Veszély esetén a látásunk megváltozik – nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.

Meg kell értened a félelmet, hogy irányítani tudd. A félelem olyan, mint a tűz. Elérheted, hogy érted dolgozzon: felmelegít a téli hidegben, ételt főz neked, amikor éhes vagy, fényt ad, amikor sötétben vagy, és energiát ad neked. Ha azonban hagyod, hogy kicsússzon az irányításod alól, akkor megsebez, vagy akár meg is öl… A félelem a kivételes emberek barátja.

A félelem szüli a háborúkat, a rasszizmust, a “ki kit győz le” küzdelmet a házaspárok között, a barátságokat tönkretevő rivalizációt, sőt az istenfélelem szüli az ateizmust is.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Szemét dolog a félelem. Mert soha nem lehet tudni, mikor támad. Van, hogy az ember mögé settenkedik, és vihog, mint egy jó barátnő hetedik általánosban. Aztán jól tarkón vág, és már térdre is rogyunk, mielőtt megtudnánk, mi volt az. Máskor látni lehet az érkezését. Csak egy pötty a horizonton, az ember meg kalitkába zárt kanári.