A bokszolók ma alig verekednek, nincsenek nagy ütések. Tudod, ha egy nehézsúlyú uralja a mérkőzést, akkor ki is kell ütnie az ellenfelét. Elvégre a bokszolóknak szórakoztatniuk is kell, ha nem mutatunk valami érdekeset, akkor senkit nem érdekel az egész.

Szégyen, hogy mindenki a Klitschkók ellen akar bokszolni, de amikor ott állnak velük szemben a szorítóban, akkor vagy tele van a gatyájuk, vagy rosszul készültek fel.

Ha a mai nehézsúlyú mezőnyt nézem, akkor egyrészt hihetetlenül elégedett vagyok, mivel az emberek tudják, hogy én voltam az utolsó igazi világbajnok. Másrészt azonban szomorú is vagyok a nagy űr miatt, amit hátrahagytam.

Az utolsó komoly kihívásom Mike Tyson volt. Amikor a nyolcadik menetben végeztem vele, akkor már nem maradt semmi, amit bizonyítanom kellett volna. Az ellene való meccs egyszerűen muszáj volt. Ha nem tettem volna meg, akkor az emberek állandóan ezzel jönnének, hogy: igen, Lennox nagyon jó volt, de sosem verte meg Mike Tysont.

Minden bunyós csökönyös, így vagy úgy. Egy részük mindig azt hiszi jobban tudnak valamit nálad. Az az igazság, még ha tévednek is, és még ha pont az a valami is lesz a vesztük, ha ki tudod verni belőlük ezt a hitet, akkor nem is bunyósok.

A test tudja, amit a bunyós nem. Megvédi magát. A nyak csak egy pontig fordul, ha egy picit tovább fordítod, a test azt mondja: “Hé, innen átveszem én, mert látom nem tudod mit csinálsz.”

Aki arra gondol vagy azon aggódik, hogy meg fogják ütni, annak nem lesz jó az érzékelése. Tényleg meg fogják ütni. A legfontosabb, hogy amikor megütnek, izgatott leszel. Amikor megütnek, olyankor kell a legnyugodtabbnak lenned. A legnyogodtabbnak. Egy profi bunyósnak meg kell tanulni, hogy hogyan üssön úgy, hogy őt ne üssék meg, ugyanakkor izgalmas legyen, amit csinál. Erről szól a profi boksz. Okosnak, eszesnek kell lenned és el kell kerülnöd az ütéseket. Ha képes vagy erre, akkor harcos vagy.

Mindig kiütést akarok, szerintem a nehézsúlyú bunyó erről szól. Mindig meg akarom adni a nézőknek a KO-t, de persze az elsőszámú cél, hogy győztesen kerüljek ki a meccsből.

Közismert dolog, hogy sok jó és tapasztalt bokszoló gyengéd és barátságos ember… Az agresszivitásuk a ringre korlátozódik. És még a ringben is veszélyes túl sok haragot megengedni. Élénkítő lehet, de sok energiát rabol el. Nem praktikus tartósan dühösnek lenni.

Tanultam néhány dolgot… az ökölvívók testvériségéről. Az okok, amikből az ember megérti ezt a brutális és gyakran önpusztító sportot, sokoldalúak, legtöbbször kifejezetten antiszociálisak voltak és a pszichotikusság határát súrolták. A legtöbb harcos, akit ismertem, mélyen megsebzett személyiség volt, akik lehengerlő szükségét érezték annak, hogy másokat szintén megsebezzenek, akkor is, ha közben a saját életükkel játszottak.

Ha a forgatáson eltüsszentem magam, 40 ember jön mindjárt valami csodagyógynövénnyel. Bokszolni is azért kezdtem el, mert ez az én válaszom azokra a figurákra, akik fehér pizsamában egymás chi-jét tapogatják.

A boksz nem atomfizika, még akkor sem, ha a manapság megpróbálják tudománnyá tenni. Ha nem vagy képes harcolni, ha nem mered odatenni magad, akkor el is felejtheted az egészet. Ha az első állba vágástól pánikba esel, a világ összes proteinszelete sem fog rajtad segíteni.

Nem az erőszakot kedvelem az ökölvívásban, sokkal inkább a technikája érdekel: hogyan mozogj úgy az ellenfél ütései elől, hogy megvédhesd magad, hogyan alakíthatsz ki olyan taktikát, amellyel megleped a társad, majd visszatámadva pontos ütést mérhetsz rá, illetve hogyan tudod megőrizni a belső békédet és nyugalmadat a küzdelem ideje alatt.

Általában brutális, barbár sportként tekintenek az ökölvívásra. De számomra ez egy édes tudomány, egy mágikus tánc. Én csak ennek akartam megfelelni.

Nem tudom, hogyan lesz valakiből nagy bokszoló. Hazudnék, ha azt mondanám. Mindenkinek megvan a maga útja. Az én utam az áldozat útja volt. Az odaadásé és a fegyelemé. Csupa olyasmi, amiért sosem voltam oda. Soha. Eléggé önző voltam. Önző és lusta. De amikor összekerültem Cus D’Amatóval, akkor valahogy mégis rám ragadtak ezek a tulajdonságok. Megtanultam áldozatot hozni. Feladni azt, amit fontosnak hittem, egy olyan célért, ami még fontosabb. A fegyelem pedig az, hogy csinálsz valamit, amit utálsz, méghozzá úgy csinálod, mintha szeretnéd.