Csak ülsz… És érzel. Valami különlegeset, valamit, amit még soha. Csak élsz. És érzel. Valamit a szívedben. Valakit a szívedben. A lelkedben. Egész lényedben. Mindig. Egyfolytában. És rádöbbensz. Ez a Boldogság. Ő.

Egy napon megjelenik… és ami addig lét volt, egy pillanat alatt életté válik. Egy varázsütésre. A keret képet kap, a fű között pipacs nyílik, a ház otthonná válik. A kávénak íze lesz, az évszakok rügyekké, napsütéssé, lombhullássá, hópelyhekké válnak, és a madárszóban meghallod a dallamot.

Kopogtatsz az ajtón… A Boldogságot keresed. Mert azt hiszed, itt van. Azt hiszed, keresned kell. Azt hiszed, ebben a zárt szobában találod. Pedig nem. A Boldogság nem itt van, nem zárt ajtók mögött él. Hanem mindenütt, amerre jársz. A Boldogság ott rejtőzik egy sétában, egy eltévedésben, egy forralt borban, egy rétesben, egy könyvben, egy teában, vagy egy finom gyümölcsben. Bármiben. Mindenben.

Nem azok a legboldogabb emberek, akik mindenből a legjobbat kapják, hanem azok, akik mindenből a legjobbat hozzák ki.

Minden álom annyit ér, amennyit hajlandóak vagyunk áldozni érte, s ha találunk az életben valakit, akivel nem csak az örömben, de a küzdelemben is osztozunk, akkor azt nevezhetjük boldogságnak.