Indulatból hozott döntéseinkkel általában jól járunk. Érzelmeink többnyire csak azt a lépést teszik meg, amelyet értelmünk már rég elhatározott, de nem mert végrehajtani.

Minden lehetőség közül akkor választasz a legrosszabbul, ha megengeded, hogy nélküled döntsenek a te ügyedben.

Valamilyen halvány esély a legreménytelenebb helyzetben is kínálkozik. Ha van erőd megragadni, egyszer csak azt tapasztalod, hogy hirtelen erős hátszél támogat. Merj elindulni! – Aki felszáll a vonatra, az már megtette az út nehezebbik részét.

Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz… De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját… és az a másik leszorul, kiesik… az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki… és hagyja ott a maga régi nehéz útját.

A legjobb, amit szabadságunkból hasznosíthatunk, ha megtanulunk lényeges dolgokban jó döntéseket hozni, és megszabadítjuk magunkat attól a tehertől, hogy túl sokat foglalkozunk lényegtelen és jelentéktelen dolgokkal.

Az ember, mint a Természet megismerője: eszmét követ. Az ember, mint a Természet ura: rögeszmét. Megismerni ugyanis semmit sem lehet önmagunk megismerése nélkül, s aki magát csak felszínesen ismeri, tudja, hogy van benne egy önző és mohó ego, s van egy magasabb valója, akinek célja nem a birtoklás és a hatalom, nem a “természet leigázása”, hanem az emberiség, a jóság és a szeretet. Erről azért tud kivétel nélkül mindenki, mert nincs olyan pillanata az életnek, amikor ne kellene arról döntenie, hogy kit szolgál: az életet, vagy a halált, a fényt, vagy a sötétséget, az áldást, vagy az átkot, a szeretet, vagy az önzést, önmagát, vagy az igazságot.

Ha az ember leteszi a garast valamelyik lehetőség mellett, az összes többi, amit elvetett, kihuny, akár az elfújt gyertyaláng, mintha sosem lett volna. Jelenleg valamennyi lehetőség ott világol előtte. De mindet életben csak úgy tarthatja, ha tétlen marad. Választani kell közülük.

Jobb, ha már most megjegyzel egy nagyon fontos igazságot, hogy amikor úgy alakul a helyzet, először ez jusson eszedbe. Az emberek egész életedben mindenfélét hajtogatnak, információk, utasítások és tanácsok tömegével tömik a fejedet. És mindannak, amit mondanak, legalább a kilencvenöt százaléka tévedés! (…) Ez az emberi élet legalapvetőbb ténye. (…) Az emberek tele vannak téves információkkal. Így persze nehéz eldönteni, kinek higgyünk.

Abban a pillanatban egyáltalán sejtelmem nem volt, mibe-hova kerültem. Szívesen mondanám el, hogy hitre találtam, sziklán vetettem meg a lábam, ellenállhatatlanul… ahol a téboly értelemre válik, a bánat örömre, a nem igenre. Sőt, a halál maga sem halál többé, hanem feltámadás. Az igazsághoz híven csak egyet mondhatok. Hogy amikor az élet és a semmi közt kellett választani, akkor mást választani, mint az életet, nem is lehetett, nem is annyira az élet miatt, az élet szerelme miatt, pláne nem az örök életért… inkább annak a reményében, hogy egy ideig az leszek, ami lehetek. Azért még lehet lelkesedni.

Freud – igen, maga Freud – egy ízben azt mondta, hogy életünk apró dolgaiban természetesen a józan észre kell hallgatnunk. De az igazán nagy elhatározásoknál azt kell tennünk, amit a tudatalattink parancsol.

Az igazi szabadság (…) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.

Aki ismeri az életet, az tudja, hogy milyen kevéssé lehet valakit logikus érveléssel meggyőzni. Ami a lélekben a döntő elhatározást meghozza, sokkal mélyebben járó valami, mint a logikus érvelés.

Ha az élet tálcán nyújt valamilyen lehetőséget, akkor legalábbis nagyon meg kell fontolni, hogy az ember átértékelje az előzetes terveit.

Választhatok az állandó aktivitás és boldogság, vagy a befelé forduló passzivitás és szomorúság között. Vagy megbolondulhatok a kettő között ide-oda csapódva.

Egy stratégia két lehetséges legnagyobb hibája: az idő előtti cselekvés, illetve a lehetőség elhalasztása.

Minden meg van írva a zajokban. Az ember múltja, jelene, jövője. Az az ember, aki képtelen hallani, az nem hallja meg az élet tanácsait, amelyeket pedig minden pillanatban kapunk. Csak aki hallja a jelen zaját, az képes biztos döntést hozni.

