Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.

Rettenetes elviselni, hogy a magyar köztudat nem tud mit kezdeni a siker fogalmával. Ha valaki túl hamar ér el valamit, azonnal mögöttes okokat fürkésznek a körülötte lévők. Talán pénzt mos, esetleg fegyverrel kereskedik, biztos lefeküdt valakivel. Miért, kemény munkával nem lehet elérni?

Ha egy sejt mind­azokat a tulajdonságokat elveti, melyek egy bizonyos testszövet, például a felhám, a bélhám vagy a tejmirigyek részévé tehetnék, akkor szükségszerűen törzs- vagy egyedfejlődése korábbi szakaszá­nak megfelelő állapotba esik vissza, ami azt jelen­ti, hogy egysejtűként vagy embrionális sejtként kezd el viselkedni, és nekilát az osztódásnak, te­kintet nélkül a test egészére. Minél nagyobb fokú a visszaesés, annál inkább különbözik az újonnan képződő szövet a normálistól, és annál inkább rosszindulatú a daganat. (…) Amikor a környező szövetek maguk közé tartozónak tekintik, és elkez­dik táplálni, csak akkor kezdődik a daganat halá­los, áttételes növekedése. Ezt az analógiát továbbvezetve, az ember, aki­nek társadalmi magatartásnormái megrekednek az infantilizmus állapotában, szükségszerűen a társadalom parazitája lesz.

A civilizált emberiség saját maga által okozott gondjainak egyike, hogy az egyénnel szembeni emberiesség követelményei ellentétben állnak az emberiség érdekeivel.

Ha most leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek, arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor éjjel túl sokat ittak.

Egy vezető történész kérdezte egyszer tőlem, hogy miért nincs a cigányoknak más európai népekhez hasonlóan történelemtudatuk. Válaszom rövid volt, és határozott: azért, mert ez egy szóbeli kultúra. Majd látva, hogy felkeltettem az érdeklődését, hozzátettem, hogy a szóbeli kultúrákban másképpen alakul az emlékezet, az időhöz és a térhez való viszony. (S közben arra gondoltam, megint egyszer kiderült, hogy az írásos kultúrában felnőtt, szocializálódott, tanult szakembert meglepi, hogy létezik az övétől eltérő, kollektív emlékezet, időfelfogás.)

Úgy vélem, hogy Magyarországnak elsősorban nem a pénztelenség a legfőbb problémája, hanem az istentelenség, amelyből aztán sorra ágaznak ki a különböző társadalmi bajok.

Rühellem a városokat és a civilizációt a hülye szabályaival. A szabad és könyörtelen hegyvidéken érzem jól magam. Ott minden embernek a saját kezében van a sorsa. Nincs csalás, hazugság és megalkuvás!

Bemutatom önöknek az átlagembert. Fizikailag észrevehetetlen, ugyanakkor torz értékrend jellemzi. Figyeljék meg, milyen undorítóan eltúlozzák az emberiesség jelentőségét! A tuskólábú társadalmi tudatot és a hervadó optimizmust.

Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.

Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.

Mostanság mindent lopnak, jó s rossz ötletet, zenei, filmes, irodalmi témát egyaránt. Nem is besurranó kémek többszörösen titkos módján, hanem a piaci légy pofátlanságával teszik ezt, nyúld le, ne szégyelld jeligére. Ilyen spórák közt az ember nem maradhat nagyvonalú.

Egy új technológiát eleinte mindenki használ, mert divatos, de később csak azok maradnak, akiket igazán érdekel a dolog, és tényleg van érzékük hozzá. Mindig van egy időszak, amikor egy újdonságra mindenki rákattan.

Én vagyok az egyetlen fickó ebben az országban, akinek elege van abból, ami történik? Hova a pokolba tűnt a harci kedvünk? Torkunk szakadtából kellene tiltakoznunk. Van egy rakás fickónk, akik anélkül, hogy bármi elképzelésük lenne, államunk hajóját éppen egy sziklaszirtnek kormányozzák, vállalati gaztevőink, akik kilopják még a szemünket is, sőt még egy hurrikán után sem vagyunk képesek rendbe szedni a dolgokat, nemhogy hibrid autót építeni. De ahelyett, hogy méregbe gurulnánk, mindenki csak ül, és a fejét csóválja, miközben a politikusok azt mondják: „Tartsuk az irányt!”. Tartsuk az irányt? Biztos viccelnek. Ez Amerika, nem az istenverte Titanic. Adok egy jó tanácsot: Szabadulj meg a feleslegtől!

Csak azok a politikai projektek nevezhetők igaznak, amelyekről bebizonyosodhat, hogy hamisak. A szereplőknek feltételezniük kell, hogy bebizonyosodhat: hibáztak. És létezhetnek állítások – például ellenzéki pártok és mozgalmak részéről -, amelyek azt üzenik, hogy a projekt egész egyszerűen rossz. Ez az ellenzék kötelessége, mindenekelőtt az ellenzéki sajtóé. Ha nincs senki, se intézmény, se mozgalom, se sajtó, amely kimondaná, hogy az, ami folyik, az rossz, és más projektek ennél jobbak, vagy igazán jók lennének, akkor nem beszélhetünk modern politikáról, modern államról és semmiképpen nem beszélhetünk demokráciáról.

