Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,
Dúdolj boldog dallamot, kívánj szívből szép világot,
Kívánj békés holnapot, lásd a mosolyokon át a gyönyörű csodát,
A szívek fénylő angyalát, égen földön várnak ránk.

Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután!
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
békés karácsonyt mindenkinek!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld,
mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár,
most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár.

Csak egy halk sóhaj száll
Szívem bársonyos partján.
Te maradsz, s te voltál,
Érted szívem úgy kalapál.
Súgj egy titkot még,
Mitől féltékeny az ég!
Míg tart az örökké,
Én csak veled lennék!

A sors most szerelmet adna,
ideje szót fogadni,
Nézd, aki többet ígér,
annál biztosan nincs is semmi.

Nem figyel a szépre most senki.
A légbe szagol, és úgy meghajol
Az olajos, vérbő étek előtt,
Mintha nem is lenne halál.

Lehetek a víz, lehetek a tűz,
lehetek a szél, – ami Téged mindig űz -,
az árnyék, lehetek a fény, akkor sem értenél!

Minden nap új reménnyel ébred,
talán lesz egy új esély,
minden nap változhat az élet.
Ő már elfelejtené,
ő minden reggel úgy kel fel,
és indul kopogó szemmel,
hogy közben félni nem mer.
Kikerülöd ha jön szembe az utcán,
azt hiszed, mindent tudsz tán,
koszos gyerek csak rossz lehet,
csúnyán beszél, biztosan meglop,
ha hozzád ér, ezért otthagyod,
pedig csak enni kér.

Volt, amikor messzire szálltam,
Többé már nem bír el a szárnyam,
Elfáradt már, mégis szállni kell.
Mindig álmodtam egy szebb világról,
S lassan eltűnök a nagyvilágból,
S még nem jöttem rá, miért vagyok én.

Azt mondtad, jól vigyázol rám,
elhittem, mégis itt hagytál!
Már régen nem vigyázol rám.
Azt mondtad, bújj közel hozzám,
nem érhet semmi itthon már.
Túl régen nem vigyázol rám.