A saját erődből győzni – az a nagy kunszt. De, hogy erre képes vagy-e, azt csak te döntheted el. Ez a legfontosabb döntés az életben, és az egyetlen, ami számít.

A tartalmas és teljes élet művészete hasonlít ahhoz, amikor egy hegyi folyó zuhatagos részén vergődsz lefelé egy gumicsónakon. Ha már elszántad magadat, és engedtél a vad sodrásnak, nehéz meg­változtatnod a döntésedet. Már nem lehet visszafordulni, hogy visszaevezz a nyugodt vizekre. Az izgalom és a kaland azonban megéri az erőfeszítést. Ha sosem próbálkozol az újjal, nem ismer­heted meg sem a kétségbeesés mélységeit, sem a siker felemelő ér­zését.

Ha a szem a lélek tükre, akkor a gyász az ajtó. Amíg csukva van, elválasztja a tudást a nem tudástól. Ha nem törődsz vele, örökre csukva marad. De ha kinyitod és átmész rajta, a fájdalom igazsággá válik.

Az Univerzumban ugyebár 2+2=4. 2+2 csak akkor 4, ha elfogadod, hogy 2+2 az 4. 2+2 az, amivé válni akarok. Elképesztő az az erő, ami abban rejlik, hogy képes vagy választani.

Nem vagy a körülmények áldozata. Válassz! Csak döntsd el, hogyan szeretnél élni, kivé szeretnél válni és hogy akarod megcsinálni! Csak döntsd el! És attól a ponttól kezdve az Univerzum félreáll az utadból. Pont úgy, mint a víz, amikor egyszerűen átfolyik az akadályokon. Lehetőségekké akarok válni, és egy olyan eszmét akarok képviselni, amely arról szól, hogy tényleg megtehetsz bármit, amit csak szeretnél.

Amikor válaszúthoz érkeztem az életem során, mindig tudtam, melyik a helyes út! Kivétel nélkül tudtam! De nem azon mentem. Tudják, miért? Mert átkozottul göröngyös és kemény volt…

A sakkban nincs segítségkérés. Ettől szép ez a játék. A korábbi döntéseink által meghatározott lépések halmazának rabjai vagyunk. Minden döntés drámaian megváltoztattja a lehetőségeinket. Nincs biztosítókötél, nem avatkozhat be külső erő. A sakk két ellenfél tiszta küzdelme. Vagy ebben az esetben…eggyé.

Mindannyiunknak vannak személyes kedvteléseink, preferenciáink – bizonyos dolgokat szeretünk, másokat nem. Az életben mindig van két választási lehetőséged: az egyik, hogy úgy döntesz, élvezed az éppen aktuális eseményt, és tanulsz belőle – még ha nem is olyan dolog, amit szeretsz. A másik lehetőség, hogy végigküzdöd-küszködöd az élményt, közben folyamatosan hibáztatva érte mindent és mindenkit magad körül. Mi lenne, ha minden kedvezőtlen eseményt új megvilágításban szemlélnél? Mi volna, ha egyszerűen elfogadnád a tapasztalatot, mint átmeneti állapotot, és tanulnál belőle, amit csak lehet? Gondold csak el, milyen békéssé válna ezzel az élményed! Ha szereted a Poklot, azzal Mennyországgá változtatod. Az érzéseiddel döntesz – válassz hát körültekintően!

Honnan tudjuk, hogy mi irányítunk? Hogy nem csak simán a legjobbat hozzuk ki abból, ami jön és ez minden? Hogy nem két szar opció közül kell folyton választanunk?

A fény harcosa tudja, hogy szabadon dönthet, mit akar. Döntéseit bátran, önzetlenül hozza, időnként egy cseppnyi őrülettel.

Mindennek nagyon sok oka van, és nehéz egyet kiválasztani. Ki tudja, hogy mit akarsz majd tenni, és mit kell majd tenned?

Az emberek gondosabban választanak fürdőruhát, mint házastársat. Pedig a szabályok ugyanazok: olyat válassz, amit kényelmesen viselhetsz, és hagyj helyet a növekedésnek.

Még nehezebb, hogy a magad útját megtaláld. Aki nem tud választani, meghal az Úr szemében, bár továbbra is lélegzik, és járkál az utcákon. Minden létezőnek oka van: teneked csak meg kell tudnod különböztetni az átmenetit a véglegestől.

Az egyetlen mód arra, hogy helyes döntést hozzunk, az, ha tudjuk melyik a hibás döntés. Azaz meg kell vizsgálni a másik utat, félelem és gyávaság nélkül, s azután dönteni.

