Mily szörnyű bajt bocsájtsz rám,
mily rettentőt, ha rágondolok, Ámor,
nem félek a haláltól,
gyötrelmeim végét csak tőle várván. (…)

Így hát az élet öl meg,
amíg a halál visszaadja éltem.
Hallatlan, hogy e létben
élet s halál engem miként gyötörnek!

Legyen is áldott, aki az álmot feltalálta, mert ez a köpönyeg minden emberi gondot betakar, ez az eledel csillapítja az éhséget, ez az ital oltja a szomjúságot, ez a tűz fölmelegíti a hideget, ez a hideg lehűti a forróságot, szóval az álom olyan pénz, hogy mindent meg lehet venni vele, oly mérőserpenyő és súly, hogy egyenlővé teszi a pásztort a királlyal, az együgyűt az okossal. Csak egy rossz van az álomban, hogy amint hallottam, a halálhoz hasonlít, mert a halott meg az alvó között igen kevés a különbség.

A közmondások olyan rövid, velős mondások, melyeket bölcs eleink a tapasztalásból és a gondolkozásból merítettek; az olyan közmondás, amit nem a maga helyén alkalmaznak, inkább ostobaság, mint velős mondás.

Igen nagy különbség van aközött, ha az ember valamit szerelemből avagy hálából cselekszik. Az bizony meglehet, hogy egyik vagy másik lovag ne legyen szerelmes, azonban szigorúan véve a dolgot, hálátlannak semmi szín alatt sem szabad lennie.

Semmi nem ér semmit, csak ha valaki tanul meg tanul, és van pártfogója, meg a szerencse is kedvez: az ember nem is álmodja, egyszer csak azon veszi észre magát, hogy vagy bírópálcát nyomnak a markába, vagy püspöksüveget a fejébe.

Az a bizonyos Fortuna asszonyság nagyon szeszélyes menyecske, de meg vak is, nem látja, mit cselekszik, s azt se tudja, kit taszít el, kit emel föl.