Mindenki csak saját magát üti meg, ha elesik, és az elesés és a felkelés is senki másra nem tartozik ezen a világon.

Voltak nehéz élethelyzetek, anyagi gondjaim, konfliktusok munkatársakkal, értek csalódások, de utána egyszer csak mindig kisütött a nap. Mindig jól éreztem magam a bőrömben.

Az apám mindig a jóra tanított, és ezért mindig hálás leszek neki. Meg tudom becsülni mindazt, amim van, az erőfeszítéseiket azért, hogy igazi otthonunk legyen, hiszen mi is egy egyszerű család vagyunk. Mindkét szülőm dolgozott, és a bérükből jókora részt az én gokartozásomra költötték, mindennek visszafizetésére jóformán az egyetlen út az volt, hogy megnyertem a versenyeket. Látni az apám arcát a győzelmeim után volt a legjobb elismerés, amit adhatott nekem.

Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tűzhelyén felemelte komor fejét.

Az életben semmi jelentős dolgot nem tudsz végrehajtani anélkül, hogy meg ne küzdenél érte. Ha erőfeszítések nélkül is lehetne sikereket elérni, mindenki sikeres volna.