Éppúgy elvárom, hogy a német igazságszolgáltatás is megértse, hogy a nemzet nem ő érte van, hanem ő van a nemzetért, vagyis a világ, mely Németországot is magába foglalja, nem mehet tönkre csak ezért, hogy a formális jog életben maradhasson. Németországnak kell életben maradnia, függetlenül attól, bárhogyan is mond ennek ellent az igazságszolgáltatás formális tétele.

Hát mi nem vagyunk mind ugyanolyanok, mint a többi német? Nem tartozunk mindannyian együvé? Most kezdett el először motoszkálni kis fejemben ez a nagy kérdés. Belső irigységgel kellett tudomásul vennem a feltett kérdésre azt a választ, hogy nem minden németnek jutott osztályrészül az a szerencse, hogy Bismarck birodalmához tartozhassék. Számomra ez teljesen érthetetlen volt.

A német nemzet túlélte a népvándorlást, a rómaiak háborúit, a hunok, a magyarok és a mongolok betöréseit, a harmincéves háborút, Nagy Frigyes és Napóleon háborúit – engem is túl fog élni!

Kádárékban az volt a fantasztikus, hogy végül megszoktad őket. Elkezdtek puhítani, és ku*va jól érezték magukat az emberek. Nem kell gondolkodni, kenyered van, jobban élsz, mint az oláhok meg a lengyelek. Nemzeti öntudatod is volt, és nem kellett hozzá felragasztani a Nagy-Magyarországot a kocsira, mert azt érezted, hogy mi vagyunk a legfa*ább gyerekek ebben a buliban.

Rengeteget használok a magyarságból, de nem érzem magam magyarkodónak, én magyar vagyok. Mást érzek magyarkodónak.

Nincs kizárva az a lehetőség, hogy éppen Oroszország lesz az az ország, amely utat tör a szocializmushoz. A háború viszonyai között mindeddig egyetlen ország sem élvezett olyan szabadságot, mint Oroszország, és egyetlen ország sem próbálta megvalósítani a termelés munkásellenőrzését.

Csak lélekben vagyok kicsit magyar, mert a szüleim egyik szomszédja, és jóbarátja egy Géza nevű magyar származású holokauszt-túlélő volt, akit annyira tiszteltek, amiért leugrott a németországi haláltáborba tartó vonatról, hogy a Géza lett a második keresztnevem. Nem használom, de tudom, hogyan kell ejteni helyesen.