Nem akarom törvényekkel megakadályozni, hogy az emberek úgy érezzenek, ahogy jónak látják, és azt csinálják, amit akarnak, ha ezzel másoknak nem ártanak. Azt hiszem, az embereknek joguk van arra, hogy buták legyenek, ha úgy akarják, mert az is lehet, hogy a dolgok között, amiket én „ostobának” minősítek, egy új felfedezés rejtőzik.

Egy fegyver önmagában se nem jó, se nem rossz. Az számít, hogy ki használja.

Száz csúnya igazságnál szebb egy rendes hazugság. Olyan igaz, ami csúnya nagyon sok van, de a hazugság majdnem mindig szép. Hiszen az a rendeltetése, hogy megszépítsük vele a kibírhatatlan igazságot.

A hírünk olyan, amilyennek mások gondolnak. A személyiségünk olyan, amilyennek látszunk. A jellemünk valódi lényünk.

Szakadó eső, köd, napsütés, tomboló orkán, szelíd tavasz, perzselő nyár, tarka ősz, zöldellő erdő, azúrkék óceán… Nem látod, nem tudod. Mert háttal ülsz. Háttal az ablaknak. Amin túl ott a világ. Szakadó esővel, köddel, napsütéssel, tavasszal, ősszel, tóval, óceánnal… annyi mindennel. De te nem fordulsz meg. Nem fordulsz meg, mert félsz. Félsz attól, hogy a látvány magával ragad, és netán majd ki akarsz lépni az ajtón. Ezért inkább háttal ülsz, és azt hazudod magadnak, hogy szebb az, amit magad előtt látsz, mint ami mögötted van. És hazudod tovább az életet.

Isten minden teremtménye gyilkol, számtalan formában. Vedd csak a vadont… az egyik faj elemészti a másikat, mi pedig az iparral kipusztítjuk az összes fajt és a vadont. Csak ezt ööö… civilizációnak hívjuk, nem gyilkosságnak.