A legnagyobb mértékben szégyenletes az, hogy egy értelmes lélek oly istenien megépített házban lakozik, mint a test, és teljesen ismeretlen előtte annak pompás szerkezete.

Ironikus módon, minél egészségesebb a nyugati társadalom, annál inkább igényt tart az orvostudományra.

Időnként elmegyek az orvoshoz, és megvizsgáltatom vele magam, mert az orvos is élni akar. Aztán elmegyek a gyógyszertárba, és kiváltom az orvosságot, mert a patikus is élni akar. Aztán a gyógyszert a csatornába öntöm – mert én is élni akarok.

Elismerem, hogy belénk van oltva a testünk iránti gyöngédség; elismerem, hogy gyámságot gyakorolunk fölötte. Nem tagadom, hogy gondoznunk kell, de hogy szolgálnunk kellene, azt tagadom. Sok másnak lesz rabja ugyanis, aki testének rabja, túlságosan félti, és mindent hozzá viszonyít.

Csak annyira ápolgassátok testeteket, amennyire a jó egészség igényli. Keményebben kell bánni vele, hogy kifogástalanul engedelmeskedjék a léleknek.

Boldogságunk kilenctized része kizárólag egészségünkön nyugszik. Ha egészség van, az minden élvezet forrásává válik, de ha nincs, az egyéb javak, a szubjektív értékek sem boldogítanak, mert a szellem, a hangulat, a temperamentum szárnyalását is lecsökkenti, elnyomorítja a betegség.

Minden méreg, semmi sincs méreg nélkül, egyedül a mennyiségen múlik, hogy valami méreg-e vagy sem.

A legnagyobb hiba, amit az orvosok elkövetnek, hogy a testet anélkül próbálják meggyógyítani, hogy az elmét is gyógyítani próbálnák. Pedig az elme és a test egy, és nem szabadna külön kezelni.

Az egészséges életmód megszállottjai elég hülyén fogják érezni magukat, amikor majd ott fekszenek a kórházban, és belehalnak abba, hogy semmi bajuk.

Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.

Vannak rossz és vannak jó orvosok. Óriási a felelősség a vállukon, de ők sem istenek, azért ezzel tisztában kell lennünk.

A legújabb kornak rengeteg rossz szokást köszönhetünk, és a fejlődés sokszor, bár nem szándékosan, katasztrofális következményekkel járt. A gyorsételek, a tömegtermelés, a nevetségesen óriási adagok – mindez már önmagában is megbetegíti az embert. A legújabb kor hozta el persze a villanyt, a penicillint, a nyitott szívműtétet is. Így aztán modern kori hajlamunk a lustaságra, a könnyen megszerezhető (olcsó) tartósított élelmiszer és az életmentő orvosi beavatkozások elterjedése hosszú életű, de egészségtelenül élő embert csinált belőlünk.

A betegekkel szerzett valamennyi tapasztalatom alapján feltételek nélkül állítom, hogy a friss levegő után a fényre van a legnagyobb szükségük, hogy a zárt szoba után a sötét szoba viseli meg őket a legjobban, és hogy nem egyszerűen fényre vágynak, hanem szabad napfényre… az emberek azt hiszik, hogy az csak a hangulatukra hat, de koránt sincs így. A nap nem csupán festő, hanem egyben szobrász is.

Soha nem fogyókúráztam, már a szó is rémesen stigmatizáló és megszorító jellegű, mert a súlyvesztésnek, karcsúsodásnak nem kúrának kéne lennie, hanem ésszerű folyamatos diétának. Tudatosság, fokozatosság – no meg éberség, elvtársak!

A fogyás lehet észrevétlen szálkásodás vagy látványos is, de utóbbi kemény dolog. Nem a meló része, hanem az önmegtartóztatás. Hogy nagyobb legyen a célt vágyni, mint az agyunk által dobott jutalmakat (édesség, finom vacsora, pohár bor, friss kifli).