A karate a fegyelemről szól, a belső erőről, a bizalomról. Leckék, amiket életünk végéig hasznosíthatunk.
Harcművészet és küzdősport idézetek
Mike Tyson meccsei arra ösztönöztek, hogy a gyorsaságomat is használjam, ne csak az erőmet, hiszen a legtöbbször ő is az előbbivel kerekedett felül az ellenfelein.
Az MMA manapság népszerűbb a boksznál, mert sokkal több benne a szenvedély. A bokszolókból mára kiveszett a szenvedély. Nem akad köztük senki, aki ki merne állni, és azt mondani: “Nem csak az istenek kiváltsága, hogy felemeljenek vagy eltiporjanak, mert egy nap együtt fogok uralkodni velük.” Manapság senkinek sincs már elég vér a pucájában ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, túlságosan ingerszegény a környezet, ahonnan jönnek. Nem akarnak így viselkedni, mert félnek, hogy kudarcot vallanak, és kinevetik őket. A mostani bunyósok azért nem kapnak több tiszteletet, mert félnek célba venni az igazi nagyságot. Úgy tekintenek a bokszra, mint egy beváltandó csekkre, nem pedig mint valami nemes célra. Pénzt és elismerést akarnak. Én elismerésre és halhatatlanságra vágytam.
Egy harcosnak csupán két útja lehet: vagy meghal, vagy jobb lesz. Több nincs.
Nem harcolhat, aki nem tud lélegezni.
Ritkán nézem az MMA közvetítéseket, ettől függetlenül mindig van favoritom. Szeretem a sportszerű küzdelmeket, de amikor az alélt versenyző további ütéseket kap, azt nem bírom nézni.
Azt hiszem, én voltam az egyetlen nem-japán ember, aki O-Sensei misztikus képzésének nyomdokában haladt. Omoto Kyo pap lettem, elvégeztem az összes képzést, amit O-Sensei is. De személyesen nem ismerhettem Őt. Sosem dolgoztam vele a tatamin.
A különbség a valódi küzdelem és a szőnyegen folyó szabad harc között annyi, mint az óceánban vagy a matracon való úszás között.
Először karatét tanultam. Olyan tanítót kerestem, aki a harcművészetek misztikus aspektusát is meg tudja mutatni nekem. A fickó, akinél akkor tanultam, ezt nem tudta megadni nekem. Aztán rátaláltam az Aikido-ra, olvastam O-Sensei beszédeit, majd személyesen is láttam őt.
Nyolcéves koromban még fogalmam sem volt a harcművészetekről, viszont az iskolai edzőm azt mondta, hogy tehetségesnek tart, így egy harcművészeteket gyakorló osztályba kerültem. Három év múlva pedig megnyertem életem első bajnokságát Kínában.