Akárhány emberrel volt dolgod az életben, sírod körül a családod, a “hozzád tartozók” állnak majd a legközelebb. Hiába voltál király, népvezér, miniszterelnök, világsztár vagy vezérigazgató – az igazi kapcsolatnak szűk kis köre van, néhány ember a sok-sok millióból. Ezért a családi diszharmónia a legnagyobb próbatétel: otthonodban lettél számkivetett.

Amikor a családból távozik vagy maghal valaki, megváltozik otthon a dinamika. Az emberek helyezkedni kezdenek, átveszik a szerepet, amire mindig is vágytak, vagy olyan szerepbe kényszerülnek, amit soha nem akartak. Ezt senki sem veszi észre igazán, de a család folyamatosan változik.

Én már öltem. Hallottam halálhörgést. Láttam halálos sebet. Nincs benne semmi magasztos, semmi költői! Azt mondod, meghalnál a szerelemért, de nem tudod, mi a halál… És nem tudod, mi a szerelem!

Az istenek irigyelnek minket. Irigylik a halandóságunkat. Azt, hogy bármelyik perc az utolsó lehet. Mindent megszépít számunkra a biztos halál.

Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba.