Az ért el igazi sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegények bizalmát és a gyerekek vonzódását, aki különb világot hagyott maga után, mint amilyet ő talált születésekor, aki mindenben a jobbat kereste, és ő is a legjobbat adta önmagából.

Az élet néha rákényszerít, hogy olyanok legyünk, amilyenek nem akartunk lenni. Ilyenkor próbálunk belekapaszkodni régi énünk egy kis darabkájába. Mondjuk egy tetoválásba, vagy egy ékszerbe, egy aprócska emlékbe, ami felidézi, hogy ez vagyok én valójában.

Az embernek vállalnia kell önmagát, nem erőltethet magára olyan szerepet, amely nem neki való. Azzal csak bajt okoz. Magának és másoknak.

Én (…) én vagyok, és akkor sem változtatom meg az ízlésemet, ha az egész emberiségnek egybehangzóan más is a véleménye. Ha nekem nem tetszik valami, hát nem tetszik és kész. A világon semmi okát sem látom, miért kellene tetszést majmolnom, csak azért, mert embertársaim többségének tetszik valami, vagy legalábbis úgy tesznek, mintha tetszenék nekik. Abban, hogy mi tetszik, vagy mi nem tetszik nekem, nem indulhatok a divat után.

Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbántasz olyanokat, akiket szeretsz.

A mi fajunk az egyetlen alkotó lény, és csak egyetlen alkotó szerszáma van: az egyéni elme, az egyéni szellem. Két ember nem alkotott még soha semmit. Nem fordulhat elő termékeny együttműködés sem a zenében, sem a képzőművészetben, sem a költészetben, sem a matematikában vagy a filozófiában. Mihelyt az alkotás csodája megtörtént, egy csoport továbbfejlesztheti és kibővítheti, de egy csoport sohasem talál fel semmit. A csodálatos szikra mindig egyetlen ember magányos agyából pattan ki.