Mert mi teremtünk szép, okos lányt
és bátor, értelmes fiút,
ki őriz belőlünk egy foszlányt,
mint nap fényéből a Tejút, –
és ha csak pislog már a Nap,
sarjaink bízóan csacsogva
jó gépen tovább szállanak
a művelhető csillagokba.
Úgy vártam a ballagást, mint az iskolában senki. Míg a többiek szenvedtek, és sírtak az elválás gondolatától, addig én számoltam visszafelé a napokat. Ők szomorúak voltak, mert elhagyták a helyet, amit uraltak. Én boldog voltam, mert kiszabadultam a börtönből.
Elérkezett a ballagás. Rettegtem ettől a naptól, mert tudtam, hogy soha többé nem leszünk már együtt. Nem fogunk papírgalacsinokat dobálni egymáshoz, Maxim sem csempész már undorító cserebogarakat a hajamba. Hiányozni fognak Fecó fura puskázási szokásai, mint például az, amikor a dolgozatok előtt a sliccébe rejtette a cetliket, vagy ahogy a tetkóit kiegészítette képletekkel. Hiányozni fognak Andris rajzai is. De a szomorúságom ellenére mosolyogtam, és örültem, hogy megcsináltuk, eljutottunk idáig, és mindenkinek sikerült.
Ballagásra új telefont kaptam, ami amúgy is kellett volna, meg néhány apróságot. Ékszert, pénzt, ilyesmit. A Ferrarimat elfelejtették elhozni. Spórolós banda.
– Még mindig ki vagy akadva, amiért nem jöttem el a ballagásodra? Mondtam már neked, hogy ütköztek a programjaim!
– Nem – válaszolom semleges hangon. – Meg sem hívtalak a ballagásomra.
A ballagásunkon mindenki zokogott bánatában, hogy most mi lesz velünk és ezekkel az örök barátságokkal. Én is sírtam, de én örömömben.
Az utolsó év. És utána az élet. Talán így működik ez: a középiskola csak az előszó az igazi regényben. Addig mások írnak rólad – de amikor leérettségizel, már neked kell írnod magadról. A ballagáskor össze kell szedned a tollakat a tanáraidtól és a szüleidtől, és megkapod a saját tolladat. Innentől kezdve mindent te írsz.
Jó volt kicsinek lenni, de én most nagy leszek,
Állatorvos akarok lenni, vagy űrhajót veszek,
Átadom itt a helyemet, de viszem magammal a jelemet:
Tulipán, Hajó, Szánkó, Kamion, Csigabiga, Vekker, Babakocsi, Dömper.
Emberpalánták vagytok. Már nem gyerekek, de még nem is felnőttek. Nektek célotok van. És feladataitok. A célotok ugyanaz, mint minden más embernek a földön: hogy boldogok legyetek. És ez legyen az elsődleges! Hogy otthont találjatok a világban. A feladataitokat pedig kijelölik a képességeitek.
Nincs menekvés! Élni s lenni kell,
Fájdalmakban is magasodva,
És nem cserélni soha senkivel!
A fiatalság csupa fény és napsugár, csupa tavasz és kezdő nyár. Nézd meg a fakadó rügyet, a nyíló bimbót, ez a fiatalság; az emberi lélek tele örömmel, életkedvvel, tele ábránddal, tele reménységgel. Az emberi lélek ártatlan és romlatlan, örül a létnek, nem tudja még, mi a szenvedés, mi a csalódás, a lelke még nem kopott, nincs összezúzva, de friss, egészséges és hajlékony.
Boldogan fog lepkét, csókol virágot, gyönyörködik az ég kékjében, a felhők játékában, a madár dalában. Lelke tele van vággyal, reménnyel, élni akarással, lelkét szép eszmék, nagy célok hevítik, az örökkévalóságra gondol. Minden ifjú előtt nyitva áll az élet.
Holnappal ne törődj, messze ne álmodozz,
Légy víg, légy te okos, míg lehet, élj és örülj.
Míg szólunk, az idő hirtelen elrepül,
Mint a nyíl s zuhogó patak.
Nemes önbizalom, de ne az önhittség
Rugói lelkedet nagy célra feszítsék,
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Nem kívánom senkitől,
hogy csodás dolgot tegyen,
de joggal elvárom mindenkitől,
hogy mindig ember legyen.
A szárny megnőtt üresen áll a fészek
Csak álom volt a szép diákvilág
S mint a fecske alkonyati szélben
Ma szárnyat bont egy sereg diák.
Száz út vár ránk.
Indulunk és érkezünk,
nincs visszaút, ha tévedünk.
Száz út vár ránk.
Melyik a legjobb megoldás?
Hol lesz a végállomás?
Ahonnan nincs több utazás.
A mai napon kezdődik el az életem, mert ma a világ egyik polgára lettem. Ma lettem felnőtt, mától másnak is számadással tartozom, nem csak magamnak és a szüleimnek. Már nem csak a jegyeimért felelek, mától a világnak tartozom számadással, a jövővel, az élet nyújtotta minden lehetőséggel. Mától kezdve a dolgom az, hogy itt legyek, nyitott szemmel, lelkesen, felkészülten. Hogy mire? Nem tudom. Bármire és mindenre. Hogy elkezdjem az életet és hogy szeressek, hogy vállaljam a felelősséget és éljek a lehetőségekkel.
Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan.
A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a régi jó világ,
És mint a fecske alkonyati szélnek,
Ma szárnyat bontott egy sereg diák.
