19-20 évesen fogtam fel, hogy a labdarúgás számokból, trófeákból, rekordokból áll, nem csupán abból, hogy mit mutatsz a pályán. Ha nyerni akarsz valamit, akkor gólokat kell szerezned. Ez a legfontosabb dolog a futballban azután, hogy a csapattal nyertél. Ez a két dolog viszont erősen kapcsolódik egymáshoz. Ezt a felismerést a fejlődésem folyamán beleépítettem a játékomba és a gondolkodásomba.

Elképesztő mennyiség a hétszáz gól, attól meg még büszkébbé válok, hogy ezt a számot csak nagyon kevesen érték el rajtam kívül. Nekem mindig az utolsó a legfontosabb, de ha arra kérnének, hogy válasszak egyet, akkor a Juventus ellen lőtt ollózós gólt mondanám. Éveket kellett várnom, hogy végre lőjek egy olyan gólt, ráadásul sorsdöntő pillanatban szereztem, egy nagyon fontos mérkőzésen, egy hatalmas csapat ellen, egy egészen különleges kapussal, Buffonnal szemben.

Jó, ha mindenki tisztában van azzal, milyen megnyilvánulásokat kell lenyelnem nekem és a többi élsportolónak. A közhiedelemmel ellentétben a mi életünk sem fenékig tejföl.

Egy sportolónak mindig lesznek a rajongói mellett gyűlölői is. Nem mondom, nem szenvedek hiányt motivációban, de sohasem árt, ha van egy kis plusz.

Minden megtanulható mesterség közül az ökövívás az, amelyben a képzett szakember a legélesebben különbözik a kontártól. Más területeken a lelkes amatőrnek meglehet a reménye arra, hogy sikeresen mérkőzhet meg azzal, akinek szakmája az, ami neki csak kedvtelés – de nem így az ökölvívásban.

Szinte minden versenyen legfeljebb néhány versenyző reménykedhet komolyan abban, hogy első lehet. A többi versenyző valójában nem azért fut, hogy nyerjen. Hanem azért, mert verseny van. Verseny van a futók számára, és mivel én futó vagyok, ott a helyem. Futok a legjobb tudásom szerint, mintha akár győzhetnék is, de valahol a lelkem mélyén nem veszem igazán komolyan ezt az álmot, bele is rokkannék. Minden versenyen valakinek utolsónak is kell lennie – de még a legutolsó is elmondhatja magáról, hogy ott volt a pályán. Továbbra is futónak tekintheti magát. A verseny igazi vesztesei azok, akik ki sem jutottak a pályára.

A lovaglás ugyanarról a tőről fakad, mint a szerelem, testek-lelkek közösítéséről szól, harmóniavarázs vagy szenvedélyes küzdelem is lehet belőle.

Nem véletlen, jut eszembe, hogy a tenisz az élet nyelvét használja. Előny, adogatás, hiba, elvétel, love – a tenisz alapelemei a mindennapi léthez kapcsolódnak, mert minden mérkőzés kicsiben maga az élet. A tenisz felépítése, ahogy a darabok egymásba illeszkednek, olyan, mint az orosz matrjoska baba, ami a napjaink felépítését utánozza. A pontok játékok lesznek, azok játszmák, azok tornák, és mindez olyan szorosan összefügg, hogy bármelyik pont lehet a forduló. Arra emlékeztet, ahogy a másodpercek percek lesznek, a percek órák, és bármelyik óránk lehet a legszebb. Vagy a legsötétebb. A mi választásunk.

A mohóság és a mindenáron való előny hajszolása, amikor az ellenfél már a földön fekszik, nyilvánvaló jele a sportszerűség hiányának.

Egy futballklubnak van egy szentháromsága: A játékosok, a menedzser és a szurkolók. A vezetők nem tartoznak ide. Csak arra valók, hogy kitöltsék a csekkeket.

Amint az erős ember is szereti kifejteni képességeit, és élvezi a testmozgást, amint izmait gyakorolja, úgy lelkesíti az “elemző” lelket a megfejtés lelki feladata.

Gyakran hallja az ember, hogy egy verseny győztese az egész kör alatt beszél a lovához, áthízelgi azok fölött a hatalmas akadályok fölött. Mégis, ha valaki megkérné, hogy írja le azt a kört utána egy televíziós interjúban, az illető teljesen kuka lenne. Ezek a test emberei, és a test dolgában gondolkodnak, sokkal inkább otthon vannak a lovak világában, mint az emberekében, és senkiben nem bíznak, aki egy kicsit is tanult, mert mellettük kevésnek érzik magukat. De ne becsülje le őket. Attól, hogy nem művészei a beszédnek, még nem jelenti azt, hogy nincsenek mély érzéseik.