1981. június 2. -
svéd író, blogger és rovatvezető
– Miféle közlekedési kihágások? – tör ki nagymama meglepetten.
– Engedély nélküli járművezetés így első körben.
– Hogyhogy engedély nélküli? Hát az az én autóm! Csak nem kérek engedélyt ahhoz, hogy a saját autómat vezethessem?
A rendőr viszonylag türelmesen csóválja a fejét.
– Nem. De jogosítvány, na, az kell.
Nagymama kitárja a karját.
– Micsoda gyámállam!
Anya még a szokottnál is hatékonyabb szenteste reggelén, a karácsonyi hatékonyság anya kedvenc hatékonysága, de azt azért le kell szögezni, hogy anya szeret mindenféle hatékonyságot.
El ne búcsúzz tőlem, Noah, meg ne próbáld! Amikor elmész, megöregszem. Minden ránc az arcomon egy búcsúszó tőled.
Mert az élet több a csónaknál, amelyben evezünk. Több, mint az ember, aki vagyunk. Összetartozás. Saját magunk darabkái valaki másban.
A legrosszabb a halálban, hogy az élet megy tovább. Az időt nem érdekli az ilyesmi.
Van valami különleges abban, amikor beleszeretünk a szavakba. Repkedő pillangóként érezzük őket a bőrünk alatt. Forgószélként a fejünkben. Ökölként a gyomrunkban.
Az igazság persze az, hogy ha az emberek tényleg boldogok lennének, ahogy az interneten mutatják, akkor nem is lenne ennyi tartalom az interneten, ugyanis akinek valóban jó napja van, az nem azzal tölti azt, hogy saját magát fényképezi.
Kudarcot vallottam veled. Keménnyé akartalak faragni. De te jó lettél.
Az ember igyekszik minden szempontból jó szülővé válni, de sosem tudja pontosan, hogy kellene. Pedig nem nehéz feladat. Csak épp lehetetlen.
Egy bizonyos életkorban az összes kérdés, amit az ember feltesz magának, ugyanarról szól: Hogyan kell élni az életet?
Találj valakit, aki nem azért szeret, aki vagy, hanem annak ellenére.
Szeretném, ha azt csinálnád, ami boldoggá tesz, attól függetlenül, hogy mit szólnak hozzá mások. De azt is szeretném, ha felkészülnél mások tudatlanságára és szűklátókörűségére.
Ne legyél bátor. Ha félsz, hát félj. Minden túlélő így csinálja.
Elég kellemetlen beismerni saját magunknak, hogy nem olyan emberek vagyunk, mint amilyennek hittük magunkat.
Amikor gyerekünk lesz, az olyan, mintha markológépet próbálnánk vezetni egy porcelánboltban. Begipszelt lábbal. Fordítva felvett símaszkban. Részegen.
A jó és a rossz emberekben az a bonyolult, hogy a legtöbben egyszerre vagyunk mindkettő.
Tudd, hogy lehetsz bármi, ami csak szeretnél, de ez közel sem olyan fontos, mint az, hogy lehetsz az is, aki vagy.
