Az, ami nem hal meg, és ami meghal,
mind tükröződése az Ideának,
melyet szeretetével szül Urunk.
Halál idézetek
Gyermekágyasok, megszámlálhatatlanul magas pulzussal, puffadt hassal, száraz nyelvvel, vagyis gyermekágyi lázzal már súlyosan megfertőzött egyének, haláluk előtt néhány órával is esküvel bizonygatták, hogy teljesen egészségesek, csak ne kerüljenek az orvosok kezébe, mert tudták, aki az orvosok kezére jut, az felkészülhet a halálra.
A sírban bőven lesz idő pihenésre!
– Amikor a nagypapám meghalt – szólalt meg Jason –, az volt a legszörnyűbb, hogy még csak elbúcsúzni sem tudtam tőle. A mama azonban azt mondta: „Nem végleg köszönünk el tőle, csak jó éjszakát kívánunk neki. Ami nem örökre szól. Csak addig, míg mindannyian fel nem ébredünk.”
Majd ha egy nap eljön a halál
S kopogtatva ajtódnál megáll,
Áldozatkép itt majd mire lel?– Oh, előtte, vendégül ha látom,
Életemnek telt edénye álljon…
Üres kézzel nem megy innen el!
Ha figyelmünkkel célirányosan a halál felé fordulunk, a világ nagy halottas háznak, tűnik a szemünkben. De hát ebben az élettel teli világban a halál gondolatának csupán csekélyke a hatalma. Nem mintha nem lenne láthatóan jelen, hanem mert az élet negatív oldalát képviseli. Habár szempillánkat minden másodpercben lehunyjuk, mégis a nyitott szemünk a fontos. Az élet a maga egészében nem veszi komolyan a halált. A szeme láttára táncol, játszik és szeret. Csak ha az egyes halált külön megvizsgáljuk, akkor látjuk, mekkora űr tátong benne, és ezen megdöbbenünk. Olyan ez, mintha egy darab anyagot vizsgálnánk mikroszkóp alatt. Hálónak látszik, de nagy lyukai láttán elborzadunk. A valóságban azonban a halál nem a végső igazság. Látszólag olyan fekete, mint amilyen kék az ég, ám az életben épp oly kevéssé hagy nyomot, mint az ég kékje a madarak szárnyán.
A természet nagy színpadán a kialvó lámpa fénye s a mi parányi emberi létünk közt alig van különbség. Mindkettő belevész az örök éjszakába.
Szeretnék lassú halállal meghalni, lassú kínhalállal, hogy vissza tudjak rá emlékezni, milyen volt élni.
Ez az ember már halott, csak nem tudja.
Az idő az nem hal meg, csak az ember.
A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes. Ahogy Shakespeare mondja, ha idén meghalunk, jövőre már nem kell.
Az élet nehéz, de meghalni sem könnyű.
Az Úr olykor elküldi a halál mellé narkotikumnak a közönyt, és ez nagy kegy.
A halál végeredményben nem akkor kezdődik, amikor valaki a legfinomabbm megfigyelésre sem reagál, hanem amikor a test, a lélek és a szellem elveszíti azt a tartalmat, amely működésének értelmet ad.
Halál! vén kapitány! horgonyt fel! itt az óra,
óh, untat ez a táj! Halál! Fel! Útra már!
Bár várjon tintaszín ég s víz az utazóra,
tudod, hogy a szivünk mégis csupa sugár!
Gyászkönny ne mossa testemet,
Ha egyszer rám talál,
És árnyékával elborít
A keserű halál.
Ahhoz képest, hogy halálomon vagyok, még sosem éreztem ilyen jól magam.
Az állatok és az emberek lélekben már korábban eltávozhatnak, még mielőtt a testük elmenne.
Hogyan lehet felkészülni a halálra? A halálra az életünkkel lehet felkészülni. Ha ajándékba kapott életünk ajándék mások számára is, akkor nyugodtan meghallhatunk. Ilyen egyszerű.
A halálközelség nem menti fel az embert a szeretet gyakorlása alól. Saját problémánk, gondunk nem jogosít fel arra, hogy másokat semmibe vegyünk, és olyan terheket hagyjunk magunk után, amiket nehezen tudnak hordozni a szeretteink.