Akit ezernyi tégely, illatszer, ruhanemű, fotó jelez az otthon falai között, az nem mehetett el, hihetetlen, hogy meghalt.
Vavyan Fable
1956. március 20. —
eredeti nevén Molnár Éva, magyar regényíró
Ha belegondolok, csak egyképpen tudnám elviselni, hogy hazug vagyok. Ha ezután önmagamnak, legfőbb kritikusomnak is hazudnék, mígnem lényem átformálódna, s a hazugot látnám igaznak.
Mi sem könnyebb, mint egy jókora hazugsággal azonosulni.
Bomba biznisz a fegyvergyártás. A mérnökök kifejlesztik a bármin áthatoló lövedéket, aztán az ennek ellenálló védőruhát, majd az ezen is átfúródó golyót, meg persze az újabbaknak is fittyet hányó páncélt – és így tovább és tovább, a kihalásig.
Cukorfinomító üzem sem kéne az emberiségnek, ha a cukorfinomításból élők nem adták volna be nekünk, hogy csakis a finomított cukor élvezetes.
Három médiabölcsességet mondok magának! Mindegyik aranyszabály! Egy: VAN az a pénz! Kettő: nincs az a nívótlanság, amit nem kifizetődő alulmúlni! Három: nem nézheted eléggé hülyének a publikumot!
– Mi van az emberekkel? Tévéhipnózis, biolepedő, varázsinga, paradicsomos fürdő…?! Normálisak?!
– Persze. (…) Végre keresik a kiutat a civilizációs stresszből. Lázasan, túlzásokkal, miként illik. A végén tán még a lelküket is megtalálják.
Az életben a nevetés az egyik legkomolyabb dolog, éspedig azért, mert a legfontosabbak közül való.
Ahova érdemes elmenni, oda nem vezet rövid út.
Csalódás: tudod, hogy irgalmatlanul csalódni fogsz valakiben. Mégis hagyod odáig fajulni a helyzetet, hogy tényleg csalódhass egy feneketlent.