A világ dicsősége múlandó, és nem az alapján kell mérni az életünket, hanem aszerint, hogy milyen döntéseket hozunk a személyes történetünk követéséről, az utópiánkban való hitünkről és az álmainkért való harcról. Mindannyian a saját életünk főhősei vagyunk, és sokszor a névtelen hősök hagyják a legnagyobb nyomot.

Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk.

Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam.

Azelőtt mindig könnyen és biztos kézzel tudtam dönteni; rájöttem, hogy ez azért van, mert az ifjúságunkban a kérdés mindig ez: a jobbat vagy a kevésbé jót választom-e. Most már csak két rossz közt választhatok, ezért olyan nehéz a döntés.

Régebben szerettem azt gondolni, hogy meg tudom különböztetni a jót a rossztól. Hogy valami vagy fekete, vagy fehér; vagy igaz, vagy hamis. Míg egy nem túl szép napon a színek összemosódtak, szürkébe borult a világ. És azóta egyszerűen nem tudom, hová lépek, és mi a helyes.

Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek.

Amikor arra van szükség, ne siesd el a dolgokat. De amikor kell, akkor aztán minden idegszáladdal összpontosíts. A lényeg, hogy ezt a kettőt soha ne keverd össze.

Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielőtt egyet lépnének, egész életüket fél lábon töltik.

Vannak pillanatok az életünkben, amikor kereszteződésben találjuk magunkat. Félelmetes, zavaros, térkép nélkül. A döntések, melyeket ekkor hozunk, meghatározzák az elkövetkezendő napjainkat. Persze, ha szembefordulunk az ismeretlennel, akkor a legtöbbünk inkább megfordul és megfutamodik.

Az életben mindig érkezik figyelmeztetés a megfelelő időben. (…) Amikor több út kínálkozik, ott mindig megállít az élet, hogy nézzünk körül. A kérdés csak az, észrevesszük-e, hogy egy stoptábla előtt állunk? Ha igen, akkor kezünkben a döntés, és mindig választhatjuk a jó utat.

Ha minden percben megkérdezzük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.

Rég eldőlt már minden, mint mindig. Legföljebb nem tudunk róla, és a látványos végjelenetet összetévesztjük a döntéssel, amely pedig már rég némán megszületett, hónapokkal azelőtt.

Amikor ilyen nehezen döntünk bármilyen kis és nagy kérdésekben, mint manapság, akkor bizony keressük az átmeneteket, a kibúvókat, nem lehetne, hogy is-is? Nem lehet “és” a “vagy” helyén?

Jobb megvitatni egy kérdést anélkül, hogy eldöntenénk, mint eldönteni, anélkül, hogy megvitatnánk.

Milyen közel állnak egymáshoz: adni – kapni, ajándékozni – elvenni, tisztelni – megalázni, odafigyelni – elvárni, elengedni – kényszeríteni, megbocsátani – haragudni, megbízni – gyanakodni, együtt érezni – közönybe burkolózni, hinni – kételkedni… A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.

Az értelem a tett. Akkor veszíted el az értékedet, ha lemondasz a változásról és a tapasztalatról. Hatalmadban áll választani: válassz valamit, és szenteld neki magad. A tettek adnak célt és reményt.

Van az életben néhány olyan pillanat, amikor az ember úgy érzi, az életútja kettéválik előtte, s bármelyik göröngyös ösvényt választja, a szeme ezután mindig a másik felé sandít, mert azt érzi, hibázott, mégiscsak a másik irányba kellett volna mennie.

Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett, ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést. Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet, hanem egyszerűen csak véghez vittem, amit elhatároztam – és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről, hogy már minden eldőlt.

Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (…) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.

Bármikor, ha nagyon fontos döntés előtt állunk, a legjobb a megérzéseinkre és az indulatainkra hallgatni, mert az észérvek általában megpróbálnak eltántorítani minket az álmainktól, mondván, hogy még nem jött el az idő. Az ésszerűség fél a vereségtől, az ösztönösség viszont élvezi az életet és a kihívásait.

Tedd, amit tenned kell, és fizesd meg az árát, ha rossz volt a döntés! Még akkor is, ha helyesen cselekedtél.

A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.

Döntéseinket úgy hozzuk, hogy a bennünk élő békevágyra hallgatunk. Nincs jó vagy rossz viselkedés. Az egyetlen érvényes döntés a félelem és a szeretet közötti választás.

Minden pillanatban két út van előttünk; ezek közül ki kell választanunk az egyiket, és nem tudjuk, merre vezet a másik. Lehet, hogy a jobbat választottuk, de lehet, hogy sohasem fogjuk megtudni, melyik a jobb.