A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó…
Weöres Sándor
1913. június 22. — 1989. január 22.
magyar költő, műfordító, író
Az igazság lengő hinta árnyéka a falon. Van, de sohasem lehet megállapítani, hogy éppen a fal melyik részére jut.
Törődj bele, hogy önző vagy és nem is lehetsz más. Ha pénzt adsz a koldusnak, legjobb esetben azért teszed, hogy saját jószívűséged panorámájában gyönyörködhess. A szeretet is önzés. Az az érzés is, hogy hozzátartozóidat jobban szeresd, mint másokat: az ösztön fűz hozzájuk és azért gondoskodsz róluk, mert neked fájna, ha hiányoznának szeretteid szükségletei. Törődj bele, hogy akármit téssz is, nem tudod másból, mint önzésből csinálni – ne is akarj önzetlen lenni, kár a benzinért. Légy egész ember az önzés keretein belül.
A szenvedés is luxuscikk. Akinek nincsen túl sok testi szenvedése, az ráér lelkileg szenvedni.
Az igazi szeretet,
mint a napsütés
magát senkitől sem sajnálja,
magát senkinek sem kínálja.
Akinek kell, azé;
barát, ellenség: neki mindegy,
nincs érdeke
és nem csábítja semmi se.
Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség.
Ha külön-külön felismered változatlan alaprétegedet: időtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli, véges ruháját: sok-tagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen.
Ne kívánd azt, amit általában örök hírnévnek, halhatatlanságnak neveznek, mert semmit sem érsz vele, ha emléked holtod után is megmarad a jövő nemzedékek emlékezetében, mint összeszáradt múmia a piramisban. Amit a nagy emberek halhatatlanságának mondanak, nem örök élet, még csak nem is örök emlékezetesség, hanem pár száz vagy pár ezer évvel későbbre halasztódó feledés.
Gyermekgyilkos mindannyi szülő:
nem-lévőt létbe rántott
és meghal, aki e világra kijő.
Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.
Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.
Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.
Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világból való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon elkísérni, ahol az ismeretlen kezdődik.
Az öreg arc, szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával:
nem csábító, önmagában-való, fenséges, nyugodt szépség.
A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s
az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
az egyik nyár, mint a másik.
Rózsa, rózsa rengeteg,
Lányok, lepkék, fellegek,
Lányok, lepkék, fellegek,
Illanó könny, permeteg.
(…)
Messze libben a hajad,
Nevetésed itt marad,
Nevetésed itt marad,
Mint kendőd a szék alatt.
Ne kívánd senki szeretetét. Ne utasítsd el senki szeretetét. Úgy áradjon szereteted, mint a tűz fénye-melege: mindenre egyformán. Akik közel jönnek hozzád, azokra több essék fényedből és melegedből, mint akiknek nincs szükségük terád. Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.