Az egész világ, szinte csak és kizárólag az anyagi önmegvalósításra épül, erről szól a kapitalizmus. Azt nevelik az új generációba, hogy az vagy, amit elérsz, annyi vagy, amennyi a pénzed, annyi vagy, amekkora a státuszod.

Társadalmunk egyik legnagyobb, minden idők egyik leg­meghatározóbb tragédiája, hogy az emberek többsége az ideje nagy részét a pénz miatti aggódással tölti. Úgy kelnek fel reggel, hogy a pénzügyi gondjaikra gondolnak. Az jár a fejükben, milyen kevés pénzük van. Amikor hazamennek, este a pénzről beszélnek, arról, hogy milyen drága minden vagy épp a pénz miatt vitatkoznak.

Magyarország egyik része elfáradt, másik része nem képes két egyszerű halmaz között sem összefüggést felfedezni. Megértőbb vagyok azokkal, akiknek napi küzdelme a létfenntartás körül forog. Kevésbé vagyok megértő azokkal, főképp értelmiségiekkel, akiknek szellemi muníciójából kitelne az összefüggések feltárása és az ellentmondások felmutatása minden ügyben, ehelyett inkább otthon ülnek és fejükre húzzák a takarót, közben rátarti kívülállást színlelnek és emelkedettségre hivatkoznak, ha valaki megkérdezi őket, miért nem bújnak ki az egérlyukból. Ki segítsen a tarthatatlan valóság feltárásában, ha nem az értelmezni képes értelmiség?

Legfeljebb bizonyos kérdésekben vagyok képes a közvélemény kisebb részét befolyásolni. Tudomásul kell venni, hogy a közvéleménynek is vannak befolyásolhatatlan részei, nem beszélve azokról, akik, ha mondok valamit, rögtön az ellenkezőjét gondolják, sőt csinálják.

Több száz éve alkotott, ma már irreleváns szabályok és hiedelmek vannak még érvényben, és mérgezik meg a társadalmat.

Szervezés nélkül minden szétesne. Nem tanulhatnánk a tapasztalatainkból, nem lenne tudomány, nem lenne írás, nem lenne alkotó gondolkozás, nem lennének egymással versengő üzleti vállalkozások – egyszóval nem lenne semmi!