Olyasvalaki vagyok, aki nagyon-nagyon keményen bánik magával. Azt hiszem, meg kellett tanulnom az utam során, hogy nem lehet semmit tenni azzal, ami a múltban történt. Az ember persze rágódhat rajta, ameddig csak akar, de nem egészséges. Ami fontos, hogy tanuljunk a történtekből, tovább lépjünk, és megbizonyosodjunk arról, hogy nem fordul elő újra.

Természetesen jó lett volna a karrierem folyamán valamikor a Ferrarinál versenyezni, de a dolgok okkal történnek: a Mercedes a családom, örökké a Mercedes versenyzője leszek, ahogy korábban Stirling Moss.

Sok rajongó, ha lehetőséget kap rá, hogy a közelembe kerüljön, egész testében reszket az izgalomtól, és emlékszem, hihetetlennek tartottam, hogy bárkiből ilyen érzéseket váltsak ki. Végső soron én is csak egy ember vagyok. Nem vagyok olyan nagy sztár, mint akiket a tévében látni. Nincs bennem semmi különös.

Emlékszem, hogy mielőtt eljutottam volna az F1-ig, nagy Kimi-rajongó voltam, mindig az ő autójával mentem a videójátékokban, szóval hihetetlen élmény ellene versenyezni, és veszítettem egy bajnokságot vele szemben, de remek csatákat vívtunk, szóval hiányozni fog. Ő volt az egyik legjobb pilóta, aki ellen csatáztam. Mindig fair volt, és ő az egyik legügyesebb is. Mindig megvolt a kellő tisztelet a pályán.

Egy dolgot megígérhetek: ha 20 év múlva visszatekintek a sportra, egyetlen fiatal versenyzőt sem fogok leszólni, aki áttörést és sikereket ér el. Mert szerintem idősebb versenyzőként mindannyiunknak felelőssége, hogy fényt mutassunk és bátorítást adjunk nekik. Jönni fog ugyanis valaki, legyen az akár Max Verstappen, akár valaki más, aki célba veszi az én rekordjaimat is. Teljesen hibás hozzáállás abban bízni, hogy nem dönti azokat meg senki. Ehelyett biztatnunk kell majd ezeket a versenyzőket, hogy a bennük lakozó teljes potenciált ki tudják aknázni. Ha pedig ez azt eredményezi, hogy felülírják a rekordjainkat, az elképesztő lesz.

Minden sportban gyakori beszédtéma, hogy ki minden idők legjobbja, de szerintem szinte lehetetlen összehasonlítani az egyéneket. Nem is csak a különböző korok miatt, hanem azért, mert emberként is fejlődünk. Én egyáltalán nem tartom fontosnak egymás méregetését. Ami számomra fontos, az az utazás: büszke vagyok arra, hogy az itt eltöltött időm alatt mi mindenre voltam képes, mi mindenen mentem keresztül. Ezalatt rengeteg hibát is elkövettem, de ilyen az élet – mindannyian hibázunk.

Vallásos családban nőttem fel. Gyerekkoromban rengeteget jártam templomba. A versenyzés közbeszólt, de még mindig elmegyek misére, ha otthon vagyok, akár az Egyesült Államokban, akár Monacóban, azért, mert úgy gondolom, hogy Isten nélkül nem lennék ott, ahol ma vagyok. Nem lennének meg ezek a lehetőségeim. Ezért azt gondolom, nagyon-nagyon fontos, hogy közel maradjak hozzá.

Időt kell szakítani a dolgokra, minden reggel mielőtt reggelizem, imádkozom. Valójában minden alkalommal, amikor eszem, imádkozom. Néha csak pár másodperc, egy perc, bármennyi is, szakítok rá időt. Mindenki beszélget, de én közbeszólok, hogy bocsánat, egy pillanat, és máris megteremtem a lehetőséget az imára.