Az idő múlik, mi pedig múlunk vele.
Öregedés idézetek
Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön, annál jobban elrontja azt.
Az ember nem ősz hajával ír, hanem az eszével, amely pedig az esztendőkkel érettebbé szokott válni.
Mai világunkban nem az életünk hosszát hosszabbítottuk meg, hanem a haldoklásunk idejét.
A férfi ott kezdődik, mikor daliás termete fonnyadni, haja őszülni kezd, álmatlanság támadja meg, végrendeletet ír, és kékesszürke tekintetébe olyan fájdalom fészkeli be magát, amilyen a megvert gyermek szemében ül.
A gyermekkor távoli földrész. Aki egyszer elhagyta partjait, örökké gondol reá, de szíve mélyén nem vágyik igazán vissza e vad világba. Ha visszagondolok gyermekkoromra, nem tudom megmondani, “jó” volt-e vagy “rossz”? Csak azt tudom, hogy soha, semmilyen áron nem volnék hajlandó visszatérni oda.
A pillanatok öregítenek, nem az évek.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (…) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.
Tévedni igen helyénvaló dolog, míg fiatalok vagyunk, de öreg korunkra fel kell hagynunk ezzel.
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres: és ha megért, földre konyítja fejét.
Rendszerint ajándékokkal, tortával, üdvözlőlapokkal és vidám partikkal ünnepeljük a születésnapokat, holott valójában miről is emlékezünk meg? Az ünnepléssel talán éppen a feltartóztathatatlanul múló idő szomorú mementóját próbáljuk meg elűzni.
Egyesek öregszenek, mások éretté válnak.
Ha évről-évre fiatalodnék, arra persze nagyot innék, ennék, de azt minek ünnepeljem, hogy öregszem?
Én döntöm el, hány éves vagyok, és nem az anyakönyvi kivonatom.
Kenyerem javát még mindig eszem,
az évek múlását észre sem veszem.
Ha van asszonya, egészsége s bora,
semmit sem számít az ember kora.
Nyolcvan év
Ritka szép;
Hetven év
Jó, ha ép;
Hatvannégy esztendő:
Untig elegendő.
Minden tizedik születésnap temetés és születés is egyben. Öreg ötvenes voltál, és tessék, most fiatal hatvanas lettél. (…) Az új életkorodban kisfiú vagy. Élj soká, nem is olyan rossz belegondolni. Fújd el a hatvan gyertyádat, öregfiú, tíz évre újjászülettél!
Ötven esztendő még nem a vége, hanem a fele az életnek.
Mire az ember 50 éves lesz, addigra a happy és a birthday eltávolodik egymástól!
Ha bárki is arcodba bámul,
És bárhogyan ítéli meg –
Hogy mennyi ráncod van, ne számold,
És valld be minden évedet.
A születésnap az ember legbensőbb magánügye. Pláne, ha női ember az illető! Saját gyérülő hajad, hulló fogad, hanyatló látásod kössön le! Az én születésnapom rajtam kívül kizárólag a gerontológusomra tartozik!
Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.
Te sosem fogsz megöregedni. Az élet lassan elvonul majd az arcod fölött, ennyi lesz, semmi több, és te attól még szebb leszel. Öreg csak az, aki már nem érez semmit.
Olyan nincs, hogy életkor. Az öregedéshez a naptárnak nem sok köze van.
Soha nem lehetsz túl öreg egy újabb cél kitűzéséhez és egy újabb álom megálmodásához.
Néha azért jusson eszedbe: az évek múlásával te is visszaadogatod a díszeidet. Ám ha közben lélekben gyarapodsz, nem érhet veszteség, mert e csinosságok vonzatai – szeretet… – megmaradnak, felkavarhatatlanná mélyülnek, más értelmet nyernek, és kiderül, sosem a külsőnek, hanem a teljes lényednek szóltak.
Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is. A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség; annak belső élete van, s mindig megifjodik. Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének, mint az első napon.
Az esküvő az első biztos jele annak, hogy megöregszünk és meghalunk.
Mindenki szeretné megérni az öregséget, de ha elérte, szidja.
Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves. Akárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad. Az élet legnagyobb dolga az, hogy az eszedet fiatalon tartsd.
Fiatal fővel még érdemes tanulmányozni a bölcsességet, öregkorban már gyakorolni kell.
Nem az öregedés miatt hagyunk fel álmaink követésével, hanem az álmok hiányától kezdünk el öregedni.
Ahogy öregszem, egyre inkább hiszem, hogy csak az álmaink maradandók.
És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.
Az élet estéje magával hozza lámpását.
Régi harcok, régi, kopott könyvek
Derű, mosoly, néha fájó könnyek
Múlik minden, rohannak az évek
Búcsút mondunk, múló diákévek.
Minden, mi keletkezik, megérdemli, hogy tönkremenjen.
Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától – jobban megvénültek, mint ő, sőt meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. (…) A régi író problémái vele avulnak el, mikor ő unatkozva hallja a fiatalok tüzes vitáját régen elintézett kérdésekről.
Az embernek túl későn jön meg az esze és túl hamar öregszik meg.