Vannak dolgok az életben, amikért érdemes a végsőkig harcolni.
Megküzdés idézetek
Az élet az erőfeszítéseket díjazza, nem pedig a kifogásokat.
A beteljesült álomnak csak akkor örülünk, ha mi magunk is beteljesedünk. És csakis akkor mondhatjuk, hogy egy élmény a miénk, ha megharcoltunk érte.
A boldogság sokszor áldás – de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk és elinduljunk az álmaink után.
Állandóan nagyszerű lehetőségekkel szembesülünk, amelyek megoldhatatlan problémáknak vannak álcázva.
Harc nélkül elvesztett csata a fiatalon feladott élet.
A hősöket a legkülönbözőbb okok miatt tiszteljük. Van, akit a merészségéért. Van, akit a bátorságáért. Van, akit a jóságáért. De rajongásunk oka leginkább az, hogy szívünk mélyén mind arról álmodunk, hogy egyszer minket is megment valaki. Na persze, ha a sors nem hoz össze a megfelelő hőssel, kénytelenek vagyunk mi magunk megmenteni magunkat.
Tudod, ha engem a kútba löknek, még le sem értem a fenekére, de már zuhanás közben azon gondolkodom, hogyan fogok én innen kijutni?!
Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.
Az optimista egyáltalán nem az, aki soha nem szenvedett, hanem az, aki átélte és legyőzte a kétségbeesést.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Tudjuk, hogy a tűz ott lobog a zsigereidben, és tudom, hogy most meg fogod tenni, amit kell. Mert most tudod, hogy miért harcolsz.
Néha az emberek éveken keresztül ugyanattól a problémától nyomorultak, holott azt is mondhatnák: “Na és?” Ez az egyik kedvenc mondásom: “Na és?” Nem tudom, hogy éltem túl az éveket, mielőtt megtanultam, hogy használjam ezt a trükköt. Sokáig tartott, míg megtanultam, de ha egyszer sikerül, sosem felejted el.
Meddig lehet hinni? (…) Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét? És végül a legfontosabb: Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit? Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha! Mikor derül ki, hogy a vágyad – bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte – nem teljesül? Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül? Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl – vesztettél.
Sose bízz a vízfenékben,
tarts ki a magaslaton!