Gyerek voltam, s szemem a látványt lesve csüggött
a függönyön, amely únt gát, előtte függött…
S feltárult végül a való hidegen: és

meghaltam, semmi több, és körülöttem állt a
rettentő virradat. – Mit? ennyi az egész?
A függöny felpördült, és én még egyre vártam.

Igen, ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő,
s kövér gyom burjánzik buján.

Szép arcát gyengéd nap csókolja,
Hozzáhajol az erdő lombja.
Szél szelíd szava búcsúztatja,
Felkészíti az útra,

Ahonnan senki soha
Nem küld jelet, nem tér vissza.
Hiába várom,
Tudom, örök a hosszú álom.

Csak azok alkalmasak az életre, akik nem félnek a haláltól, és senki sem kész még a halálra, aki nem tett meg mindent, hogy élvezze az életet. Mind az élet, mind a halál egyaránt részei annak a nagy élménynek, amelyet földi létünk jelent.

Az biztos, hogy több temetésen voltam, mint bármely más férfi, akit ismerek. A feleségem 57 halálesetet számolt össze, ami versenyautókban történt.