Amikor A betörés című filmet forgattuk, Athénban dolgoztunk. Épp akkor volt az évszázad bokszmérkőzése, a Cassius Clay-Frazier meccs, amit a görög tévé nem közvetített. Omar Sharif és én elhatároztuk, hogy megszegjük a szerződésben előírt szabályokat. Béreltünk egy repülőt és azzal Rómába mentünk, mert a RAI közvetítette a mérkőzést. Mivel másnap reggel nyolcra már a felvételen kellett lennünk, szóba sem jöhetett, hogy engedélyt kérjünk a távolmaradásra. Senki sem tudott a római kiruccanásunkról. Másnap nyolckor pontosan a kamerák előtt voltunk.

Sokan elmondták már, hogy a boksz halott, de szerintem ezt még kissé korai kijelenteni. A boksz vissza fog térni, higgyenek nekem. Majdnem kétszáz éve létezik, legálisan. Nem fog olyan könnyen kimúlni. Csak várják ki, amíg felbukkan a következő igazán nagy formátumú nehézsúlyú bokszoló. Akit aztán majd mindannyian újra és újra látni akarunk.

Egy bunyós attól lesz izgalmas, hogy megvan benne a képesség és a hajlandóság arra, hogy ártson az ellenfelének. Így születnek a nagy mérkőzések és a szupersztárok. Amikor ringbe léptem, úgy viselkedtem, mint egy vadállat. Mint egy harci kutya, szórakoztatni akartam a közönséget. Minél nagyobb fájdalmat okozok az ellenfélnek, minél gyorsabban végzek vele, annál nagyobb elismerést kapok a közönségtől, és engem ez éltetett. Manapság a bokszolók már nem arról ábrándoznak, hogy bántsák az ellenfelüket. Kiherélték a bokszot. Sugar Ray Robinson, Rocky Marciano és a többiek meghaltak volna a világbajnoki övért, szabályosan meg kellett ölni őket ha el akartad venni tőlük.

Az MMA manapság népszerűbb a boksznál, mert sokkal több benne a szenvedély. A bokszolókból mára kiveszett a szenvedély. Nem akad köztük senki, aki ki merne állni, és azt mondani: “Nem csak az istenek kiváltsága, hogy felemeljenek vagy eltiporjanak, mert egy nap együtt fogok uralkodni velük.” Manapság senkinek sincs már elég vér a pucájában ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, túlságosan ingerszegény a környezet, ahonnan jönnek. Nem akarnak így viselkedni, mert félnek, hogy kudarcot vallanak, és kinevetik őket. A mostani bunyósok azért nem kapnak több tiszteletet, mert félnek célba venni az igazi nagyságot. Úgy tekintenek a bokszra, mint egy beváltandó csekkre, nem pedig mint valami nemes célra. Pénzt és elismerést akarnak. Én elismerésre és halhatatlanságra vágytam.

Nem gondolom, hogy kimagasló bokszoló lennék. Magam számára egy átlagos bokszoló vagyok, de képes vagyok a súlycsoportom kiemelkedő és híres öklözőit magam mögé utasítani.

Egész életemben a boksz volt a szenvedélyem. Annak idején a bokszkesztyűmet szorongatva feküdtem le aludni. Ez volt minden vágyam.

Ha a kisfiam úgy dönt, hogy ökölvívással szeretne foglalkozni, teljes vállszélességgel támogatni fogom őt. Egyébként is minden fiatalnak ajánlom ezt a sportágat, hiszen tiszteletre, alázatra és kitartásra nevel.

A ring és a mérkőzések, a rivaldafény továbbra is hiányzik, de az út, ami odáig vezet, már kevésbé. Harminc évet húztam le edzőtermekben és a ringben és a végére már nagyon sérülékennyé váltam. Elég volt.

Az ökölvívás magában hordozza a vereség lehetőségét, és én ezt már nagyon korán tudomásul vettem. Végül is, adott két ember és csak az egyikük győzhet. Ellenpéldának ott van Tyson, aki azt hitte, hogy legyőzhetetlen. Ez is része volt a problémáinak.