Az volt a végső célom a Forma-1-ben, hogy világbajnok legyek. Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy összejött, és már vasárnap is elmondtam, hogy minden, ami ezután jön, az csak bónusz.

Amikor az autóból kiszállva megláttam édesapámat, az nagyon különleges pillanat volt. Akkor jöttünk rá, hogy mindaz, amit tettünk annak idején a gokartos időkben, hogy közösen végigjártuk Európát a mikrobusszal… Belenéztünk egymás szemébe: megcsináltuk, megnyertük a világbajnokságot!

Ha az ember a Forma-1-ben versenyez, nem kér más versenyzőktől tanácsot. Mindenki tudja, mit csinál. A lényeg, hogy megfelelő egyensúlyt találj a saját autóddal, hogy keményen tudd nyomni vele. Nem gondolom, hogy egymástól kellene tanácsokat kérnünk.

Ha az ember megérkezik a Forma-1-be, már elmondhatja magáról azt, hogy gyors, de folyamatosan gyűjti a tapasztalatot, megtanulja, hogyan építsen fel egy hétvégét, és hogyan kezeljen mindent egy versenyhétvége során a pályán és azon kívül is.

Igazán kedveltem a 2004 és 2008 közötti autókat. A kedvenceim a 2006-os és 2007-es gépek voltak. Nem volt kimondottan egy csapat, amelyiké tetszett, úgy összességében jól mutattak azok az autók. Sokkal kisebbek voltak, keskenyebbek, könnyebbek, mint a maiak. Ez nagy segítség, mert sokkal több akciót láthattunk a pályán.

Összességében kiforrottabb versenyzővé váltam, aki jobban érti az F1-et, az F1-es autót is. A vezetést, a különböző helyzetek kezelését, például a rajtokat, az első köröket vagy a gumik óvását. Ez természetes folyamat, hiszen normális, hogy jobb versenyző vagy a hatodik-hetedik szezonodban, mint az elsőben.

Amikor olyan helyzetben találod magad, hogy egy bajnoki címre esélyes autóban ülsz, minden sokkal könnyebbé válik.