valamennyinek egyformán az a vágya, hogy bárcsak egy perccel is tovább láthassa még ezt a napvilágot – igen, az ilyen ember elnémul, és szintén megalkotja saját magából a világát, és boldog is, mert ember. És aztán bármilyen korlátok közt él, mindig ott őrzi szívében a szabadság édes érzését, és azt, hogy elhagyhatja ezt a börtönt, amikor akarja.

Mióta az eszemet tudom, olyan világról ábrándozom, amelyben nem vagyunk urai más eleveneknek. Amelyben együtt élünk velük, s ők szabad akaratukból hozzánk csatlakoznak, vagy elhagynak bennünket.

Bizonyára el tudod képzelni, micsoda káosz lenne a világon, ha mindenki azt mondaná: “Független akarok lenni, felelősség nélküli, és szabadon ki akarom mondani, amit gondolok, és azt szeretném csinálni, amit én akarok.” Mindnyájunknak szabadságunkban van úgy beszélni és cselekedni, ahogy egyénileg akarunk – föltéve, hogy a beszédnek és cselekedetnek ez a “szabadsága” nem okoz kárt embertársainknak.

A szabadság nem az, hogy valaki vállalja a felelősséget – a szabadság ott kezdődik, amikor valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság.

Tudom, hogy rengetegen álmodoznak egy körülrajongott életről, de ha egyszer megtapasztalod, hogy mit jelent híresnek lenni, rögtön nyugalomra vágysz. Mostanában egyre többször kapom azon magam, hogy csodás vidékekről álmodozom, ahol egyes-egyedül vagyok.