A kisgyermekkort, a gyermekkort, a kamaszkort és a férfikort mindig élesen el kellene választani egymástól: ilyenkor lenne szükség próbatételekre, hőstettekre, szertartásokra, történetekre, dalokra és ítéletekre.

Az embereknek eltolódott a realitásérzékük. Nap mint nap ráragadnak a képernyőre, nézik a szappanoperákat, a filmeket, a híreket, a pop-sztárokat. Megváltozik a valódi értékek megítélésének képessége, erősnek képzelik magukat. De valójában ők lélekben már halottak.

Az emberek túl korlátoltak ahhoz, hogy valójában szabadok lehessenek! Saját magukat kötik gúzsba, önmaguk emelnek falakat maguk köré. Kiközösítik azokat, akik megpróbálnak kitörni, levetni ezeket a láncokat. Ez az ő biztonságuk.

Sokkal kevésbé félünk az erőszaktól, mint a saját érzéseinktől. A személyes, saját, magányos félelem sokkal rémisztőbb, mint amit más okozhat.

Kerestem a gyönyört, a kincsedet,
sírtál értem, mégis elfelejtettelek,
hiszen nem találtam mást,
csak a szerelmedet.

A legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. Megtartani ezt a szeretetet nem könnyű. Mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. Biztosan meg is kapod ezt a szeretetet, ha jól színészkedsz.