Én vagyok az egyetlen fickó ebben az országban, akinek elege van abból, ami történik? Hova a pokolba tűnt a harci kedvünk? Torkunk szakadtából kellene tiltakoznunk. Van egy rakás fickónk, akik anélkül, hogy bármi elképzelésük lenne, államunk hajóját éppen egy sziklaszirtnek kormányozzák, vállalati gaztevőink, akik kilopják még a szemünket is, sőt még egy hurrikán után sem vagyunk képesek rendbe szedni a dolgokat, nemhogy hibrid autót építeni. De ahelyett, hogy méregbe gurulnánk, mindenki csak ül, és a fejét csóválja, miközben a politikusok azt mondják: „Tartsuk az irányt!”. Tartsuk az irányt? Biztos viccelnek. Ez Amerika, nem az istenverte Titanic. Adok egy jó tanácsot: Szabadulj meg a feleslegtől!

Valamely nemzet csak akkor tesz szert ítélőképességre, midőn önmagát megítélni tudja. E nagy kiváltsághoz azonban igen későn jut el.

Ha valaki egy magyar közösségben szocializálódik, akkor kulturális, nemzeti identitása magyar lesz. Egyszerűen azért, mert a mi nyelvünk lesz az anyanyelve, a történelemórákon a mi győzelmeinket és vereségeinket fogja megtanulni, s majd tudja, hogy a hagyomány szerint a Nemzeti Múzeum sok-sok lépcsőjén miért szaladt fel Petőfi Sándor elszavalni a Nemzeti dalt. (…) Itt nőttünk fel, itt éltük át első fontos élményeinket, itt rögződött bennünk egyes ételek íze, a balatoni nyár színei. Érzelmekkel telítve csak mi, magyarok vagyunk képesek ezeket az élményeket felidézni magunkban.

Sok beszélgetésem telt azzal, hogy megmondták, ki a hibás. Azt mondták, a hitetlenek miatt, a hívők miatt, a zsidók miatt, a cigányok miatt, a németek miatt, az oroszok miatt, az amerikaiak és a franciák miatt, a románok, a csehek és a szerbek miatt, és hogy a kínaiak miatt mindenképp, meg az arabok miatt és a gazdagok miatt, meg a hajléktalanok, és a munkanélküliek, meg a kormány miatt. (…) Kevesen mondták, hogy ők maguk miatt.

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.

Valaha könnyűszerrel le lehetett olvasni bárkinek a nemzeti hovatartozását az arcáról, de az újkori népvándorlás véget vetett ennek. Maradt a cipő a nemzeti hovatartozás megállapítására, de a globalizáció ezt is lehetetlenné tette. A finn nemezcsizmák, a német bakancsok – mind odavesztek. Csak a Nike és a többi maradt meg, baszk, holland, szibériai lábakon.

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent?
Magasba vágyva, tengni egyre – lent;
Mosolyogva, mint a méla őszi táj,
Nem panaszolni senkinek, mi fáj.

Sajnálatos módon a világ jelenlegi állapotában a hősök sírjai sokkal erősebben képesek összekovácsolni egy népet, mint bármiféle jóindulatú nemzetközi egyezmény.

Minden nacionalizmus zsákutca. Próbáljuk csak meg a jövőbe vetíteni őket és meglátjuk, hol a határuk. Onnantól aztán nincs kiút. A nacionalizmus mindig a nemzetalkotó elvvel ellentétes mozgás. Kirekesztő jellegű, míg a nemzetalkotó elv befogadó. A konszolidáció korszakaiban mindazonáltal pozitív érték és magas szintű norma a nacionalizmus. De már minden nagyon is konszolidálódott, a nacionalizmus már csak hóbort, s ürügy, ami csak arra jó, kitérjenek egyesek az alkotás és a nagy feladatok elől. Az, hogy milyen eszközökkel él, és hogy miféle embereket lelkesít, ékesen bizonyítja, hogy a nacionalizmus a történelmi teremtő munkának épp az ellentéte.

