A magyar nemzet, akit bekötött szemmel vittek a vesztőhelyre, megtorpant a bitófa árnyékában. A varjak, hollók már ott kóvályogtak szegény elbolondított feje körül. Egy fületlen pitykét sem ért Magyarország jövője. Megásva a sírverem, ahová mindenestül belefordítják a nemzetet a rossz vezérek, eszeveszett politikusok, gyönge királyok…
Nemzet idézetek
Uram! Adj erőt ahhoz, hogyha tudok változtatni a magyar nép ellen Trianonban elkövetett nemzetközi bűncselekmény tragikus következményein, akkor azt haladéktalanul és erős akarattal megtegyem.
Uram! Adj erőt ahhoz is, hogy amin nem tudok változtatni Trianonnal kapcsolatban, abba beletörődjek úgy, hogy ne ártsak vele népem és hazám érdekeinek.
És Uram! Adj nekem bölcsességet is, hogy magyarként és az Országos Trianon Társaság elnökeként a kettőt meg tudjam különböztetni egymástól.
A NEMZET az EGY. Magyar. Én is, aki külföldön él, meg a többiek is, szétszóródva a világban, te is, aki a Felvidéken, vagy a Vajdaságban élsz, Erdélyben, Kárpátalján, Szolnokon, Zagyvarékason, vagy a Rózsadombon, netán Csepelen. Mi vagyunk ÍGY együtt, ráadásul Orbánnal és a bandájával inkluzíve -sajnálatosan szégyenteli módon- de akkor is ez van, ez a MAGYAR NEMZET. Pont. Nincs külön nemzeti, meg nem nemzeti oldal. Olyan van, hogy az álszent, képmutató, és embereket kirekesztő, hazug oldal, meg az az oldal, aki egyetért azzal, hogy KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEN EGYES EMBERNEK JOGA VAN A BOLDOGULÁSHOZ.
Megcsörrent a telefonom és egykori jó barátom, a középső fiam keresztapja volt a vonal végén, Gulyás Gergely, hiszen ismerjük egymás számát, és én fölvettem és mondta, hogy szeretne gratulálni a miniszterelnök. Három perc múlva telefonált és nagyjából úgy zajlott ez a beszélgetés, hogy én azt mondtam, hogy Magyar Péter vagyok, jó estét kívánok, ő pedig azt mondta, hogy Orbán Viktor és szeretne gratulálni a választási győzelmünkhöz, a győzelmemhez. Amire én annyit válaszoltam, hogy köszönöm a gratulációt Magyarország nevében, és óriási megtiszteltetésnek érzem azt, a lehető legnagyobbnak, hogy Batthyány Lajos székében ülve szolgálhatom miniszterelnökként a magyar nemzetet. És még valami olyasmit mondtam, hogy ha mondhatok még ilyet, akkor mától, április 13-tól közös felelősségünk az, hogy újraegyesítsük a magyar nemzetet és hogy mindent megtegyünk azért, hogy a magyar embereknek könnyebb legyen és jobb legyen napról-napra. Mire ő annyit válaszolt, hogy „jó éjszakát kívánok”. Így zajlott a telefonbeszélgetés.
-mondta a sajtótájékoztatón arról a telefonbeszélgetésről, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott a választási győzelem után. (2026. 04. 13.)
2024 márciusa óta többet voltam a magyar utcákon és tereken, mint a saját lakásomban. Bejártam az országot földön, vízen és levegőben. Több mint 700 településen megfordultam. Milliókkal találkoztam. Százezrekkel beszéltem és fogtam kezet. Közben megőszültem és ránézésre sok évet öregedtem. Mégsem csinálnám másképp. Mégsem fordulnék vissza. Ez volt az én utam. Ez volt a mi közös utunk, aminek köszönhetően készen állok és az ország is készen áll arra, hogy egy új fejezetet nyissunk a hazánk történelmében. Köszönöm, hogy napról napra és lépésről lépésre többen álltatok mellém ezen a két éves úton! Most jön a munka java. Hálás lennék, ha a továbbiakban is közösen mennénk tovább, és közösen tudnánk a működő és emberséges országért dolgozni!
forrás: Facebook, 2026. 04. 19.
A magyar nemzet nevű emberi közösség a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországaként Szent Istvántól a Hunyadiakig anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben gazdag és gyarapodó nemzetet alkotott. Egy olyan nemzetet, amely egész Európa számára döntő fontosságú anyagi és szellemi teljesítményeket produkált. Ám a Hunyadi Mátyás halálától a Rákóczi szabadságharcig tartó 222 év során (csupa „két”-ség) Európa cinikusan magára hagyta a keleti és nyugati birodalmak halálos „satujába” szorult magyarságot. Nincs olyan sötét képzelet, amelyik el tudná gondolni, hogy mit is jelentett ez a két évszázad az itt élők számára.
Ti budapesti magyarok, s ti többiek, Alföldön és Dunántúl: tudjátok ti, mi az, a himnuszt énekelni? Halljátok templomban, iskolában, ünnepélyen, gyűlésen, mindig. Gyermekeitek az iskolában tanulják. A mi fiataljaink nem hallották soha. Csak néha rádión, ha hozzájutottak, figyelték áhítattal és imádkozó szívvel a bűvös dallamot, melynek szavát csak elgondolni tudták, nem megérteni. Ha valaki mégis tudta s énekelte: bajt szerzett magának, családjának, falujának. Aki tudta is, magában tartotta. De élt a himnusz mégis! Tudták, hogy van, és tudták, hogy imádság.












