Egyetemeink tele vannak fiatalokkal, akiknek modern tudományokkal tömik a fejét, miközben keveset tanulnak arról, hogyan lehet érvényesülni az életben.

Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.

Fontos megtanítani a problémamegoldást. Ha például a gépek működését szeretnénk megtanítani, a hagyományos megközelítés szerint a csavarhúzókról és a villáskulcsokról mondanánk el mindent, ami nagyon nehézkes módja a dolognak. Inkább hagyni kell a gyerekeknek szétszedni a gépet. Hogyan is kell szétszedni? Kell egy csavarhúzó – tessék, erre való. Láthatóvá válik így az eszköz funkciója.

Nem úgy láttam, hogy a normál iskolákban olyan oktatás folyna, amilyen szerintem kéne… Vannak, akik az angolt vagy a nyelveket szeretik. Vannak, akik meg a matematikát. Vannak, akik a zenét. Különböző képességek, különböző időt igényelnek. Sokkal több értelme van a gyerekek tehetségéhez és képességeihez alkalmazni az oktatást.

Ne tévesszük össze az iskoláztatást a tanulmányokkal. Én magam nem jártam a Harvardra, de akik nekem dolgoznak, ők igen.

Még csak főiskolai diplomára sincs szükség, sőt, az érettségi sem érdekel. Persze lehet, hogy aki jó egyetemen végez, alkalmas bizonyos dolgokra – de nem szükségszerű.

Azt gondolom, hogy rengeteg megtanult dolog teljesen felesleges és értelmetlen, mert sosem használják fel a gyerekek a későbbiekben. A fiatalok nem is értik emiatt, hogy minek járnak iskolába.

Aggaszt, hogy sok fiatal azzal érvel a továbbtanulás ellen, hogy nekem sincs diplomám. Először is sokat tanultam a Harvardon, csak nem jártam oda elég hosszú ideig. Ezenkívül mindenütt egyre nagyobb a verseny, egyre differenciáltabb és összetettebb a világ, ezért a felsőfokú tanulmányok ma már olyan fontosak, mint valaha a középiskola.

Amit mi nevelésnek nevezünk, az nem egyéb, mint az agy programozása abban a korai szakaszban, amelyben még formálható. Az emberiség jövője a neveléstől, ettől a változtatható programrendszertől függ. Az emberiség történelme lényegében ennek a programozásnak a fokozatos változását tükrözi, és ha bárki összehasonlítja önmagát egy vad emberevővel, beláthatja, hogy az egyetlen lényegbevágó különbség kettejük eltérő nevelési programjában van. Ebből az következik, hogy a nevelés az emberiség egyik legfontosabb tevékenysége. Csodálatos lehetőségek felé nyit kaput, de ugyanakkor szörnyű veszedelmeknek teszi ki az emberiséget.

Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.