Azonnal visszatérünk a normális állapotokhoz, mihelyst bizonyosak leszünk abban, hogy mi is a normális.
Nézőpont idézetek
A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő
Sokszor gondolod azt, hogy amiben vagy, az szar, de később rájössz, hogy nem is volt az olyan rossz. Az én életemben is volt ilyen időszak: nem volt sok pénzem, de szerettem, amit csináltam és nem haltam éhen. Most már próbálok optimistábban tekinteni mindenre.
Hogyan? Az ember csupán Isten melléfogása volna? Vagy Isten csupán az ember melléfogása?
Ha gazembernek neveznek, az becsületsértés, ha beléd rúgnak, az testi sértés.
Talán hit és hitetlenség ugyanannak az éremnek két oldala. Megfordíthatjuk az érmét, de nem tüntethetjük el azt az oldalt, amelyiket éppen nem nézzük.
Szabadlábon is lehet börtönben az ember.
Ne az autizmus húzta határokat nézd, hanem a sok jót, amit azon felül kaptam tőle.
Mégsem olyan hitvány a világ! Csak okosan kell szemlélni!
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Vig dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.
Kinek volt igaza? Szapolyainak vagy Ferdinándnak, Bocskainak vagy II. Rudolfnak, Bethlen Gábornak vagy II. Ferdinándnak, Rákóczinak vagy I. Józsefnek, Kossuthnak vagy I. Ferenc Józsefnek? A maga szempontjából mindegyiknek, a másikéből azonban egyiknek sem. A történésznek véleményem szerint felül kell emelkedni ezeken a kortárs ellentéteken, s igazságosztás helyett a politikusok motívumait, törekvéseik reális vagy irreális jellegét kell bemutatni. A 20. század esetében ugyanez a helyzet, csak az akkori szereplők megítélése ma még jóval érzékenyebb úgy, mint a több évszázaddal korábbiaké.
Egy lényeges dologra felhívom a figyelmedet. Szeretni csak fölfelé lehet. Nem lefelé, csakis fölfelé. Senkit sem szeretünk azért, mert buta, gonosz, aljas, csúnya, büdös, kellemetlen, gyenge, gyáva – hanem azért, mert okos, jó, szép, kellemes, erős, bátor. Még akkor is, ha nem ilyen – ha szeretjük, belelátjuk vagy beleképzeljük mindezeket az értékeket. Ha azt mondod: „olyannak szeretlek, amilyen vagy”, nem igaz! Mert ha valóban szeretsz, többnek látsz, mint amilyen vagyok. Ha szeretsz valakit, fölfelé nézel rá, minőségileg többnek látod. Mai kifejezéssel azt mondhatnánk, hogy a szeretet nem objektíven lát. Aki szeret, az nem a szemével, hanem a szívével lát.
Ha belső világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül.
A pénz jelenthet bőséget, szépséget, egészséget, jelentheti az élet meghosszabbítását is, jelenthet bűnt, betegséget, jelenthet nyugalmat vagy nyugtalanságot, jelenthet áldást vagy átkot, de az egyén szempontjából jelenthet valamit, ami minden körülmények között felbecsülhetetlen érték, jótétemény, öröm és boldogság, jelenti tudniillik a függetlenséget.
A vallási tanítók nem értenek egyet abban, hogy mi különbözeti meg a jót és a rosszat: ami az egyiknek csoda, az a másiknak fekete mágia. Az igazi prófétákat megkövezték, akárcsak a boszorkánymestereket. Ami az egyik korban káromlás, az a következőben szent dogma, a ma eretneksége a holnap krédója.
A nők saját szemükkel nézik a valóságot, úgy, ahogy mi, férfiak nem tudjuk látni. Egy nő másképp lát egy problémát, másképp lát bármilyen dolgot, mint mi, férfiak. A kétféle látásmódnak ki kell egészítenie egymást, és fontos, hogy a megbeszéléseken ott legyenek a nők.
Gyakran kérdik, hogy a királyok rendeltettek a népekért vagy a népek a királyokért. A válasz egyszerű: a népek az államért teremtettek, amelynek testét alkotják, míg a kormányzat képviseli a főt. Mindketten az egészért vannak. Egy óra mutatóját éppoly kevéssé alkották a fogaskerekek számára, mint a fogaskerekeket a mutatóért: mindketten az óráért vannak.
Abban, hogy valamit elfogadunk-e vagy sem, nem az játszik főszerepet, hogy az illető dologban van-e gonoszság, hanem az, hogy több-e benne a gonosz a jónál. Nagyon kevés az olyan dolog, ami egészen gonosz vagy egészen jó.
Kisebb boldogtalanság, ha nem kapod meg azt, amit akarsz, mint ha olyat akarsz megkapni, amit nem szabad. A visszás akarat több rosszat hoz magával, mint amennyi jót a szerencse.
Szóval: élünk, mint hal a vízben. Ezt a hasonlatot minden ember ismeri, és minden ember tudja, hogy a halak jólélnek a vízben. A halak nem ismerik a hasonlatot, és nem is tudják, hogy ők jól élnek. Ha tehát nagyot csobban a víz, és ezüstös villanással vágódik fel a hal a levegőbe, teljesen indokolatlan azt mondani, hogy:
– Ejnye, de jó kedve van annak a potykának… – mert a potyka talán kétségbeesett halálfélelmében ugrott ki a csuka vagy harcsa elől, esetleg a fájdalomtól, melyet a lerázhatatlan halpiócák okoznak.
