Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerűen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható.
Sors idézetek
Nem ugyanolyan lapokat kaptunk. Neked meg nekem nem ugyanazokat a lapokat osztották, és az, hogy ezekkel a lapokkal mit kezdünk, csak részben függ tőlünk.
Talán már nem élnék, ha nem hinnék (…). Szerintem csakis így lehet a dolgokban megnyugodni, ha az ember azt mondja: sors. Egyébként valami gúnyos és áttekinthetetlen összevisszaság volna az ember élete.
A vakszerencse csak egy szóba sűrített előítélet. A kocka fordulása is benne lehet a sors könyvében, írva, előre.
Ne alkudozzunk a sorssal, amikor kedvező alkalmat kínál nekünk.
Akinek a szerencse van megírva, ahhoz az magától is eltalál.
Az igazán szerencsés embert a sors szeszélye nem azáltal teszi kiváltságossá, hogy eleve veszélytelen röppályákra vezérli, hanem olyan módon, hogy mindig csak egyetlen hajszállal téríti el a személyes tragédiák fertőzött gócaitól.
Ahogy mondani szokás, hogy a baj sosem jár egyedül, úgy a szerencséről is el lehet mondani ugyanezt, sőt más körülményekről is megállapítható, hogy többnyire harmonikusan gyülekeznek körénk, akár azért, mert a sors rendeli úgy, akár azért, mert az emberben van valamiféle erő, ami vonzza az összetartozó dolgokat.
Az emberek jövője és a magad sorsa titok – így kell lennie; de élj úgy, hogy mindig kész légy mindenre.
Félelmetes, milyen ereje van néha egy szónak. Sorsokat sodor és életeket dönt. Egyetlen szó, amit nem kellett volna kimondani.
Ahol csak lehet, tégy jót; közben gondolj arra, hogy aki szívében jó, azt a sors nem terheli nagy szenvedéssel.
Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket.
Akinek akasztófát rendelt a sors, az nem fullad vízbe.
Minden rosszat, ami történik, fogjunk a sorsra.
Nézz hosszan egy gyerekarcra, és látni fogod: ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik.
Ne keverd a véletlent a végzettel!
Nincs sors, amelyen a megvetés ne tudna felülkerekedni.
Soha ne sakkozzatok az Istennel! Az Isten mindig tud új figurákat teremteni a táblára, amikor azt hiszitek, hogy már megnyertétek a játszmát.
A sors úgysem lehetett erősebb a közönyös bátorságnál, amely ellene szegült. Az ember, ha sorsa végképp elviselhetetlenné válik, bármikor megölheti magát. Jó volt ezt tudni, de jólesett tudni azt is, hogy semmi sincs veszve addig, amíg él.
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat.
Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak, míg mások furfangos cseleket eszelnek ki, aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így, körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?
Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.
Ha jól akar szórakozni, szólítsa fel az utasokat, mesélje el mindegyik a maga élettörténetét; s ha csak egy is akad köztük, aki nem átkozta meg az életét, s aki nincs meggyőződve arról, hogy ő a legszerencsétlenebb flótás ezen a tág világon, bedobhat engem a tengerbe, mégpedig fejjel lefelé.
A szenvedéseiért senki sem érdemel tiszteletet. (…) Ha valaki direkt szenvedni akar, az hülye, ha pedig muszáj neki, abban nincs semmi érdem.
Az az igazi bukás, ha az ember kezéből kicsúszik a saját sorsa.
Talán a legszebb élmény, amelyben bárki részesülhet, a tudat, hogy ura a sorsának és a jövőjének.
Nem a véletlen az életünk része, a sors az, ami irányít bennünket és a furcsán hozzánk kerülő állatokat.
A saját sorsodban soha nem érzed magad olyan tehetetlennek, mint a gyereked bajaiban.
Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz… De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját… és az a másik leszorul, kiesik… az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki… és hagyja ott a maga régi nehéz útját.
Amíg alszod álmodat, addig is mozognak az élet szálai, ahogy hagytad a fonalat, a sorsod azt csendben továbbszövi.
