Az ablakon át nem lehetett már látni, hogy esik a hó, vagy nem esik, pedig kint még nem volt sötét, de tejfehér pára lapult az üvegre, és még ködösebbé tette a belső világot, de még világosabbá a gondolatok csodálatos televízióját, amelyet mindenki maga szerkesztett, rendezett és játszott önmagának.
A teológusok már régóta küzdenek azzal a lehetetlen feladattal, hogy összeegyeztessék a világban lévő bűnt, gonoszságot és fájdalmat a hatalmas, mindenkit szerető és mindentudó Isten képzetével.
Az érettség, a lelki egészség, az önkiteljesítés magas szintjére érkezett önmegvalósító emberektől olyan sokat tanulhatunk, hogy néha úgy tűnik, egy egészen más emberi fajhoz tartoznak.
A kíváncsiság és a felfedezés vágya „magasabb” szükséglet, mint a biztonság, ami azt jelenti, hogy a biztonság, veszélymentesség, szorongásmentesség, félelemnélküliség szükséglete prepotens, erősebb, mint a kíváncsiság.
A legtöbb vallásban van egy antiintellektuális vonal (természetesen sok más vonallal együtt), előnyben részesítik a bizalmat, a hitet vagy a jámborságot a tudással szemben, vagy legalábbis úgy érzik, hogy a tudás bizonyos fajtái veszélyesek, és legjobb lenne ezeket betiltani vagy néhány kiválasztott számára fenntartani.
A pszichoterápiában „ellenállásnak” hívjuk azokat a manővereket, amelyek segítségével folyamatosan kikerüljük a fájdalmas igazság tudatosulását, amelyekkel megpróbálunk küzdeni a terapeuta erőfeszítései ellen, aki szeretné velünk megláttatni ezeket az igazságokat.
Ha a proletár szegénysége annyira fokozódik, hogy még a legelemibb életszükségleteit sem tudja kielégíteni, ha nyomorban tengődik és kenyere sincs, ez még erősebben ingerli arra, hogy fittyet hányjon minden társadalmi rendre.
Az ipar tette lehetővé, hogy a munkást, aki alig szabadult ki a jobbágysorból, ismét anyagnak, dolognak használják, hogy a munkás olyan lakásba kénytelen bezáratni magát, amely senki másnak nem felel meg, és amelyet drága pénzért használhat addig, amíg rá nem szakad. Ezt csakis az ipar tette, amely a munkások nélkül, a munkások szegénysége és szolgasága nélkül nem létezhetett volna.
Senkinek sem jutna eszébe megkérdőjelezni azt a kijelentést, hogy „szükségünk van” jódra vagy C-vitaminra. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy bizonyítékaink vannak arra, hogy a szeretet „szükségletünk” pontosan ugyanilyen természetű.
Aki nem váltja valóra saját tehetségét, a született festő, aki harisnyát árul festés helyett, a buta életet élő okos ember, az igazságot látó, de azt elhallgató ember, a férfiasságát feladó gyáva ember – mindezek olyanok, akik valahol mélyen észlelik, mit rontottak el magukban, és ezért megvetik önmagukat. Ebből az önbüntetésből csak neurózis származhat, de ugyanígy származhat belőle megújult bátorság, jogos felháborodás, nagyobb öntisztelet, ha a felismerés után sikerül megtenni a jót; egyszóval a növekedés és a jobbá válás útja a fájdalom és konfliktuson keresztül vezet.