Szabad nép voltunk, senkitől sem függő, nagy, erős nemzet. Talán többet nem leszünk azok soha. De úgy végeztük, ahogy illik, ahogy kell: csatával végeztük, szép csatával.

A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.

Nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből.

A hovatartozást sohasem a származás dönti el. A nemzetiség kérdését az dönti el: ki hová tartozónak érzi magát. Nem az anyanyelv. Nem is az, hogy hol ringatták bölcsődet, vagy hol domborulnak őseid sírjai. Az anyanyelv, a bölcső meg a sír nagy erő, de önmagában nem elég…, erre világosan megtanított a történelem.

Minden nacionalizmus embertelen. Nem lehet a hazában úgy hinni, hogy elválasztjuk az emberiségtől. Ebből születik a háború és annyi más őrület. Egy eljövendő világháború pedig azzal fenyeget, hogy az atommáglya tüzében ott éghet mindenki: az igazak is, a hamisak is. Mielőtt valamiben hinnénk, higgyünk egymásban.

S a nemzet gazdagságát nemcsak vagyonának ezermilliói, erejét nemcsak katonáinak százezrei teszik. Gazdagságának hatalmasabb és fenségesebb része múltjának dicsősége, hőseinek sokasága. És az az önérzet, amelyet ezek fénye költ ki s növel magasra és terebélyessé. Rengeteg erdő a nemzeti önbizalom, de a világosság nélkül, melyet az ősök dicső példáinak napfénye gerjeszt, elsárgul és elhervad az.

Nálunk a nemzeti ünnep nem felszabadult öröm, hanem vagy hatalmi gumibotokkal szembenéző bátor, vagy, gyakrabban, hamis zászlók alatt lapuló hamis vonulás volt; mindenképpen bonyolult, ellentmondásos, szenvedélyekkel és aktualitásokkal terhelt dolog.

Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe.

Szeretem e fajt, amelyből származom, mert hibáiban, vétkeiben ugyanaz, ami én vagyok. Hamarább megértem hibáját, mint egy más nép erényeit.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Egy nemzet igazi ereje nem gazdagsága mércéjéből és serege hatalmasságától, hanem eszméinek kiapadhatatlan erejéből fakad.

A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.

Amikor kimondom ezt a szót, hogy “Erdély”, ebben benne van minden: a szívem, a lelkem, az agysejtjeim molekulái, mindaz, ami voltam, vagyok és leszek, tulipános bölcsőmtől a kopjafáig. Véremben van. Minden írásommal, minden beszédemmel, mindig és mindenütt Erdélyért harcoltam. Azért az Erdélyért, melyről tudom, hogy már nem lehet az enyém soha, de még lehet azoké, akik ott maradtak, szenvedtek és hűséggel kitartottak minden gyötrés, megpróbáltatás ellenére is. Minden maradék erőmmel, igyekezetemmel azért küzdök még ma is, hogy Erdély újra az legyen, ami volt: három szabad nép hazája, az Isten és ember előtti egyenlőség, a tisztesség és az emberszeretet földje.

És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: “Elég volt.”

Mert népem. Fajtám. Vérem!
Fájdalma bennem ég!
Szánd meg Uram Isten
Attila nemzetét.

Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.

A millenniumi emlékmű előtt fekvő “Csöndes Magyar” erre tanít: legyünk hősök és maradjunk névtelenek a Hazáért és Nemzetért. A cselekvés hősiessége és a cselekvő névtelensége mindenkor zálog arra, hogy amit cselekszünk, azt a Hazáért, a Nemzetünk erkölcsi, szellemi és anyagi dicsőségének, nagyságának és boldogságának szolgálatában cseleksszük.

Mindnyájan meghalunk. Egy van maradandó a földön, ha tudunk érte bátran és igazan élni: a nemzet.

Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok dörgő, honmentő szónoklatait.

Nem létezik kis nemzet. Egy nép nagyságát nem a lélekszáma határozza meg, mint ahogy egy ember nagysága sem a testsúlyának függvénye.