Ő ezeket az arcokat és alakokat ezerféle viszonyban látta egymással…egyikük sem halt meg, csupán megváltoztak, mindig újra születtek, folyamatosan egyre új arcuk volt, csupán az idő állt az egyik és a másik arc között.

Az élmény valódi volt. Belőle sugárzott, és megváltoztatta, melléje vont egy másik embert. Magánya átszakadt, szeretett megint, (…) tudott újra mosolyogni, újra nevetni!

Igen. Különbözőek vagyunk. Az egyik attól vadul meg, ha megmondják neki az igazat, a másik pedig a frázisokat nem bírja elviselni.

Semmi mástól nem akarok megszabadulni, mint attól az érzéstől, hogy a gyengeség megfoszt a szabadságtól. Érezni vágyom, hogy a fájdalom és az öröm egyazon forrásból táplálkozik, mindkettő ugyanannak az erőnek a mozgása, (…) és mindkettő szép és szükségszerű.

Azt hiszem, az életben egészen pontosan meghúzható a fiatalság és az öregség közötti határvonal. A fiatalság az egoizmussal ér véget, az öregség a másokért élt élettel kezdődik. Az én véleményem a következő: a fiatalok sok élvezetet és sok szenvedést kapnak az élettől, mert csak magukért élnek. Minden vágy és minden ötlet fontos nekik, minden örömbe belekóstolnak, de minden kínba is. (…) Ez a fiatalság. A legtöbb ember számára azonban elérkezik az idő, amikor mindez megváltozik, amikor elkezd másokért élni.

Mindenkinek saját lelke van, amelyet nem egyesíthet máséval. Egyik ember közelíthet a másikhoz, szót érthet vele, ketten egymásra találhatnak. De a lélek olyan, mint a virág, a gyökere egy helyhez köti – nem mehet oda a másik virághoz, mert nem hagyhatja el a földjét. A virágok az illatukat és a magvaikat küldik szét, hogy eljussanak egymáshoz; de hogy a mag hová érkezik, azt nem a virág, hanem a szél dönti el.

Megesik velem, hogy úgy látom: a legszebb és legcsodálatosabb minden létező közül mégiscsak az a szép madár, amely fönt lebeg szabadon a magasban. Máskor meg nincs elbűvölőbb a fehér pillangónál, szárnyán piros szemekkel vagy a felhők között áttörő esti napsugárnál, amikor csillog, de a fény nem vakít, és az egész világ boldognak és ártatlannak látszik. (…) Minden nagyon szép, ha a megfelelő pillanatban tekintünk rá.