Ha aszerint nézel valakit, például egy gyereket, amilyen ő most, a jelen pillanatban, azzal megakasztod a fejlődésének útját. Ha azonban aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.

Amit megéri csinálni, azt megéri túlzásba vinni. Nos, tulajdonképpen még mindig ezt mondom, és eszerint is élek. De most már más, egészségesebb módon viszem túlzásba a dolgokat.

A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek, tisztul az éleslátás, támad fel az ambíció és jön el a siker.

Az embernek az a feladata, hogy ne mindig az egyszerű dolgokat válassza, hanem kihívásai legyenek. Ha mindig mindenki azt csinálná, ami neki nagyon megy, akkor homokoznánk életünk végéig. Ha isteni homokvárakat építettem oviban, akkor minek tanuljak meg olvasni. Meg akarom ismerni saját magamat meg a határaimat.

Mert az ember a legnagyobb és egyetlen értelmes dolgot, amit tehet, akkor cselekszi, ha természetadta képességeivel önmaga megvalósítására törekszik. Ezért mondtam régebben olyan gyakran neked: ne a gondolkodó vagy az aszkéta példáját másold, hanem légy önmagad, törekedj önmagad megvalósítására!

A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. (…) A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna – a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná “hová?” és “miért?” Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak. Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.