Csak a természet gazdagsága végtelen, csak ő képzi a nagy művészt. A szabályok javára sok mindent nem lehet mondani, körülbelül azt, amit a polgári társadalom dicséretére mondhat az ember. Aki hozzájuk igazodik, sohasem fog ízléstelent vagy rosszat elkövetni, ahogyan az, akit törvény és jómód mintáz, sohasem válik tűrhetetlen szomszéddá, különleges gazfickóvá; de viszont minden szabály, bármit mondjanak is, megöli a természet igaz érzését és igaz kifejezését!

Pszichológiai kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a materialisztikus értékorientáció aláássa az emberek jólétét. Azok az emberek, akik nagy jelentőséget biztosítanak a materiális értékeknek, alacsonyabb személyes jóléttel és egészséggel rendelkeznek, mint azok, akik kevésbé anyagias életformát képviselnek. Ez az összefüggés jól dokumentálható, a gazdagoktól a szegényekig, a fiataloktól az öregekig, az ausztráloktól a dél-koreaiakig. Az eredmények azt mutatják, hogy a túlzott anyagiasság az élettel való alacsony szintű megelégedettséghez, depresszióhoz, bizonytalansághoz, testi problémákhoz és személyiségzavarokhoz – például önimádáshoz és antiszociális viselkedéshez – vezet.

Aki magasra jutott, annak több az ellensége is. Míg megbújsz a tömegben, csak a melletted állók tudnak létezésedről. Ha valamivel kitűnsz és kiemelkedsz közülük, sokkal többen szereznek rólad tudomást. Irigyelnek, úgy képzelik, az útjukban állsz, no és lesznek persze olyanok is, akiknek tényleg az útjában vagy… Így megy ez már sok ezer éve, mindenütt, ahol csak emberek élnek.

Húzok egy vonalat, és innentől kezdve azt nézem, ki mit csinál ma. Szerintem nincs is lehetőség más mércét használni, mert ha az egyébként valószínűleg jogos sérelmeinket hordozzuk életünk végéig, folyamatosan visszakényszerítjük magunkat a múltunkba, az indulatainkba és a keserűségeinkbe. Ha az ember nem elég intelligens, nem elég felnőtt ahhoz, hogy egy idő után képes legyen a saját múltját és megbántottságait távolságtartóan kezelni, abból az jön ki, ami ma Magyarországon van: feszültség, gyűlölködés, a másik ember semmibevétele.

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.

Az emberiség nagy része igényli, hogy legyen napi szörnyülködnivalója. Akinek már nem elég valamelyik bulvárlap, az megkaphatja a napi hazugság- és félelemadagját intellektuális csatornákon is. Semmit nem lehet ma elvárni az emberek egy részétől, mert nincs közös szellemi minimum. Megszűntek a közösségek, megszűnt a közös nyelv, mert elveszett a kapcsolatunk a létezés szakrális alapjával. A szellemi gyökérzetet kirántották alólunk, mi meg nézünk ártatlanul, mint akik nem tehetnek a dologról. A hiányokkal terhelt helyzet ellen az ember csak úgy védekezhet, hogy a valóság és az igazság közül az utóbbit választja. Ezzel kiröhögi a valóságként parádézó látszatot.

Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetűnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege.

Amióta a világ világ, háború és államalkotás egymással párhuzamosan fejlődnek. Az államok egyre terebélyesednek, a számuk viszont ennek arányában egyre csökken. Most pedig elérkeztünk arra a pontra, amikor egy maroknyi embercsoport egyetlenegy világállamot akar, egyetlenegy világhatalom irányításával! Így épp akkor fellegzene be az államalakítás és – rombolás iránti emberi vágy tévútra terelt, egyoldalú fejlődésének, amikor a technikai eszközök még el sem érték kiteljesedésük csúcspontját. Ugyanakkor mindez eleve ellentmond a földlakók másik alapvető igényének, a történelemalkotás iránti vágyának, valamint a történelem lényegének, a végleteknek.

Ne a háború előtti időkbe álmodjátok vissza magatokat. Az álmotok inkább az legyen, felnőttnek és fiatalnak egyaránt, hogy egyszer az emberi tisztesség uralkodjon a földön, ne egy előítéletektől beszűkült világ. Ezért érdemes élni és harcolni egyaránt.

Míg a dolgok rendje lehetővé tette, hogy a jómódúak a szűkölködők számlájára hóbortoskodjanak és különcködjenek, milyen könnyű is volt az egyéniség jelének és eredetiségének tekinteni a hóbortjukat és a tétlenséghez való jogot, amelyet a kisebbség élvezett, míg a többség szenvedett! De mihelyt az alsóbb rétegek felemelkedtek, a felsőket pedig megfosztották kiváltságaiktól, milyen gyorsan átvedlettek mind, milyen könnyű szívvel váltak meg az önálló gondolattól, amely, úgy látszik, egyiküknek se volt.