Úristen! Azt rendelted az ember sorsául, hogy ne legyen boldog, csak míg nem jön meg és ha csak ha már megint elment az esze!
Határozz, és kimondtad sorsodat.
Minden meg van írva a zajokban. Az ember múltja, jelene, jövője. Az az ember, aki képtelen hallani, az nem hallja meg az élet tanácsait, amelyeket pedig minden pillanatban kapunk. Csak aki hallja a jelen zaját, az képes biztos döntést hozni.
Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod.
A végzet: bizonyos emberi alkat találkozása a történelemmel.
Ha láthatóan megjelenne előttünk az utunk vagy a végzetünk, akkor lehetőségünk nyílna el is térni a kijelölt iránytól. Márpedig, ha erre lehetőség volna, az minden előre elrendeltség végét jelentené.
Vannak emberek, akiknek vérükben van a tragédia.
Viselje mindenki türelemmel a sorsát, előbb-utóbb felderül neki!
Kezünkben tartjuk a sorsunkat, és minden kicsúszik a markunkból, csak azért, mert gyávák vagyunk… Igen, ez alapigazság… Érdekes, hogy mitől fél a legjobban az ember: az új lépéstől, az új, lényeges szótól.
Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal – miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.
Nagyon unalmas lenne, ha előre tudnám, mi történik, mert az egész életemet úgy próbálnám leélni, hogy azt elkerüljem.
Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt.
A végzetünkhöz vezető út nem mindig egyenes. Lehet, hogy rossz felé kanyarodunk, hogy eltévedünk és visszafordulunk. Talán az sem számít, hogy melyik úton megyünk. Talán csak az számít, hogy megyünk.
A jó sors szerzi, a balsors próbára teszi a barátokat.
Ki minden percet megragad:
Az győz a sors felett.
Ha ezt a létet összetörted,
Majd támad más a rom felett.
E föld ölén fakad, mi boldogíthat,
S e nap ragyogja itt be kínjainkat;
Ha már ledobtam ezt a terhet,
Legyen, mi lesz, s ahogy lehet.
Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa.
Az életben rendszerint nem választhatjuk meg sorsdöntő pillanataink időpontját. Ha elkövetkeznek, ott kell állnunk, hogy szembenézzünk velük, akármilyen állapotban vagyunk is.
S aztán van az ellenség. Nem ellenfél ő, több annál. Mintha a végzet kijelölt volna kettőtöket egy párharcra, melynek nincs oka, sem értelme. Tudsz róla, ahogy ő is tud felőled, noha az élet, a pálya semmilyen területén nem keresztezted útját. Gyűlöl téged, kenyeredre, életedre tör: soha nem vétettél ellene. Egy életen át kerülitek és keresitek egymást.
A növények megtalálják a helyüket. Forróságban az egyik, kövek között. A másik félig hó alatt, dermesztő szelekben. Amelyiknek nem jár, az esőt sem kéri. Panasz nélkül tudják a rájuk szabott leckét. Igen. Ezen múlik talán minden. Felismerni a senki másra nem érvényes, az abszolút kiszabott, személyre szóló utasítást.
Ha nagyon szerencsétlennek éreznéd magad, gondolj azokra az emberekre, akik szívesen cserélnének veled!
Ha a környezetedben titokzatosan egymásba fonódó jelenségekkel találkozol, mintha valaki pontosan neked készítette volna elő, egyetlen percig se kételkedj, inkább tanulmányozd!
Az évek örömmel jönnek, ha jót hoznak, és mord kegyetlenséggel szórják el romlott terhüket, ha az van rájuk bízva. Az évek utak, melyeket végig kell játszani.
Vezessen a sors boldog útakon,
Öröm-tavasznak tündér-korszakán.
A sorsnak, úgy tűnik van azért némi humorérzéke.
Sorsunk urává válni nem egyszeri aktus. Mindennap és minden órában újra és újra meg kell érte küzdeni. A fölismerés és a megvalósítás között mély szakadék van.
