Foci idézetek

Hát, nem vagyok az a fajta ember, aki egész nap otthon tud ülni, hogy végignézzen egymás után négy vagy öt meccset. Nem mintha nem imádnám a focit, csak nem szeretem tévén nézni. Inkább játszani szeretek.

Szeretném, ha példaképként emlékeznének rám, nagy focistának tartanának, aki mindig a maximumot adta a nézők kedvéért, és aki mindent megnyert, amit csak lehetett.

A provokációt igyekszem ignorálni, egyszerűen a fociban nincs helye az ilyesminek. Aki ezzel tölti az idejét az hibát követ el.

Amikor a pályára lépek, nincs bennem félsz. Az ellenfél védői nem zavarnak, egyszerűen a dolgukat végzik ők is. Nem hiszem, hogy bárki is szándékosan sérülést akarna okozni. A játékosok kilencvenkilenc százaléka őszinte, és egyszerűen mindent bele akarnak adni a saját csapatukért. Nyilván van, aki szabálytalanul próbál szerelni – máshogy nem tudnának. De ezzel nem foglalkozom túl sokat.

Mindig törekszem a gólszerzésre, a jó játékra, a csapat segítésére. De nem szoktam azt gondolni, hogy minden egyes mérkőzésen köteles vagyok gólt lőni. Aki így gondolkodik, az a végén egyáltalán nem fog gólt szerezni. Ha megvannak az adottságok és a megfelelő felkészültség, akkor a gólok maguktól jönnek. Úgyhogy nem is szoktam kétségbe esni, ha éppen nem sikerül. Ha jól játszom, ha a csapat is jól játszik, akkor a gólok sem maradnak el sokáig.

A góllövő technikám olyan titok, amit sohasem fogok felfedni. Egyszerűen eldöntöm, melyik oldalra fogok lőni, felmérem a kaput, a kapust és a védőket, majd lövök. Közben azt mondom magamnak: lőj egy szépet, Ronaldo!

A cselezés a játékom lényegét jelenti. Gyerekkorom óta így játszom. Szeretek cselezni, legyőzni az ellenfelet. Tudom, hogy sokan idegesek lesznek, egy-egy biciklicseltől vagy sarkazástól. Nem az ellenfeleimből akarok bohócot csinálni, egyszerűen ilyen a játékstílusom. Ezen Angliában sem változtattam, és nem fogok rajta változtatni se Spanyolországban, se Brazíliában.