Csak az számít, hogy tudd, mit akarsz, és küzdj érte.
-Sean Boswell
Halálos iramban: Tokiói hajsza (2006)
Megküzdés idézetek
A sok keserű óráért, amelyeket eddig már elviseltem, és azokért, amelyek még előttem állnak, csak az a tudat vigasztal: meggyőződésem szerint cselekedtem.
A maradandó dolgok mindig áldozatot követelnek.
A nemességet nem lehet örökbe hagyni, akárcsak az erényt, a tudást, a szentséget, s a többi ilyen értéket sem; úgy illik, hogy ki-ki maga szerezze meg és érdemelje ki, ha bírni akarja.
Hiába adsz esélyt valakinek a küzdelemre, ha nem tanítod meg küzdeni.
A nehézségek csak azért akadnak utunkba, hogy erőfeszítésre sarkalljanak bennünket.
A megpróbáltatások érlelik meg az embert.
Mindig fognak utadba kerülni akadályok, és ezzel fontos már előre számolni. Tekintsd őket kihívásnak, nem pedig akadálynak, és rá fogsz jönni, hogy képes vagy túljutni rajtuk.
Újabb és újabb kihívásokat kell intézned saját magadhoz, hogy egyre magasabbra juss. Ehhez viszont ki kell lépned a kényelmi zónádból.
Az életemben olyan nehézségek jöttek szembe, amelyek megtanítottak arra, hogy mindenben meglássam a jót. Mert mindennek meg lehet találni a pozitív oldalát. Ez a fajta hozzáállás volt az, amely a történtek után újabb nagy lehetőségekhez vezetett: amikor elvesztettem mindkét lábamat, fogalmam sem volt arról, hogy mi tévő leszek, de azt tudtam, hogy meg kell találnom a helyzet pozitív oldalát. És meg is találtam. Úgy hiszem, ez a fajta gondolkodásmód minden élethelyzetben megállja a helyét.
Életemben volt pár megpróbáltatásom, amelyeket le kellett küzdenem, nem azt jelenti, hogy ezeket a harcokat élveztem is. Jobban örültem volna, ha eleve meg sem kell vívnom őket. Ugyanakkor, ha szembekerülsz egy kihívással és sikerül leküzdened, új eszköztárakkal bővülsz, amelyek egy hasonló helyzetben ugyanúgy segítséget adnak. Életünk során folyamatosan jönnek szembe újabb és újabb kihívások, amelyeken minden korábbinál erősebben lendülünk túl.
Ahhoz, hogy létezni tudjunk ebben a világban, meg kell küzdenünk a megaláztatással, az összetört álmokkal, a szomorúsággal és a veszteséggel. Ilyen a természet. Minden egyes életnek megvan a maga személyre szabott fájdalomadagja. Nem lehet elkerülni. Nem lehet megállítani.
Apám már kiskoromtól arra tanított: soha ne üss elsőnek! De ha megütnek, kíméletlenül védd meg magad, mondta. És soha ne gyere haza panaszkodni meg mószerolni, mert az férfiatlan.
A nagy utak is, melyek hegyek között elkanyarodnak, ha sokat járják őket, végre oly simák s kényelmesek lesznek, hogy sokkal jobb ezeken járni, mint sziklákat megmászva s örvények mélyére szállva, egyenesen törni a magasba.
2024 márciusa óta többet voltam a magyar utcákon és tereken, mint a saját lakásomban. Bejártam az országot földön, vízen és levegőben. Több mint 700 településen megfordultam. Milliókkal találkoztam. Százezrekkel beszéltem és fogtam kezet. Közben megőszültem és ránézésre sok évet öregedtem. Mégsem csinálnám másképp. Mégsem fordulnék vissza. Ez volt az én utam. Ez volt a mi közös utunk, aminek köszönhetően készen állok és az ország is készen áll arra, hogy egy új fejezetet nyissunk a hazánk történelmében. Köszönöm, hogy napról napra és lépésről lépésre többen álltatok mellém ezen a két éves úton! Most jön a munka java. Hálás lennék, ha a továbbiakban is közösen mennénk tovább, és közösen tudnánk a működő és emberséges országért dolgozni!
forrás: Facebook, 2026. 04. 19.
Apámat… a nevelésben csak a nagy dolgok érdekelték. Szemléletét meghatározta: hogy ha az Alpoktól keletre az embert nem akasztják fel – a többi részletkérdés!
Néha a nehezebb út az egyetlen járható út.
Nagy dolgok nem születnek áldozatok nélkül.
A céljaimért nagyon tudtam küzdeni, ezt senki el nem vitathatja tőlem.
Tudd mindig, a legnehezebb pillanataidban is, hogy az igazi boldogság nagy harcban és küzdelemben születik.
