A ló dolga, hogy bizalmat sugározzon az ember felé. Azt gondolom, azok az emberek, akikben már eleve van egy kis bizalom, érzik a lovakkal való különleges kapcsolatunkat, mert a ló megbízik az emberben: hagyja, hogy a hátára üljön, és meglovagolja. Az a szerepe, hogy az ember haladjon vele és bízzon benne.

A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.

A madarak nyelve nagyon régen kialakult, és más, ősi beszédmódokhoz hasonlóan tömör, kihagyásos beszéd: keveset mondanak, de ezzel sokat fejeznek ki és sokat megértenek belőle.

A kutyám nem tudja; nem muszáj megcsípnie a gazdija karját, amikor az megsimogat valami más kutyát, vagy esetleg – Isten bocsá – egy macskát. Ettől az a gazdi még őt, csakis őt szereti, nem kell féltékenységi jelenetet rendeznie.

Az állatok többsége az ember helyett a természethez alkalmazkodott, hagyjuk ott őket, ahová valók, mert minél többet ragadunk ki a természetből, annál kevesebb szépség marad a Földön.

Az állatvilág törvényei olykor kegyetlenek, de vannak magányos egyedek, akik – akár az életük árán is – kemény küzdelemmel vívják ki a tiszteletet.

Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta.

Vannak kutyák, amelyeket nem képeztek emberek mentésére, de ösztöneik és az emberek iránt érzett szeretetük a legnagyobb odaadásra képes.

Van, amikor megmentünk egy állatot, és nem is sejtjük, hogy ezzel önmagunkat mentettük meg.