Figyelned kell a jelekre, hogy odaérjél. Isten a világában minden ember számára kijelölte az utat.
A férfi sorsa a nő.
Mindenkinek megvan a saját helye, és aki szerencsés, az meg is találja.
A kezdet a mi hatalmunkban van, a kimenetelről a szerencse dönt, de nem hatalmazom fel arra, hogy véleményt alkosson rólam.
A végzetünk többnyire az utcasarkon hever. Egy darab kutyaszar, egy lotyó vagy egy lottóárus… a szerencse három leggyakoribb megtestesülési formája. Egy biztos: soha nem megy házhoz. Nekünk kell érte mennünk!
Kegyetlenül reád mosolyog a szerencse, s ha remegve elfordulsz előle, utánad siet, hogy aztán megalázzon és kiraboljon a sors.
Mind úgy hisszük, hogy mi magunk vagyunk saját sorsunk kovácsai, és képesek vagyunk megváltoztatni azt. De tényleg van választásunk felemelkedés és bukás közt? Vagy egy felsőbb hatalom irányít minket? Az evolúció az, ami kézen fogva vezet minket? A tudomány mutatja az irányt? Vagy Isten az, ki közbeavatkozik, és óv minket? Minden hencegés ellenére az emberiség szomorú kiváltsága, hogy képtelen megváltoztatni saját sikerének útját. Csak arra képes, hogy eldöntse, hogyan nézzen szembe a sors kihívásaival. Reméljük, lesz hozzá elég bátorsága.
Amíg nem kötelezed el magad, mindig jelen van a tétovaság, a visszavonulás lehetősége, a céltalanság. Minden cselekedetedre és kezdeményezésre érvényes az alapvető igazság, amelyet ha nem ismersz, számtalan ötlet és nagyszerű terv kárba vész: abban a pillanatban, amikor tényleg elkötelezed magad valamire, a gondviselés is megsegít. És minden elképzelhető dolog megtörténik, amelyek segíthetnek, olyanok, amelyek egyébként sohasem történtek volna meg. Az elhatározásból események áradata adódik, amelyek javunkra fordítanak minden elképzelhető eseményt, találkozást és anyagi segítséget, amelyekről álmodni sem mertünk volna, hogy utunkba kerülnek.
Mulass, igyál s a mái napot mindig is tartsd magadénak, mert sorsé a többi nap.
Csak azért, mert… mert bizonyos fajta lapokat osztottak nekünk… ez még nem jelenti azt, hogy nem dönthetünk úgy, hogy fölébe kerekedünk a végzetünknek… egy olyan végzetnek, amit egyikünk sem maga választott.
Senki sem tudhatja, hogy mi fog történni a következő percben, és az emberek mégis mennek előre. Mert bíznak. Mert van Hitük.
Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.
Az élet kezdete, a családi gyökerek szinte determinálják egy ember jövőjét, elérhető céljait, olykor társadalomban való mozgásterét is.
Csak egyvalami számít az életben, hogy hová született valaki.
Mi, mai emberek, már tisztában vagyunk azzal, hogy saját genetikai térképünket mindenhová magunkkal hurcoljuk. Akkor is a sorsunk diktátumának engedelmeskedünk, amikor az utcasarkon őgyelgünk. Ez rajzolja ugyanazokat a ráncokat az arcunkra, amiket a szüleink is viselnek. Ennek köszönhetjük jellegzetes családi vonásainkat és szokásainkat.
Senki nem maga választja a szüleit. Bár van, akinek szerencsés lapot oszt a sors.
Örülj, ha teheted, s tűrj, ha azt szabta rád a sors.
Jól válaszd meg az álmod, mert ez meghatározza egész életed alakulását, sorsodat is, és esetleg be is teljesülhet.
A sors nagyon azt akarta, hogy ez az esküvő időben meg legyen tartva. Az út egyenletesen, zökkenőmentesen a talpuk alá simult, s az akadályok, mint szélfútta tollpihék, könnyedén ellibbentek előlük.
