Máig fontos része az életemnek a mozgás, fekete öves karatés vagyok. Egy filmszerep kedvéért kezdtem bele, és annyira megtetszett, hogy azóta sem hagytam fel vele. Rendszeresen végzem a formagyakorlatokat, hogy elmélyüljek, befelé forduljak, erősítsem a belső énemet, és felkészítsem magamat, a szervezetemet az ellenállásra, a védekezésre, ami nagy magabiztosságot ad, ajánlom a fiataloknak is. 

A kiképzésnél ugyanúgy kell felkészíteni a katonát, mint a sportolót. Akkor ugyan nem rúgom szét a fejét, de megszédül, és elveszti a küzdelmet. Utcán nem lehet ilyet csinálni, ott akkorát kell rúgni, hogy ne tudjon felállni. Jó helyre kell rúgni. Harcban ugyanez van, ott nincs olyan, mint a nótában: nekimenjek, ne menjek? Ott neki kell menni.

Olyan támadás, hogy utcán, lépcsőházban nekem estek volna, nem történt. De ez kétoldalú dolog. Az ember lehetőleg nem megy bele ilyen helyzetekbe, hanem megpróbálja kikerülni. Ugyanis ha ilyen helyzetbe kerülök, az sem jó, ha én verek meg úgy valakit, hogy orvost kell hozzá hívni.

Nézz szembe a félelmeddel, ürítsd ki magad, bízz a saját hangodban, engedd el az irányítást, higgy az eredményekben, kapcsolódj egy nagyobb célhoz és nyerj értelmet a küzdelemből.