Különben én most nem vágyakozom az ifjak erejére […], mint ahogy ifjúkoromban sem vágyakoztam a bikáéra vagy az elefántéra. Amink van, azt kell felhasználni, és akármit teszünk, tegyük erőnkhöz képest.
Nem azzal van a baj, hogy felnövünk, hanem azzal, hogy nem fogadjuk el egymást olyannak, amilyenekké váltunk.
Az elfogadás és az elengedés a két legfontosabb kulcs ahhoz a szobához, amibe a boldogság van zárva.
Minden esemény Isten kezében van, s mi semmit sem tudhatunk jövőbeli alakulásukról, amivel azt akarom mondani, hogy az életet mindenestül elfogadni annyit jelent, hogy elfogadjuk a kiszámíthatatlanságát.
A világ olyan, amilyen, nincs már mód fordítani rajta, se átformálni, se feltartóztatni, menthetetlenül rohan a vesztébe. Ellenállni neki egyféleképpen lehet csak: nem mellre szívni.
Önmagunk elfogadása néha azzal a felismeréssel kezdődik, hogy nem tudjuk, mit érzünk, vagy vegyes érzelmeink vannak. Ha az élmény bármelyik részét elutasítjuk, az önmagunk természetellenes elutasításához vezet: ami túl sokunk számára tűnik természetesnek.
Teljesen megértem, ha valaki egy filterrel eltünteti a pattanást az arcáról, csak ne hazudd azt, hogy igen, így néz ki a bőröm természetesen.
Azt hiszem, az ember legnagyobb feladata az életben elfogadni azt, amit rámér a sors. Mert a végeredményt Isten dönti el. Viszont a harcot úgy vívod, ahogy te akarod.
Nem keresünk. Elfogadunk. És akkor az élet sokkal intenzívebb és ragyogóbb lesz, mert megértjük, hogy minden lépésünk, az élet minden pillanatában, nagyobb jelentőségű, mint mi magunk.
Nem te választod az életedet: ő választ téged. Nem értheted meg, miért jut neked több öröm vagy több szomorúság. Csak fogadd el és menj tovább. Az életünket nem választhatjuk meg, de azt mi döntjük el, hogy mit kezdünk a kapott örömökkel és bánatokkal.
Ha elfogadom a változást, ki lesz az, aki folytatja az utat? Én, vagy valaki egészen más?
Az emberek szerte a világon teli vannak az elképzelhető legrothadtabb vágyakkal, éspedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem hagyták őket természetes módon felnőni. Nem adtak módot arra, hogy elfogadják önmagukat. Mindnyájan kísértetté váltak. Nem hiteles és valódi emberek, csupán árnyai annak, akivé lehettek volna.
Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltünnek a mai figurák.
Olyan világban hiszek, ami helyet, emberi életet ad mindenkinek, amelynek fontosabb, hogy először megpróbáljon elfogadni, mintsem azonnal követelni. Igen, egyszerű dolgokban hiszek. Abban, hogy mindenkinek joga van saját hitére, abban, hogy szabad szeretni. Hiszek az elfogadás nehéz küzdelmében.
(2025. 01. 01)
Ne akarj mindent megszerezni! Ne akarj tökéletes lenni! Te egyszerűen csak élj a világba, hadd jöjjön, aminek jönnie kell!
Ahhoz, hogy hatékonyan változtassak az életemen, a kapcsolataimon, a környezetemen, tisztában kell lennem a valósággal, tiszteletben kell tartanom, el kell fogadnom úgy, ahogy van.
Semmi rossz nincs abban, ha az ember meg akarja találni a helyét egy társaságban, és szeretné, hogy a többiek elfogadják – de az már baj, ha mindezért hátat fordít az értékrendjének és hitbéli meggyőződésének.
Minél inkább elfogadjuk mindazt, amit belső állapotunk megváltoztatása érdekében teszünk, minél jobban hiszünk benne és minél inkább megadjuk neki magunkat, annál jobb eredményt remélhetünk tőle.
Addig sosem leszünk képesek őszintén szeretni magunkat, amíg nem fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, amíg nem fogadjuk el az erősségeinket és a hibáinkat is.