Az emberi test a leggyönyörűbb dolog a világon. Egyetlen virág sem kelhet versenyre vele, hiszen az emberi test a természet legösszetettebb virága.

A szerelem képessége nem jelenik meg önmagától, amikor megérnek a nemi szervek, bár sokan ezt hiszik; úgy vélik, hogy a nemileg érett ember automatikusan a szerelemre is képes.

Az ember élete semmi egyéb, mint a velünk született, génjeinkben rejlő genetikai program megvalósulása. Ez persze nem akadályoz meg bennünket, hogy (…) ne éljünk a “minden lehetséges” ábrándjával.

Az egyéni DNS-láncon se fitnesz, se welnesz, se baronesz nem változtathat. Ha csontfogas géneket kaptál őseidtől, kőműveskanállal lapátolhatod befelé a nyalánkságokat, avagy jégkrémbe ölheted magad, akkor is vékony maradsz. Ha viszont teltséget eredményező örökítőanyaggal leptek meg, fél- avagy teljes őrültre éheztetheted magad, e sanyargatás árán is csak röpke időszakokra fogyhatsz ki a bőrödből. Az persze pompás, hogy a hízási/fogyási törekvés miatt mozgásra, mértékletességre, testi tudatosságra adod a fejed, de ha életed értelme áll vagy bukik azon, hogy még külsőre se önmagad légy, hanem teljesen másvalaki, hát az halálbiztos kudarc. Bálnából nem lesz balerina. Viszont a leglégiesebb táncosnő sem fog soha úgy úszni, mint a cet.

A legtökéletesebb műszeres alkat pedig az, amely egyenlő vagy kevesebb számú különb-különbféle részekkel legnagyobb munkásságot visz véghez. Ilyen az emberi test.

Az emberi faj csupán egy sóhaj e világ, és a valaha eljövendő világok hosszú, zengő-bongó álmában.

A madarak megtanulnak énekelni, ami nem jelenti azt, hogy ezzel több élelemhez jutnának, megmenekülnének a ragadozóktól, vagy távol tarthatnák az élősködőket. (…) Azért énekelnek, hogy felhívják magukra a másik nem figyelmét, és fönntarthassák a fajukat.

A vízfelszín egy tükör, az evolúció két fejezete egyszerre csodálhatja magát benne: odafentről a légi teremtmények, lentről a vizek lakói. Egy bolygó, két világ.

Veszély esetén a látásunk megváltozik – nem a szemünkkel látunk élesen, hanem inkább az egész testünkkel. Mintha az ember a bőrével látna, különösen éjszaka. Ilyenkor szinte az az érzésünk, mintha a neszeket is látni tudnánk, a hallóérzék szerepét is annyira a bőr veszi át. Kinyitjuk a szájunkat és figyelünk, s mintha a szájunk is látna és hallana.