Ha látlak, szívem forróbban dobog.
Friedrich Schiller
1759. november 10. - 1805. május 9.
német költő, drámaíró, filozófus és történész
Összegyűjtöttük neked Friedrich Schiller legemlékezetesebb idézeteit a belső szabadságról, az alkotóerő szárnyalásáról és az emberi méltóságról. A német klasszika óriása szerint az ember csak ott igazán ember, ahol játszik, a művészet pedig az a kapu, amelyen át a szabadság birodalmába léphetünk. Meríts erőt a drámai látásmódjából: őrizd meg a lelked függetlenségét, higgy az eszmék nemesítő hatalmában, és tudd, hogy a szépség keresése a legbiztosabb út az igazsághoz.
Kik összefognak, sokra képesek.
Ne hajítsd oda hiú csillogásért
Értéked minden igaz gyöngyszemét!
Mindenki csak magában bízhatik.
Ki sokat fontol, keveset cselekszik.
Bölcsőjénél ő áll, a remény,
Ott repked a játszi gyerekkel,
Varázsa az ifjú szemének a fény,
S nem rejti a sír az öreggel:
Mert bár befejezte a kínos utat.
Hantján a remény – a magasba mutat.
Egy versed sikerült, hát költő vagy? Nehogy azt hidd!
Nem te: helyetted csak a sima nyelv maga szólt!
Nektek a nyelv legyen az, ami a test a szeretőknek:
Lényeket elválaszt, lényeket egyesit is.
Mért hogy az izlés és zseni oly ritkán egyesülnek?
Fél az erőtől ez, zabla elől fut amaz.
Küzdelemre lett a férfi,
Zord erővel zúzva jár,
Vad haraggal tud csak élni,
Nyugtot, enyhet nem talál;
Mit teremtett, összedúlja,
Vágya sodra egyre nő,
Mint ahogy kisarjad újra
A levágott hidrafő.
Tiszteld a nőket! ők szövik és fonják
Földi sorsunkba a mennyei rózsát,
Szövik a szerelem hű kötelét.
Rajtuk a báj szűzi fátyola lengve,
S élteti szent kezük éberen egyre
A nemes érzelem tiszta tüzét.
Kedves mezei virágok,
Szép tavaszi gyermekek:
Kedv s örömre szült anyátok,
A természet, úgy szeret!
Üdvözlégy rétjeinken,
Kiért a föld eped,
Virágkosaras ifjú,
Tavasz, köszöntelek.
Lám, lám, hát újra itt vagy,
S be kedves vagy, be szép!
Olyan örvendve, oly víg
Szívvel megyünk feléd.
Boldogság karolja át,
S a reménység sugalma feloldja
Kétségeink zord fagyát.
A szív számára nincs császár-parancs.
Csak a reménytelen szerelmes tudja, hogy mi a szerelem.
A szeretet rettenetesebb kényszer, mint a zsarnok dühe!
A természet csak homlokába tett
Látó szemet, hátát, a védtelent,
Csupán a jámbor hűség védi meg.
A szív csöndes szentélyébe fuss hát
A világból, mely forrong vadul.
