Ugyanaz a fickó vagyok, aki mindig is voltam és leszek. Nem vagyok más, mint amilyen tíz éve voltam. Ugyanazok az értékek irányadók számomra.

Utálom a vacsorameghívásokat. Ki nem állhatom őket. Legtöbbször megpróbálok nem elmenni – főleg azért, mert képtelen vagyok ott ülni, és úgy tenni, mintha minden ízletes lenne, amikor nem az. Az ételek általában rosszak. Nagyon nehéz diplomatikusnak maradnom.

Az igazi tudás nem szerezhető meg speciális szakértelem révén, győzelmek vagy vereségek árán, doktrínák és dogmák révén. Csak egyetlen módon érhető el, ha valaki megismeri a saját belső lényegét. Más szóval, nem az számít, ki veszít vagy ki nyer.

Sok mondatot őrzök, amik adott ponton segítettek az életemben. Mert megállítottak és elgondolkodtattak. Miért mondja épp ezt most nekem? A kérdések arra ösztönöznek, hogy válaszokat keressen az ember.

A levél minden sorában éreztem fájdalmát. Az ő fájdalma pedig kihívta az én fájdalmamat; megint ott tartottunk, ahol régen – bántottuk egymást. Bárcsak lehetne bántás nélkül szeretni. (…) A bántás maga a birtoklás ténye; testileg-lelkileg egyaránt túl kicsik vagyunk hozzá, hogy egy másik embert büszkeség nélkül birtokoljunk, vagy megaláztatás nélkül engedjük magunkat birtokba venni.

Úgy látszik, hogy már egészen fiatalon jó értelmi képességekkel rendelkeztem, ugyanis ha azt akartam, hogy néhány álmom valóra váljon, uralkodnom kellett a szenvedélyeimen és étvágyamon. Ezt szem előtt tartva, az életben elég korán elkezdtem fegyelmezni magam, kitervelve egy olyan életvitelt, amelyet a legtudatosabbnak és megvalósításra érdemesnek gondoltam.