A változás, amit keresünk, soha nem „odakint”, hanem bent, önmagunkban van.
A változás mindenki számára remek önismereti utazás.
Az egyedüllét nem árt senkinek. Az egyedüllét nem ront meg senkit. Nem azért. Hanem, mert az embereket, a többit, érted, Iván? A többit elrontotta már az, hogy nem voltak soha egyedül. Hogy nem voltak eleget egyedül, és nem tanulhattak meg olyan dolgokat, amiket az erdő meg az egyedüllét tanít.
Minden embernek van egy csillaga, csakhogy azt a csillagot nem az égen kell keresni, gyermek, hanem a szívedben.
Légy jól nevelt. Igyekezz hozzánevelni magadat az emberek közelségéhez. Csak a neveletlen emberről lehet tudni, hogy mikor van rossz kedve. Fegyelmezd magad. Senkit sem érdekel, hogy milyen hangulattal ébredtél föl reggel és egyedül csak a fogorvosodra tartozik, hogy fáj-e a fogad, vagy sem. Ha okvetlenül érzed, hogy kellemetlenségeket kell mondanod, mert jólneveltséged gyöngébb, mint hangulataid: bújj el valami félreeső helyre és írd le egy papírra mindazt, amit megmondanál. Tedd el, és másnap olvasd el megint. Egy hétig olvassad el minden nap és a hét végén olvassad föl barátaidnak is. Azok nevetni fognak rajta. Te pedig a szégyenkezés által emberré neveled magad.
Gyermekkorunkban úgy tanuljuk, hogy ki vagyunk téve a külső körülményeknek, amit majd megold a fölöttünk lévő bármi. Az erő. A hatalom. Ugyanakkor ez nem így van. Mindez bennünk van. Csak egyszerűen önmagunkat kell jobban megismernünk.
Minél többet tudok meg magamról, és az engem körülvevő világról, annál inkább rájövök, hogy még semmit nem tudok.
Amit feláldozunk, az a miénk. Amibe görcsösen kapaszkodunk, azt elveszítjük.
A félelem, a megismerés bizonyos fokozatán túl, valóban fölösleges teher, amelyet le kell vetni, hogy a lélek fölszárnyalhasson. Addig azonban szükséges nehezék. Aki súlytalan belül, azt minden ösztönszélroham elsodorhatja.
Van egy sav, amely az aranyat különválasztja a salaktól. Az emberi lélekben kételynek hívják.
Az emberek manapság imádnak ítélkezni, és kihangsúlyozni a hibákat. Pedig az határoz meg minket a leginkább, hogy miként cselekszünk a hibáink után.
Egész életemben nagyon egyedül éreztem magam. Egyedül nőttem fel gyerekként, és ez csak a közelmúltban változott meg, mióta jobban magamhoz ölelem a családom és a barátaim. Akárcsak Rilke vagy Einstein, az ember képes azzal a paradoxonnal élni, hogy egyszerre cipel mázsás fájdalmat és valódi örömet. Ez az érettség, ez a növekedés.
Csak mert nyugodt vagyok, még lehetek könyörtelen is. Ez nem zárja ki azt, hogy közben rendes ember maradjak.
Azt hiszem, újra felfedeztem magamban az embert, azt a személyt, aki egykor voltam. Kemény leckét kaptam. Nagyon drágát, nagyon fájdalmasat. De az egész dolog megtanított valami nagyon fontosra és értékesre. És néhány dolog jó okkal történik.
– utalt a börtönben eltöltött időre.
Igyekszem abba a tartományba kerülni, amiben nyugodt vagyok. Emberi lény vagyok, érzelmekkel, amiket kordában kell tartanom. Ez az egyik erősségem.
Miért bűvöl el annyira ez a világ,
mikor egy aranybánya van benned?
Te magad vagy szemednek fénye, mivel önmagaddal vagy, önmagadon még nem léptél túl, amitől pedig fényed megszázszorozódhatna. A fény, amelyet keresel, a te visszatükröződő fényed, de egészen addig nem háríthatod el a külső fények vakító ragyogását, ameddig a belső világosságod nem sokszorozódik meg akár százezerszeresen is.
Ne aggódj olyan dolgok miatt, amin nem tudsz változtatni, szenteld annak a figyelmedet, amin tudsz javítani.