Imádom a delfineket. A delfin a világ legokosabb állata. A víz alá úszik és kisegíti az embereket a partra. Ezt én csak delfin-technikának hívom. S azt szeretem a legjobban, amikor ezek a csodálatos állatok nevetnek! Ők szerintem nem is állatok, inkább valami komoly, isteni adománynak tartom őket. Életmentők.
Állatos idézetek
Úgy tűnik, nincs a szivárványban olyan szín, nincs a világon olyan minta, amit a halak testük ékesítésére fel ne használnának.
A cápáktól és az óriáspókoktól rettegek.
Kipróbáltam a lovaglást, de jobban szeretem, ha jóval több lőerő van alattam, amelyet maximálisan tudok kontrollálni, és nem kell alkalmazkodnom az állat akaratához.
Úgy vélem, az állatok megérzik a katasztrófákat, rendelkeznek egyfajta hatodik érzékkel, megérzik, mi fog történni. Igen, ők tudják, viszont ezt a képességet körültekintően elnyomják az emberekben.
Gyakran megfigyelheted, hogy a macskák reagálnak valamire, ami csak „üres térnek” tűnik. „Mi baja a macskának?” – kérdezik ilyenkor. Semmi baja sincs. A macska egyszerűen csak lát olyasmit, ami túl van az öt emberi érzékszerv érzékelési tartományán.
Hajlamosak vagyunk (…) azt hinni, hogy a kicsi és nem ehető élőlényekre kevésbé van szükségünk.”Hát kihalnak, na és? Csak nem fontosabb néhány haszontalan gyom és csúszómászó, mint az ember?” Ez a látszólag józan felfogás nem veszi tudomásul azt a ma már nyilvánvaló tényt, hogy a természetben szinte semmi nem haszontalan: a vad fajok olyan szolgáltatásokat nyújtanak nekünk, amiket nélkülük csak igen körülményesen tudnánk megszerezni. Ráadásul igen drágán is, míg ők ingyen adják. Elvesztésük ugyanolyan veszélyekkel jár, mintha, mondjuk, egy repülőgépből kihullanának az apró és látszólag jelentéktelen tartószegecsek.
Ha szánunk rá egy percet, hogy egy állat szemébe nézzünk, azonnal világossá válik, miért kutya kötelességünk gondoskodni egymásról.
Azt mondják, az állatok viselkedése figyelmeztetheti az embert a közelgő földrengésre. Például a legutóbbi földrengést megelőző este a kutyánk fogta a kocsikulcsot és elautózott Arizonába.
Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!