A legújabb kornak rengeteg rossz szokást köszönhetünk, és a fejlődés sokszor, bár nem szándékosan, katasztrofális következményekkel járt. A gyorsételek, a tömegtermelés, a nevetségesen óriási adagok – mindez már önmagában is megbetegíti az embert. A legújabb kor hozta el persze a villanyt, a penicillint, a nyitott szívműtétet is. Így aztán modern kori hajlamunk a lustaságra, a könnyen megszerezhető (olcsó) tartósított élelmiszer és az életmentő orvosi beavatkozások elterjedése hosszú életű, de egészségtelenül élő embert csinált belőlünk.

A betegekkel szerzett valamennyi tapasztalatom alapján feltételek nélkül állítom, hogy a friss levegő után a fényre van a legnagyobb szükségük, hogy a zárt szoba után a sötét szoba viseli meg őket a legjobban, és hogy nem egyszerűen fényre vágynak, hanem szabad napfényre… az emberek azt hiszik, hogy az csak a hangulatukra hat, de koránt sincs így. A nap nem csupán festő, hanem egyben szobrász is.

Soha nem fogyókúráztam, már a szó is rémesen stigmatizáló és megszorító jellegű, mert a súlyvesztésnek, karcsúsodásnak nem kúrának kéne lennie, hanem ésszerű folyamatos diétának. Tudatosság, fokozatosság – no meg éberség, elvtársak!

A fogyás lehet észrevétlen szálkásodás vagy látványos is, de utóbbi kemény dolog. Nem a meló része, hanem az önmegtartóztatás. Hogy nagyobb legyen a célt vágyni, mint az agyunk által dobott jutalmakat (édesség, finom vacsora, pohár bor, friss kifli).