Tudni, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk; ez az igazi tudás.

Gondolkodás nélkül tanulni: felesleges vesződés; tanulás nélkül gondolkodni: veszedelmes.

Amikor rátapintok a tudásra, az igazságra, akkor még a testem is berezonál egy bizonyos módon.

Aki azonban az olvasás művészetével tisztában van, azt ösztöne minden könyv, folyóirat vagy röpirat tanulmányozása közben figyelmessé teszi arra, amire célszerűségénél vagy értékességénél fogva szüksége van. Az ily módon nyert újabb kép mintegy beleolvad a már meglévő hasonló tárgyú képbe, azt javítja vagy kiegészíti, helyesebbé vagy kifejezőbbé teszi. Ha az élet az így olvasó embert állítja valamely gyakorlati kérdés elé, az illető azonnal a már meglévő adatokat állítja a gyakorlati élet szolgálatába. Csak az ilyen olvasásnak van értelme és célja.

Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud, és ahhoz is ragaszkodik. Ők ezt hívják valóságnak. De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy, ahogy ő helyesnek gondolja.

Elkezdtem a mitológia iránt érdeklődni, és olyan tárgyakat kerestem, amik ehhez szorosan kapcsolódnak. Majdnem olyan volt, mintha a Nemzet aranya című filmemben lettem volna. Konkrétan a könyvtárépítéshez tudnám hasonlítani: elolvasol egy könyvet, amiben van egy forrás egy másikra, aztán megveszed utóbbit, és megpróbálod párosítani a forrásokat. Ez nálam arról szólt, hol lehet a valódi Szent Grál. Vajon Glastonburyben? Létezik egyáltalán?