Lakik odabent egy másik Chester, aki mindenáron le akar húzni magával. És ha nem teszek ellene – legyen szó anyagokról, viselkedési dolgokról, depresszióról –, akkor… szóval muszáj aktívan tennem azért, hogy ne boruljak magamba, legyek másokkal apaként, férjként, zenészként, barátként, segítsek másoknak. Ha nem vagyok önmagamban, nagyszerűen érzem magam. Ha mindig befelé figyelek, rémesen. Akkor roncs leszek.

Zavaros életem volt, hittem valamiben, de még magamnak sem tudtam megfogalmazni, hogy mi az. Igazán akkor kristályosodott ki, hogy mit akarok az élettől, amikor egyik nap arra mentünk haza a családommal, hogy a tulaj kirakott minket. Vacak kis kégli volt, viszont még arra se volt pénzünk… ott álltunk fedél nélkül az utcán. Anyám sírógörcsöt kapott, és abban a pillanatban megfogadtam, hogy én soha nem fogom hagyni, hogy a családom ilyen helyzetbe kerüljön. Harrison Fordra és Arnold Schwarzeneggerre gondoltam, akik óriások voltak a szememben, mert a saját erejükből jutottak el a csúcsra, és azt mondtam magamnak: ha nekik sikerült, nekem is megy majd! És onnantól kezdve elkerültem a régi társaságomat, és csak olyanokkal haverkodtam, akik előrevisznek.

Szerintem unalmas állandóan azon sírni, hogy mekkora katasztrófa az életed. Nem az. Minden döntés és tettek kérdése. A semmiből is épülhet köréd egy világ, amiben eddig nem is hittél. Hosszú folyamat, olyan, ami megdolgoztat. Néha fájni fog, talán annyira egyedül fogod érezni magad, mint még soha, de akkor majd jön valaki, aki megmutatja, hogy nem is vagy olyan nagyon egyedül. Hogy más is azon megy keresztül, amin te. Más is elfelejti, hogy van miért menni tovább, leginkább azért, hogy megéld magad.

Vesd le magadról a “nem megy” és a “gyenge vagyok” káprázatát. És merj erős lenni! Tudd, hogy minden szenvedés és kudarc és vesztés: megpróbáltatás. Azért van, hogy magadhoz térjél. És önmagadból meríts csodálatos erőt.

Hidd el, hogy mindent elérhetsz. Higgy benne, és ez épp elég. Higgy abban, hogy helyreáll, hogy megtörténik, hogy eljön, hogy bekopogtat, hogy igenis van, mert van. Csak kitartás kell. Pofonok jönnek, de akármennyire is fáj, neked mindig erősebbnek kell lenned. És erősebb is leszel. Elkapod az öklét, és úgy lenyomod, hogy soha többet nem jön vissza. Aztán meg majd kapsz újat. Újabb pofonokat. De amíg van erőd, és miért ne lenne, felveszed vele a kesztyűt, és igenis harcolsz. Ugyanis van, hogy nem az Élet üt, hanem te saját magadat, az Élet meg csak segíteni akar. A kezét nyújtja, te meg azt hiszed, bántani akar.