Amerika naponta növekszik. Kolosszális hatalom lesz belőle, s eljön majd egy nap, amikor az új felfedezések által megkönnyített kommunikáció következtében bele kíván majd szólni Európa ügyeibe és be is kíván avatkozni. (…) Azon a napon, amikor Amerika beteszi a lábát Európába, a béke és biztonság jó időre száműzve lesz onnét.

Vannak francia, holland, ír és német felmenőim, de az olasz származásomat érzem a legfontosabbnak.

Több mint negyven éve lakom Amerikában. Egyszerűen belesodródtam ebbe az életformába, de élvezem. Szeretem az amerikaiakat is. Elképesztően nagylelkű emberek. De kicsit őrültek is, mert ha valamit a fejükbe vesznek, attól nem tágítanak, azonnal meg akarják csinálni.

A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.

Tudom, hogy a magyaroknak nehéz összetárást hirdetni. Mégis meg kell tennem ezt is. Tehetem, mert bár nem visz rá a lázadó, büszke, egyéni természetünk, felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: “most pedig ezt csináljuk”, csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időket élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy “most pedig összefogunk”.

Csak azok számíthatnak a nemzet elitjéhez, akik erkölcsileg magasabban állnak, illetőleg, akik erkölcsileg ott állnak, ahol minden embernek állnia kell. Aki erkölcsileg nem áll ott, az nem tartozik a nemzet elitjéhez, akármilyen állást vagy rangot töltsön is be, bármiféle funkciót végezzen, bárminő ruhában járjon és bármelyik helyén lakjon is az országnak.