Kitől kívánjak magának boldogságot? Van e más Isten, mint a nyomorúlt s mégis felséges “Én”? Közeleg a karácsony, visszavarázsolta a rég romdadűlt Naiv-országot: mondjúk, hogy van! Van Hatalom és Gondviselés. Őrködjön maga felett, drágám, ez a hatalom.

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben,
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

Ki száz alakban százszor volt szabad
S minden arcához öltött más mezet,
Éljen és csaljon titokba-veszetten,
Mert bárki másnál több és gazdagabb,
Mert csak a koldús egy és leplezetlen.

Harccal jön minden ember
S minden harcnak bánat a vége,
Ne legyek most már többé
Senki élőnek ellensége.

Szívem szorul a félelemtől
S megrendül a kétség alatt,
Hogy szeretni csak színpadon tudsz
S magadnak élned nem szabad.
Hogy szíved e rajongó álmon
Csak gúnyolódik, csak nevet…
– Még nem érzéd szivem szerelmét,
Már itt a vég… Isten veled!…

Te csak repülj, repülj tovább is,
Repülj egy hosszú életen,
Ne ismerd meg azt a fájdalmat,
Melyet szereztél énnekem…
De – talán – majd egyszer csalódva
Fel fog zokogni jégszived
S meg fogod bánni, nagyon bánni,
Hogy jégre vittél engemet!…

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

És bús íze vala a csóknak
És átkozott volt az a csók,
És te nem tudtad, hogy ki csókol,
És én nem tudtam, hogy ki csókol,
És én nem ismertem még akkor
A csóknál nagyobb valót.