A kannibalizmusnál erőteljesebben semmi sem kelti fel az undorunkat, de ugyanazt a benyomást kelthetjük a buddhisták és a vegetáriánusok szemében. Elfogyasztjuk a hozzánk hasonló szervezettel, vágyakkal érzésekkel rendelkező lények tetemeit, a vágóhidakat naponta a félelem és fájdalom sikolyaival töltjük meg.
Vegetáriánus és vegán idézetek
Valójában a vegán életmód a titka a belső békémnek és az életörömömnek. Fizikailag és lelkileg is jobban érzem magam, mióta tudom, hogy mindent megteszek az állatok szenvedésének mérsékléséért. Olyan egyszerű életmódbeli döntésekről van szó, mint a vegán életmód, az állatokból készült termékek (például gyapjú és bőr) viselésének elkerülése, és az, hogy csak olyan cégektől vásárolok, amelyek SOHA nem tesztelik termékeiket vagy összetevőiket állatokon.
Amikor először híresség lettem, még gyermekien pufók voltam; kerek, dundi arcú. Ez a kövérkésség egészen néhány évvel ezelőttig elkísért, amikor aztán megváltoztattam az étkezési szokásaimat. Nem ettem többet marhahúst. Végül már csirkét, disznóhúst, halat és más hízlaló ételeket sem. Jobban akartam kinézni, jobban és egészségesebben akartam élni.
Legtöbbször befogom a számat ezzel kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek azt kell ennie és mondania, amit akar. Nem érzem szükségét, hogy bárkinek az arcába toljam azt, amiben hiszek. De ha meg tudod nézni a videókat, amiket most posztoltam, és rá sem bagózol, hogy hozzájárulsz ehhez azzal, hogy megeszed azokat a teremtményeket, akiket a te kedvedért kínoznak meg, sajnállak. Megértem, hogy a húsnak jó íze van, és tudom, hogy azt hiszed, csak egy ember vagy, nem változtat semmin, ha felhagysz ezzel. Ez viszont tudatlanság, hülyeség. Ha van egy kis eszed, akkor tudnod kellene, hogy a sok »egy ember« összeadódik. Légy okosabb!
-biztatta egy Instagram-sztoriban 26 millió követőjét, hogy fontolják meg a hús- és tejtermékek elhagyását.
Nem vagyok hajlandó étkezés közben halott állatok testrészeit bámulni.
Emlékszem arra, amikor 1968-ban az egyik Black Sabbath-os zenésztársam, Terence „Geezer” Butler – az első vegetáriánus, akivel életemben találkoztam – megevett egy hotdogot Belgiumban, mert le volt égve, éhezett, és ez volt az egyetlen étel, amihez aznap hozzájutott. Szegény fickó pár órával később már a kórházban feküdt. Szerintem 1983-ig nem tudott szarni utána.
Huszonöt évig kannibál voltam. Azután lettem csak vegetáriánus. Shelley nyitotta ki a szememet, tőle tanultam meg, milyen barbár vagyok a táplálkozásban, de a gyakorlatban csak 1880-ban vagy akörül változtathattam életmódomon, amikor Londonban megnyíltak az első vegetáriánus éttermek. Vegetariánizmusom furcsa hatást vált ki kritikusaimból. Ha elolvas egy cikket, amely legújabb könyvem állítólagos ismertetése, kiderül, hogy a kritikus valójában a saját magánéletét védelmezi az enyémmel szemben, és az egész nem más, mint egy vérig sértett ember apologia pro vita suaja(életének mentsége). A kritikus igyekszik végigcsinálni szokott, mutatós tollgyakorlatát, de torkára megy a vágóhidakon kiömlő vér, s felrémlenek előtte a vásárcsarnok iszonyú hullahegyei. Ez az egész mauvaise honte (műfelháborodás) a húsevő mardosó önvádja olyan valaki láttán, aki élő bizonyosság arra, hogy sem hús, sem hal, sem baromfi nem okvetlenül szükséges az életben és irodalomban elérendő sikerhez. Minden más hóbortom ismerős nekik, gyakran közös is. Ez azonban vérbűn, és Blut ist ein ganz besondrer Saft (a vér egészen különleges folyadék).
Nevetségesen rövid ideig élnek azok a pulykák, amiket addig tömnek növekedési hormonokkal, hogy nem képesek sem rendesen állni, sem szaporodni. Mégis, amikor a családok hálaadáskor vagy karácsonykor körbeülik az asztalt, hányan adnak hálát gondolatban a pulykának, akinek a szenvedése árán készülhetett el az ünnepi vacsorájuk? A pulykák ott kísértő szelleme azonban valószínűleg szintén hálát ad – a haláláért, ami véget vetett szenvedésből álló életének.















