A legtöbb félelmünk, amelyet magunkkal viszünk a felnőtt életünkbe is, gyakran abból táplálkozik, ami “megtörténhetne” vagy “megtörténhetett volna”, nem pedig abból, ami tényleg be is következik.

Aki hagyja magát legyőzni a félelmei által, az megszűnik nőnek vagy férfinak lenni, és csak a neme marad meg.

A félelem hangja ezt mondja: “Rakj tüzet a kandallóban, és maradj ott a melegénél.” A hit hangja azonban azt mondja: “Lobbantsd lángra a szívedet, és indulj megvalósítani terveidet!”

Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?

A félelem ruhákba csavarja a testünket, a szeretet mezítelenül hagy. A félelem görcsösen kapaszkodik mindenbe, és mindenhez ragaszkodik, amink csak van, míg a szeretet odaad mindent. A félelem bezár, a szeretet megnyit. A félelem megragad, a szeretet elenged. A félelem sajog, a szeretet enyhít. A félelem támad, a szeretet módosít.