Két karod ad szárnyakat nekem,
Te hittél bennem, mikor nem hitt senki sem,
És ha gyönge volt a szél, te magasra emeltél,
Csak én tudom, hogy mennyire szerettél.

Itt ül az idő a nyakamon,
kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok,
ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél,
az ember mindig jobbat remél,
porból lettem, s porrá leszek,
félek, hogy a ködbe veszek.

Ha majd télbe ájulsz, mint az útszéli fák,
Te is állva és büszkén csináld!
Azt a néhány kis ráncot, amit én tehettem rád,
Nagyon köszönöm!
Tőlük lettél pont ilyen szép!

Azt hiszem, a szívünkben, ha nyílna még virág,
boldogabb és szebb lehetne az egész világ.
Ha véletlenül találkozunk, egy mosoly legyen a jel,
hogy ismeretlen ismerősként búcsúzunk majd el.

Azért vannak a jó barátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jó barátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.

Elmenni innen messzire
Nem lenne válasz semmire
Nem lehetsz gyenge ennyire
Feledni és feladni kész
Veled lesz úgyis az egész
Innen akármerre mész
Maradni igazán merész
Állj meg és nézz szembe vele!

Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem!

Kell ott fenn egy ország, mely talán ránk is vár,
kell ott fenn egy ország, amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel,
Kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el.

Partról partra szállok, mennyi új virág és íz!
Millió sok ember vár, aki új reményben hisz.
Ők is tűrtek csendben, némán,
Szemükben ott van az igazság.
Még kicsi a Föld, hol élünk, és túl nagy a hazugság,
De hol a szerelemélmény? Veled ott partot érnék.

Még egy újabb gyertya, néhány jó barát,
az Isten óvjon téged még sok-sok éven át.
Néhány könnyű óra, egy nehéz év után
legyen most szép az Ünnep, egy jobb év jön talán.

Rohannak az évek, de te boldog és gyönyörű legyél!
Engedd el a tegnapot, mert ott a holnap, hogyha mindent újra kezdenél!
Le is éghet a gyertya, meg az összes év ki van rúgva!
És ne feledd: nem biztos mindig, hogy a könnyű, néha csak a nehéz út ad épülést!

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz,
álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz.
S hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél,
nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél.

Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod,
Másként kelt fel reggel a Nap, és másként járt a Hold.
Köszöntünk hát téged, ha már így együtt vagyunk,
És ajándékul fogadd el vidám kis dalunk:
Boldog, boldog, boldog születésnapot,
Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod.

Csak hazugságokat mondj nekem,
kérlek, úgy csináld, hogy elhiggyem,
másképp nem kapok levegőt.
Ez az egész csak üressé tesz.
csak szürke falak és semmi fény,
itt semmim sincs nélküled.

Ha csak a magányt szeretném elkerülni, bármelyik ember megtenné.
Mivel úgy tűnik, éjszaka lehullanak a csillagok, saját magamnak nem hazudhatok.
Csak még egyszer, évszakok, ne tűnjetek tova,
csak még egyszer, hadd játszadozhassunk!
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted,
amikor átkelek az úton, vagy álmaim közepette,
bár tudom, nem lehetsz egy ilyen helyen.

Nem baj, ha néha félsz
Vagy mástól is segítséget remélsz
De tönkremész
Ha mindig félve élsz.

Annyi mindent veszthetsz még el
Ha a bentlakó félelmekkel
Nem tudsz mit kezdeni
Hát kezdd el őket leküzdeni!

Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek,
Szél fújta szavaid úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt, piszkos függöny,
S lassan a földre hull egy üvegszínű könny.

Túl gyorsan és túl korán talált rá az élet,
Adott, amit adhatott, kevés jót és szépet.
Szürke volt a hétköznap, szürke volt az ünnep,
Hosszú évek múltak így, gyakran rá se néztek.

Nem ilyen világot képzeltél,
de a csábítás hívott, hát engedtél.
Most koponyád csöndjében
némán ülsz és utazol valahol,
magányod szelíden átkarol.

Mondd el, a hűséged mennyit ér!
Életet adnál az életért,
Mindenért vagy a semmiért,
Szavak nélküli esküért?
Mennyit adsz a szerelemért,
A becsületért, a hűségért,
Lelkedből fakadó forrásért?

Az, aki szép, az reggel is szép, amikor ébred,
még ha össze is gyűrte az ágy.
Ne siess még, ne siess úgy,
mondok valamit, a tükröd hazudik,
nehogy elhidd, hogyha másnak lát.

Ha még egyszer választhatnám,
Nálad jobbat nem találnám.
Nálad szebbet, nálad jobbat,
Tiszta szívűt, igazabbat.
Adjon Isten egészséget,
Bort, búzát és békességet!
Sok örömet a házadban,
Boldogságot a hazádban!

Néha a gyomrom kifordul már a szerelmes daloktól,
de máskor én is azt üvöltöm neked teli torokból,
hogy mennyivel édesebb és szebb ez az élet, hogy ha van
olyan, aki mellett én is elviselem magam.

Mint téli hó alól a hóvirág,
Mint tavaszi szélben a kerti fák virága,
Úgy búvik ki az én szívemből,
S énekel a szerelmemről egy madárka.
Arról dalol, hogy rám találtál,
S ajkaimra csókot adtál egy éjjelen,
Azóta a boldogságom –
Azóta a boldogságom végtelen.

Nekem rejtvény vagy, amit nem tudok megfejteni,
Nekem egy vers vagy, amit nem fogok elfelejteni,
Nekem egy ajándék vagy, amit nem tudok kibontani,
Nekem te vagy az egyetlen szó, amit nem tudok kimondani.

Ha a kedvességed bosszant, fáraszt,
Mikor nem adok, és nem várok választ,
Mikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem!

Körkörös repülés, vagy körkörös zuhanás?
Kell, hogy érts, kell, hogy láss!
Jeleket látsz, ahol nincsenek jelek,
Ha zuhanni kezdesz, én megfogom a kezed.
Szakadék fölött mozdulatlan lebegő,
Kitárt szárnyú angyali szerető,
Jó lesz, ha figyelsz, jó lesz, ha érted,
Én itt vagyok veled, és szeretlek téged.

Lehetnél másé talán vagy mindenkié
Az enyém biztosan nem vagy.
De ha az öledbe bújok, nem érdekel,
Az sem, hogy volt-e tegnap.
És ha tegnap volt is, voltál-e benne Te
Vagy voltam-e én?
Nem fáj a kérdés, hogy van-e igazság
A világ legvégén.