Bomba biznisz a fegyvergyártás. A mérnökök kifejlesztik a bármin áthatoló lövedéket, aztán az ennek ellenálló védőruhát, majd az ezen is átfúródó golyót, meg persze az újabbaknak is fittyet hányó páncélt – és így tovább és tovább, a kihalásig.

Cukorfinomító üzem sem kéne az emberiségnek, ha a cukorfinomításból élők nem adták volna be nekünk, hogy csakis a finomított cukor élvezetes.

Három médiabölcsességet mondok magának! Mindegyik aranyszabály! Egy: VAN az a pénz! Kettő: nincs az a nívótlanság, amit nem kifizetődő alulmúlni! Három: nem nézheted eléggé hülyének a publikumot!

– Mi van az emberekkel? Tévéhipnózis, biolepedő, varázsinga, paradicsomos fürdő…?! Normálisak?!
– Persze. (…) Végre keresik a kiutat a civilizációs stresszből. Lázasan, túlzásokkal, miként illik. A végén tán még a lelküket is megtalálják.

Csalódás: tudod, hogy irgalmatlanul csalódni fogsz valakiben. Mégis hagyod odáig fajulni a helyzetet, hogy tényleg csalódhass egy feneketlent.

Amikor az emberek nem bírnak mit kezdeni a bennük dúló, érthetetlen feszültségekkel, nem tudnak hova menekülni önmaguk elől, kifelé vetítik kínjaikat. E vetítés folytán meglátják másokban mindazt, amitől saját lényükben irtóztak, és mindenáron le akarnak számolni vele. A tudat hasad, mint az atom, a gyűlölködők mind többen és többen lesznek, s végül kirobban a fegyveres konfliktus. Minden erőszakos esemény úgy kezdődik, hogy az ember képtelen vagy gyáva szembenézni önmagával. Ezért voksol inkább a másokkal való szembefordulásra.