Harminchárom évesen nem olyan az ember, mint húszévesen. Változunk, érettebbé válunk. És persze reméled, hogy még jobb leszel, de sosem tudhatod, hogy mi lesz öt év múlva. Gondolkozhatsz rajta, elképzelheted, de nem tudhatod. Csak az idő mondhatja meg, mi fog történni.
Mi borotvaélen táncolunk, egy nagyon vékonyka hegycsúcson, a maximumon, és ezért ugyanazt várjuk el a többiektől is: ugyanolyan szinten kell telesíteniük, mint neked.
Sokat kell tanulnod magadról, folyton keresned kell, szinte megállás nélkül. És csak ha azt mondhatod, hogy minden képességedet továbbfejlesztetted, akkor vagy igazán kész, akkor értél csak célba, akkor érkeztél a végére.
Talán a legnehezebb döntés minden versenyző életében, hogy mikor hagyja abba. Nem csak számomra, mindenki számára, mivel mindenki azt gondolja közülünk, hogy képes nyerni és olyan jónak lenni, mint a legjobb.
Szükségem van az egyensúlyra, teljesen más dolgokra a versenyzésen kívülről, amelyek komoly odafigyelést igényelnek, és ezáltal az egész elmédet másfelé térítik. Ehhez olykor teljesen el kell szakadnod a versenyzéstől, gondolni sem akarsz rá, de aztán mindig visszatérsz hozzá. És ha olyasvalamit csinálsz intenzíven, amit élvezel, nem ugranak be folyton gondolatok a versenyzéssel kapcsolatban. Teljesen elszakadsz tőle, és erre sokszor szükséged is van.
Kérdezz csak bármelyik versenyről, és valószínűleg fel tudom idézni. Majdnem mindet. A gokartos időkből, a Forma–Fordból, Forma–3-ból, az első évemből a Forma–1-ben. Hihetetlen, mikre nem képes emlékezni az ember. Gyakran az egész életére. És a versenyzés az én életemet, nem csupán a karrieremet jelenti.
Megkapod a saját versenyed közvetítését motorostul, minden egyes hanggal, mindenféle szöveg nélkül, semmitől sem zavartatva. Ez tökéletes, mivel szinkronban vagy önmagaddal, tudod, hogy vezetsz, mi megy át a fejeden, mik történtek, milyen gondok voltak. Látod és megtapasztalod az egészet kívülről, de tudod azt is, mi történt belül. És össze is kapcsolhatod a kettőt. Ez nagyon szórakoztató, ugyanakkor nagyon személyes is, szinte intim. Mivel szeretek mindent jó csinálni, jó mindent kielemezni, átgondolni, újra átélni.
Esetemben a verseny már kedden vagy szerdán megkezdődik. Aztán jönnek különböző fázisok. Csütörtökön még csak fejben készülsz, de már fizikailag is ott vagy, érzed a helyszínt, a közeget, péntektől vasárnapig pedig egyre mélyebbre és mélyebbre jutsz, és minden, a versenyhétvégéhez tartozó problémával szembesülsz. Aztán beszállsz, magadra öltöd az autót. Amikor a rajt előtt harminc perccel a rajtrácsra mész, ennek a ruhának tökéletesen passzolnia kell rád. Teljes harmóniában kell lenned az autóddal. Ilyenkor már semmi sem vonhatja el a figyelmedet, a legkisebb zavaró tényező sem. Teljes mértékben és a versenyre, a vezetésre, a stratégiádra kell koncentrálnod. De mindezt teljesen természetesen, anélkül, hogy erőltetnéd. Ha valami megzavar, hirtelen elbizonytalanodhatsz, határozatlanná válhatsz, és ez a legrosszabb, ami történhet veled. Teljes mértékben a célra kell koncentrálnod, a teljes versenyre, és tisztának kell maradnod fejben. A célodnak is tisztának kell lennie. Még öt, még három, még egy perc, beindul a motor. Mostantól amíg a motor dübörög, minden teljesen természetesen zajlik. Minden gondolatod elhalkul, az egész felkészülés elillan, most jön elő a személyiséged legtermészetesebb oldala. Mostantól azt teszed, amit tudsz, amit tanultál, és amit mindig is tenni szoktál.
A legjobb mindig, amikor te magad törekszel a tökéletesre. Ha minden teljesen természetes módon történik, jön és megy, minden rajtad folyik keresztül – akkor hozhatod ki magadból a legtöbbet.
Az érzés, a vágyakozás az után, hogy sikerüljön még egyszer, a szívedből jön. Győzd le, tanulj, csináld tovább, küzdj le minden problémát – valószínűleg ezért csinálja tovább az ember.
