Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít.

Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba.

Van, hogy a szerelem eltűnik, majd újra megjelenik, de ez magától következik be; ahogy azért sem tudsz tenni semmit, hogy ne legyél szerelmes, úgy arról sem dönthetsz, hogy az legyél. Az érzés magától jön-megy.

A hagyományos szerelemfogalom vonatkozásában a spanyol nyelv a legőszintébb: te quiero azt jelenti, hogy „akarlak”, és azt is, hogy „szeretlek”. A szeretlekre használt másik kifejezést – te amo –, ami nem hordozza ezt a kettősséget, ritkán használják, talán mert az igazi szeretet is épp oly ritka.

A szerelmet túlértékelik. Biokémiai szempontból lényegében ugyanaz, mint amikor rengeteg csokoládét eszünk.

A szerelmesek cselekedetei, mozdulatai, külső megnyilatkozásai, ha szerelmök forog szóban, a két kedves között a legbiztosabb hírnökök, és üzenetet visznek, hogy mi történik benn a szív mélyében.

A féktelen, makacs vágy
előtt gyakran hátrál a lehetetlen;
s ha éktelen magasság
felé törekszik is az én szerelmem,
nem tágítok azért, míg
a földtől el nem érek majd az égig.

Hogy Ámor vajmi drágán
méri győzelmét, jó oka van annak;
mert legnagyobb karátján
nem tesz túl semmi, amit bármi adhat,
s az vall világ sorára,
hogy nincs nagy becse, minek nincs nagy ára.

A szerelem ragálya, átkos törekvés mohóságával, a hasadékokon vagy a levegőn keresztül behat még oda is, és hiába minden óvatosság, elejti áldozatát.