Fekete István

Fekete István

1900. jan. 25. - 1970. jún. 23.

József Attila-díjas magyar író

Fekete István József Attila-díjas magyar író, a hazai ifjúsági irodalom és az állattörténetek egyik legnépszerűbb alkotója volt. A Tüskevár, a Vuk és a Bogáncs szerzője különleges érzékenységgel mutatta be a természet világát, az állatok viselkedését és az ember felelősségét az élővilág iránt. Írásaiban a szeretet, a hűség, a szabadság jelentősége egyszerű, mégis mély emberi történeteken keresztül jelenik meg.

Fekete István idézetek témák szerint: Természet (56)Tél (20)Vadász (8)

Mint ahogy nem múlhat el a szeretet, s nem múlhatnak el azok sem, akiket szerettem s akiket az emberi lélek múlhatatlanságában örökké szeretek.

Ebben a korban a földrengést szerelemnek nevezik, és éppen úgy nem lehet ellene semmit tenni, mint a valódi földrengés ellen. Jön, pusztít, és romok maradnak utána.

A vadcseresznye nem hosszú életű, nem is nagyon értékes, és hogy valamelyik öreg erdész mégis meghagyta, csak annyit jelentett, hogy annak az erdésznek volt szeme meglátni a szépet, és volt szíve jót is tenni érte.

A fizika – általában – hasznos tudomány. A hang, ha jól emlékszem, 330 méter, a fény pedig 300 000 kilométer sebességgel terjed. Mi ebből a tanulság? A tanulság az, hogy az alattunk levő kőbányai üteg torkolattüze és a hang ideérkezéséből ki lehet számítani, hogy a kőbánya pontosan egy kilométerre van tőlünk. Ezt eddig nem tudtuk, és ismereteink ez emésztő hiányát most „módunkban van” pótolni.

Behúzta magát a dívány sarkába, valami könyvet vett elő, amelyet régen írtak, s mely az ő nyelvén beszélt, s amint szeme a betűket járta, a szavak megszólaltak, s csendesen beszéltek a levegőben.

A gyertya lángja összehúzta magát, mert az öregember szeme sarkában – mint őszi erdőzugban a szivárgó víz – megjelent egy könnycsepp.

Vénasszonyok nyara száll a levegőben. Most múlt dél, de a nap már nem tüzes, csak meleg, mint az öreg ölelés. A tarlókon kolomp kondul az ősz elé, a szántások felett elkésett lepke táncol, a patakok csendesen susognak, mint ősszel az öregasszonyok, s a napraforgók nehéz fejjel hajolnak a föld felé, mintha gyónnának.

És mi a sértő abban, hogy valaki paraszt? Az apám is paraszt, és sokszor én is szívesebben bánnék lovakkal, mint emberekkel.

Látom érzékeny vagy, és én tisztelem is ezt az érzékenységet, de nagyon kérlek, te is tiszteld az én érzékenységemet.

Az egyik fa ága tövében egy kis cinege ül, és várja az elmúlást. Valahol légpuskával lőtték meg, eddig elrepült, és nincs tovább. Az a fiú, aki meglőtte, most párnás ágyban alszik, és este felelősségre vonta anyját, hogy a szoba nem elég meleg. Előzőleg orvosságot vett be, mert úgy érezte, fájni fog a feje. Ez a fiú rendkívül érzékeny a legkisebb fájdalomra is, és ha az ujját elvágja, orvos köti be, de megkívánja, hogy vérmérgezés ellen injekciót kapjon. Ha a hivatalos orvos nem teljesíti kívánságát az injekciót illetőleg, addig gyötri anyját, míg az pénzt ad, és privát orvostól kapja meg az “életmentő” szérumot, amire semmi szükség nincs. Ennek a fiúnak nincs apja, mert szülei elváltak. (Az állatok nagy része sosem válik el, amíg gyermekeiket fel nem nevelték.) És ez a fiú, ha csak ezredrészét erezné annak az elhagyatottságnak, félelemnek, fájdalomnak, mint az a kis madár a dermesztő és másnaptalan éjszakában, talán megkeresné állandóan szerelmes apját, és hozzávágná a légpuskát, mert nem tartott be sem emberi, sem állati, sem erkölcsi, sem természeti törvényeket, mert ölni tanította meg fiát, ahelyett, hogy élni tanította volna.

A kis mókus átugrott a nyárfáról egy vadkörtefára, onnét egy vadcseresznyére, és ismét kérdőjelet csinált a farkából, mint mindig, ha tanácstalan volt:

Egyedül voltam, de nem hiányzott senki. Sötétlő alkonyattal gyertyát gyújtottam, eloltottam a lámpát, és ünnep lett egyszerre körülöttem. A sötét ablaküvegben fellobbant a kis láng, és visszanézett rám, mint az emlékek emlékeztetője, régi karácsonyok messze világossága és élő szemek, amelyek elhunytak azóta.

Fekete István idézetek – természet, emberség és tiszta gondolatok

Fekete István a 20. századi magyar irodalom egyik legkedveltebb írója, akinek művei generációk szívét hódították meg. Legismertebb regényei – mint a Tüskevár, a Téli berek vagy a Vuk – nemcsak szórakoztató történetek, hanem mély emberi üzenetek hordozói is. Írásai az egyszerű élet szépségét, a természet tiszteletét és az emberi kapcsolatok értékét emelik ki.

A Fekete István idézetek különlegessége abban rejlik, hogy tiszta, őszinte és gyakran költői nyelven szólnak a világról. Szavai a természet örök körforgásáról, az állatok szeretetéről, a barátság erejéről és az emberi jóságról mesélnek. Gondolatai arra ösztönöznek, hogy közelebb kerüljünk a természethez, jobban figyeljünk egymásra, és megtanuljuk értékelni az élet apró csodáit.

Idézetei különösen aktuálisak ma is, amikor sokan vágynak vissza a rohanó hétköznapokból a csendhez, a nyugalomhoz és a tiszta emberi értékekhez. Fekete István mondatai emlékeztetnek arra, hogy a boldogság nem a bonyolult dolgokban rejlik, hanem a természet egyszerű szépségében, a szeretetben és a tiszta szívben.

Az itt összegyűjtött Fekete István idézetek között találsz rövid, felemelő gondolatokat és mélyebb, elmélkedő sorokat is. Mindegyik egy apró ablak a szerző gazdag világába, amelyben a természet és az ember harmonikusan fonódik össze.

Merülj el Fekete István gondolataiban, és fedezd fel, hogyan adhatnak szavai megnyugvást, inspirációt és szeretetet a mindennapokban.