Hermann Hesse

Hermann Hesse

1877. július 2. - 1962. augusztus 9.

német-svájci író, költő, festő

Hermann Hesse Nobel-díjas német–svájci író és költő volt, a 20. századi világirodalom egyik meghatározó alakja. Olyan művei, mint a Sziddhárta, a Pusztai farkas és a Nárcisz és Goldmund, az önismeret, a belső szabadság és a saját út megtalálásának kérdéseit járják körül. Írásaiban a lelki fejlődés, a természethez való kapcsolódás és az emberi lét ellentmondásai is fontos helyet kapnak.

Nagyon sok jóravaló ember van, akik szüleiktől vagy őseiktől épp elég gonoszságot örököltek, és mégis jók maradtak. Ezt már nem tudja megvizsgálni a tudomány. A jó nevelés, az erős akarat számomra biztosabb valami, mint az öröklődés. Ami jó és helyes, azt tudjuk vagy megtanulhatjuk, és ehhez kell tartani magunkat. De hogy mi van bennünk esetleg őseink titkaiból, azt senki nem tudja pontosan. Jobb is, ha nem számolunk vele.

Semmi értelme az emberi gondolkodásnak, beszédnek és írásnak, mélázásnak fennkölt gondolatokon, e maréknyi gondolkodóra nap mint nap milliónyi újság, folyóirat, beszéd, nyilvános és zárt ülés záporozik, s ez mind ellene munkálkodik, és sajnos nem eredménytelenül.

A művészet finom és érzékeny hártya közöttünk és a világ szíve között, és persze jobb, ha az embert vékony hártya borítja, nem pedig páncél.

Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem.

Az égvilágon mindent utánozhatunk és meghamisíthatunk, csak a szeretetet nem. Szeretetet nem lehet lopni, utánozni, a szeretet csak olyan szívben lakozik, amely mindenestől képes odaadni magát. Ez minden művészet forrása.

Sarkítva van minden, amit gondolatokba lehet formálni és szavakban kimondani, és minden sarkított féligazság nélkülözi a teljességet, a kerekséget, az egységet.

Nem dolgom mások élete felől ítéletet mondani! Egyedül felőlem, egyedül a magam útja felől kell döntenem, választanom.

Ő ezeket az arcokat és alakokat ezerféle viszonyban látta egymással…egyikük sem halt meg, csupán megváltoztak, mindig újra születtek, folyamatosan egyre új arcuk volt, csupán az idő állt az egyik és a másik arc között.

Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (…) tudott újra mosolyogni, újra nevetni!