A NEMZET az EGY. Magyar. Én is, aki külföldön él, meg a többiek is, szétszóródva a világban, te is, aki a Felvidéken, vagy a Vajdaságban élsz, Erdélyben, Kárpátalján, Szolnokon, Zagyvarékason, vagy a Rózsadombon, netán Csepelen. Mi vagyunk ÍGY együtt, ráadásul Orbánnal és a bandájával inkluzíve -sajnálatosan szégyenteli módon- de akkor is ez van, ez a MAGYAR NEMZET. Pont. Nincs külön nemzeti, meg nem nemzeti oldal. Olyan van, hogy az álszent, képmutató, és embereket kirekesztő, hazug oldal, meg az az oldal, aki egyetért azzal, hogy KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN EGYES EMBERNEK JOGA VAN A BOLDOGULÁSHOZ.
Megcsörrent a telefonom és egykori jó barátom, a középső fiam keresztapja volt a vonal végén, Gulyás Gergely, hiszen ismerjük egymás számát, és én fölvettem és mondta, hogy szeretne gratulálni a miniszterelnök. Három perc múlva telefonált és nagyjából úgy zajlott ez a beszélgetés, hogy én azt mondtam, hogy Magyar Péter vagyok, jó estét kívánok, ő pedig azt mondta, hogy Orbán Viktor és szeretne gratulálni a választási győzelmünkhöz, a győzelmemhez. Amire én annyit válaszoltam, hogy köszönöm a gratulációt Magyarország nevében, és óriási megtiszteltetésnek érzem azt, a lehető legnagyobbnak, hogy Batthyány Lajos székében ülve szolgálhatom miniszterelnökként a magyar nemzetet. És még valami olyasmit mondtam, hogy ha mondhatok még ilyet, akkor mától, április 13-tól közös felelősségünk az, hogy újraegyesítsük a magyar nemzetet és hogy mindent megtegyünk azért, hogy a magyar embereknek könnyebb legyen és jobb legyen napról-napra. Mire ő annyit válaszolt, hogy „jó éjszakát kívánok”. Így zajlott a telefonbeszélgetés.
-mondta a sajtótájékoztatón arról a telefonbeszélgetésről, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott a választási győzelem után. (2026. 04. 13.)
2024 márciusa óta többet voltam a magyar utcákon és tereken, mint a saját lakásomban. Bejártam az országot földön, vízen és levegőben. Több mint 700 településen megfordultam. Milliókkal találkoztam. Százezrekkel beszéltem és fogtam kezet. Közben megőszültem és ránézésre sok évet öregedtem. Mégsem csinálnám másképp. Mégsem fordulnék vissza. Ez volt az én utam. Ez volt a mi közös utunk, aminek köszönhetően készen állok és az ország is készen áll arra, hogy egy új fejezetet nyissunk a hazánk történelmében. Köszönöm, hogy napról napra és lépésről lépésre többen álltatok mellém ezen a két éves úton! Most jön a munka java. Hálás lennék, ha a továbbiakban is közösen mennénk tovább, és közösen tudnánk a működő és emberséges országért dolgozni!
forrás: Facebook, 2026. 04. 19.
A magyar nemzet nevű emberi közösség a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországaként Szent Istvántól a Hunyadiakig anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben gazdag és gyarapodó nemzetet alkotott. Egy olyan nemzetet, amely egész Európa számára döntő fontosságú anyagi és szellemi teljesítményeket produkált. Ám a Hunyadi Mátyás halálától a Rákóczi szabadságharcig tartó 222 év során (csupa „két”-ség) Európa cinikusan magára hagyta a keleti és nyugati birodalmak halálos „satujába” szorult magyarságot. Nincs olyan sötét képzelet, amelyik el tudná gondolni, hogy mit is jelentett ez a két évszázad az itt élők számára.
Ti budapesti magyarok, s ti többiek, Alföldön és Dunántúl: tudjátok ti, mi az, a himnuszt énekelni? Halljátok templomban, iskolában, ünnepélyen, gyűlésen, mindig. Gyermekeitek az iskolában tanulják. A mi fiataljaink nem hallották soha. Csak néha rádión, ha hozzájutottak, figyelték áhítattal és imádkozó szívvel a bűvös dallamot, melynek szavát csak elgondolni tudták, nem megérteni. Ha valaki mégis tudta s énekelte: bajt szerzett magának, családjának, falujának. Aki tudta is, magában tartotta. De élt a himnusz mégis! Tudták, hogy van, és tudták, hogy imádság.
A kiegyezés után feladatunk az lett volna, hogy megfelelő gazdasági, földbirtok- és nemzetiségi politikával az egyensúlyt a magyarság javára helyrebillentsük. Sajnos, elmulasztottuk ezt kellő időben megtenni és ennek lett a következménye, más szerencsétlen körülmények közrejátszása folytán, hogy ezeket a területeket elveszthettük. A magyar állam mai geográfiai határai mellett ez a nemzet végleg el fog pusztulni, ha nem képes uralmát az olyan területekre is újból kiterjeszteni, amelyek nélkül biztosított önálló léte és fennmaradása el nem képzelhető. A nemzetnek nincs más választása; ezzel legyünk teljesen tisztában, mert Csonka-Magyarország határai sem másoktól független politikai létet, önálló gazdasági életet hosszabb időre nem biztosítanak számára.
A történelem nem fogja felmenteni a magyar ellenzéket az alól a vád alól, hogy 1914 előtt helytelenül ítélte meg a nemzet igazi életszükségleteit és helytelenül ítélte meg a világesemények folyását, illetve nem látta meg azokat és helytelen irányban pazarolt el a dús energiákat, amelyeket a nemzet rendelkezésére bocsátott.
A magyar politikai gondolkodás abból a rettenetes ájulásból, amelybe a világháború katasztrófája és a trianoni csapás folytán esett, csak most kezd apránként felocsúdni. Az életösztön a nemzetbe visszatér, a sìrógörcsök, amelyek lelkünket megrázták, kezdenek kihagyni és próbálunk újból orientálódni a világban. Ébrednek ösztöneink, a jók, a rosszak egyaránt. A nemzet iránytűt keres.
Gróf Széchenyi Istvánt vallom a magyar politikai gondolkodás nagy mesterének és bármennyire bámulom Kossuth Lajos titáni szellemét, azt tartom, hogy egy ellenséges népektől körülvett, szorongatott és létéért oly nehéz küzdelmet folytató kis nemzet, mint a magyar, csakis Széchenyi tanításainak nyomdokain haladva lesz képes a viharok közt megállani.
Ahhoz, hogy bizonyos államok és nemzetek önállóak legyenek s bizonyos hatalmuk legyen: az kell, hogy valóban meg legyen ez a hatalmuk, valóságos erejükben gyökeredzően. Márpedig az a harmadik államtest, melyre a trialista ábránd gondol, nevetséges kicsiség volna úgy Ausztriához, mint Magyarországhoz képest. Nem bírná velük a versenyt felvenni – azonfelül magában is egészségtelen alakulat volna.
(Nyugat, 1912/14)
Csodavárással ne ámítsátok magatokat. Utunk meredek, sziklás, tövises út, de érzem, tudom, hogy elvezet a célhoz. Magyarok! Testvéreim! Gyújtsátok meg lelkemnek nemzetemért, tiérettetek égő élettüzénél a bizalom szövetnekét! Világítsatok!
– mondta az egész lakosságnak szóló rádiószózatában 1932. október 4-én.












