Soha nem leszel egyedül többé, esküszöm. Ahová te mész, megyek. Ha száguldasz, száguldok. Ha harcolsz, harcolok. És ha meghalnál nekem, Dominic Toretto, én is veled halok.
-Letty Ortiz
Halálos iramban 7. (2015)
Kedvesemnek idézetek
364 idézet
Én nem kívánlak másnak, csak éppen annak, ami vagy.
Elmehetsz tőlem, de itt maradsz nálam
egy szál hajaddal fogaim között.
Árnyékodat használom takarómnak.
Egy szót se szólj; minden titkunk közös.
Ajándék, szív a szívnek: Nem azért vagyok veled, mert muszáj, vagy mert nálad ragadtam, hanem mert inkább veled vagyok, mint bárki mással.
Meséld el, milyen voltam,
hogy éltem, hogy daloltam,
segíts, hogy emlékezzem,
kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
nincs baj, és nem kell félnem,
s én majd behunyt szemmel
emlékezem.
Túl minden álmon, túl az ismeretlenen,
egy ajtót nyitottak neked és nekem.
Hol két világ összeér, harangok kondulnak,
a menny és pokol bennünk egybeolvadnak.
Mikor velem vagy, fenn vagyunk egész hajnalig,
Mikor másutt vagy, nem is alszom, vagy csak alig.
E kétféle álmatlanság Isten ajándéka,
de mennyivel jobb az első mintsem a második!
Én nem hívlak, Te akarsz jönni,
Ma még könnyű, szokott a bánat,
Tán nem ölne meg a búcsúzás,
Ma még irgalommal kívánlak.
Hirdetni fogod: te akartad
S mindent, mi történt, te akartál
S hogy nálam is hatalmasabb vagy
S a Halálnál.
Hogy minden voltál, ugye jól tudod
És hogy semmim sem, ugye bűn az átok?
Tied volt a kivánt és teljes Élet,
Enyém száraz száj, éhség, harc és vércsepp.
Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett
Szegény ördög csak későn találtam meg
Te becéző, simogató kezed.
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
a fák, a hegyek, a habok.
Én ugy szeretlek, mint a gyermek
s épp olyan kegyetlen vagyok:
hol fényben fürdesz, azt a termet
elsötétítem – meghalok.
Tudod, szivem mily kisgyerek –
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.
Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.
Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Megőrized-e lángvirágom,
mit kezem szivedre tűz?
Heve: nyaram, s ő nyíló berkem:
gyomnyi fekete tűz.
Nagy, mély szemed reámragyog sötéten
S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.
Ne engedd, hogy vágyakozva senyvedjek,
mint aki elfelejtett Téged.