Ha az emberi értelem akarja, hogy erősebb legyen a sorsszerűségnél, akkor már erősebb is.
Amit valakiről beszélnek, akár való, akár valótlan, gyakran ugyanolyan fontos szerepet játszik életében, kiváltképp sorsa alakulásában, mint az, amit cselekszik.
Véletlen az, amikor egy-egy ponton felfeslik a sors szövete.
Útvesztő minden út, minden csak visszajut,
nincs nappal, hogyha éjjel nem jön.
Nézd az árnyakat, sors drótján ránganak,
mily büszkén, mégis mily esendőn!
Az embernek választania, nem pedig elfogadni kell a sorsát.
Ha a sors feltűnően bőkezű valakivel, biztosan akad valahol egy feneketlen kút, amely az illető összes álmát elnyelheti.
Fogadd el a sors akaratát, és szeresd azokat, akiket a sors az utadba vezérel, mégpedig teljes szívedből!
Ne kívánd mások balsorsát, mert a sors közös, s a jövő előre nem látható.
A sors kegyetlen zsarnokunk,
Haragja akkor sújt le mindig,
Amikor boldogok vagyunk.
Az életben minden a sors építménye, beékelődve az idő falaiba. Ne nézz gyászos képpel a múltba, mert soha többé nem jön vissza.
Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze – teljesen váratlanul – megváltoztatja az egész életünket.
Vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják.
A margónak is csak a margóján:
szegények, szentek közt íródik,
csupasz lények között fogalmazódik
megfoghatatlan életem…
Minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.
Ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság; (…) ha viszont szabadság van, akkor nincs sors, (…) akkor mi magunk vagyunk a sors.
Ez a sorsom, nekem is meg lett írva.
Aki írta, az az égből nézi,
ott az első sorban ül, és mégsem érti,
csak bámul rám, hogy minden rendben.
Neki könnyebb minden.
Nyugodt életet
kívántunk, s bár sorsunk többet adott,
hiányzott csókunkból a köznapok
üdve-terhe, a próbált szeretet
közele, rend, biztonság: ami nagy volt,
az a szüntelen újuló kaland volt,
amelyre annyian vágynak: összekapcsolt,
de szét is törte boldog éveid:
be szánalmas az élet, be irigy,
hogy egyféle csak és hogy oly rövid!
Teljes mértékben hiszek a sorsban, de abban is hiszek, hogy mi magunk irányítjuk a sorsunkat, és nem vagyok biztos benne, melyikben hiszek jobban. Szerintem az élet kicsit olyan, akár egy fa. És számtalan ága közül választhatunk. Nézetem szerint itt lép be a saját sorsunk irányítása. Ha egy bizonyos ágat választunk, akkor az életünk egyik irányba halad, a sors pedig attól kezdve sodor bennünket.
Nem a fazekas vagy, hanem az agyag a fazekas kezében.
Szeretném hinni, hogy az élet nem olyan folyó, amely döglött halként sodor magával bennünket.
Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet.
A valódi személyiségnek mindig megvan a rendeltetése, és hisz benne… Ha valakinek rendeltetése van, annak eredeti értelme az: egy hang megszólította s valamire rendelte őt.
Egy tévedést nem szabad sorssá rögzíteni.
Csak a betegség után értettem meg, milyen fontos, hogy igent mondjunk a tulajdon sorsunkra. Mert ilyen módon jön létre egy olyan én, amely akkor sem vall kudarcot, hogyha fölfoghatatlan dolog történik vele. Olyan én, amelyik kitart, elviseli az igazságot és megbirkózik a világgal meg a sorssal. Akkor még a vereségből is győzelem kovácsolható. Semmi sem kuszálódik össze – sem kint, sem bent; a tulajdon folytonosságunk ugyanis helyt állt az élet és az idő áradatával szemben. De ez csakis akkor történik így, ha az ember nem avatkozik bele tolakodóan a sors terveibe.
Sorsunk az lesz, amelyet kiérdemelünk.