Ha nem dobod el a személyiségedet, akkor nem találhatod meg az egyéniségedet. Az egyéniségedet a léttől kapod, a személyiséget pedig a társadalom akasztja a nyakadba. A személyiség által illeszkedsz be a társadalomba. A társadalom nem képes tolerálni az egyéniséget, mert egy egyéniség nem követi őt birkaként. Az egyéniség minősége az oroszlánéhoz hasonló: az oroszlán egyedül jár. A birkák mindig tömegben élnek; abban bíznak, hogy a tömegben otthonra találnak. A tömegben az ember mindig nagyobb biztonságban és védettségben érzi magát. Ha megtámadnak, a tömegben könnyebben megvéded magad. De egyedül? Csak az oroszlánok járnak egyedül. Pedig mindegyikőtök oroszlánnak születik, csakhogy a társadalmi beidegződések teljesen átprogramozzák az elmédet, és végül birka lesz belőled. Kapsz egy személyiséget; egy kényelmes, kedves, szófogadó és nagyon kötelességtudó személyiséget. A társadalomnak rabszolgákra van szüksége, nem pedig olyan emberekre, akik a szabadság feltétel nélküli elkötelezettjei. A társadalomnak azért van szüksége rabszolgákra, mert az őt irányító összes érdekszövetkezet engedelmességet követel.

Egy igazán értelmes nő megérti, hogy a háziasszony feladatai, a gyermeknevelés és a főzés nem lealacsonyító. Ez kulcsfontosságú feladat az egész nép, az egész nemzet számára, és senki más nem tudja elvégezni. A férfiak semmiképpen sem! A nőknek nem véletlenül van méhe és mellei. Így rendelte a természet, akár tetszik nekünk, akár nem.

A csoportok javára válik, ha tagjaik beszélnek egymással és tanulnak egymástól, de a túlságosan sok kommunikáció paradox módon ugyanennyire csökkentheti a csoport egészének intelligenciáját.

Korunkban minden rendes ember szükségképpen gyáva rabszolga. Ez a természetes állapota. Ez mély meggyőződésem. Erre teremtődött, ilyen az alkata. És a rendes ember nemcsak most, holmi véletlen körülmények miatt, hanem általában minden korszakban szükségképpen gyáva rabszolga. Ez természeti törvény minden rendes ember számára ezen a földön.

Magától értetődőnek tartjuk ezen igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, melyek között ott van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog. E jogok biztosítására kormányokat állítottak fel az emberek, és ezen kormányok a hatalmukat a kormányozottak egyetértéséből nyerik.

Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.

A kormányzat és a törvények gondoskodnak az egybegyűlt emberek biztonságáról és jólétéről, a tudományok, az irodalom és a művészetek, e nem kevésbé zsarnoki, és talán még hatalmasabb erők, virágfüzérekkel borítják az emberekre vert vasláncot, elfojtják bennük azt az érzést, hogy eredetileg szabadnak születtek, megszerettetik velük a rabszolgaságot és azzá teszik az embereket, amit civilizált népnek szokás nevezni.

A környezet (…) a szingliség felé tolja az embereket: ez egy gazdasági érdek. Minél több a szingli, annál több mosógép és autó fogy.

A konvenciók és hagyományok – legalábbis úgy gondolom – vakon, de biztosan az átlagemberek fennmaradását és a büszke, határozott, rendkívüli egyéniségek kipusztulását segítik elő.

A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.

A valóságban nem a munkaadó fizeti a béreket, hanem a termék, a vezetés pedig szervez; úgy szervezi a termelést, hogy a termékek képesek legyenek fizetni.

Az egyén, széthullva magános tételekre, valóban “vihar a pohár vízben” – az egész emberiséget képviseli, de mégiscsak a tengeren van az igazi vihar, és az emberiség nagy tömbjei produkálják a gigantikus cselekvéseket.

Törvényszerű, hogy ahol mindenki már rikítóan festi magát, divatot az kezd, aki tartózkodik ettől. Harminc éve még lehetett gépen szerelmes levelet írni; ma, amikor mindent gépen írunk, épp ez alpári.

A környezet a szingliség felé tolja az embereket: ez egy gazdasági érdek. Minél több a szingli, annál több mosógép és autó fogy.

Tudjátok meg hát végre, ti népek, hogy a természet távol akarta tartani tőletek a tudományt, miként az anyák is kitépik a veszedelmes fegyvert gyermekük kezéből; hogy valahányszor elrejti előletek a titkait, megannyi kíntól óv meg titeket, és ha fáradsággal kell fizetnetek a tudás megszerzéséért, ez a fáradság nem a legcsekélyebb jótéteménye.