Mindig jó osztályzatot kaptam, csak nem sokat jártam iskolába. Nem tetszett.

Tanításom arra való, hogy az orvosi tudomány tanítói terjesszék, hogy az orvosló és ápoló személyek az utolsó falusi borbélyig, az utolsó falusi bábáig szerinte cselekedjenek; tanításom arra való, hogy elriasszam a szülőházak rémét, hogy megmentsem a feleséget a férj, az anyát a gyermeke számára.

Nincs egyéb dics s érdem, mint az önérzet, s a mások művelődése s boldogsága előmozdítása s emelése tudatából eredő beljutalom.

Egyetemeink tele vannak fiatalokkal, akiknek modern tudományokkal tömik a fejét, miközben keveset tanulnak arról, hogyan lehet érvényesülni az életben.

Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.

Fontos megtanítani a problémamegoldást. Ha például a gépek működését szeretnénk megtanítani, a hagyományos megközelítés szerint a csavarhúzókról és a villáskulcsokról mondanánk el mindent, ami nagyon nehézkes módja a dolognak. Inkább hagyni kell a gyerekeknek szétszedni a gépet. Hogyan is kell szétszedni? Kell egy csavarhúzó – tessék, erre való. Láthatóvá válik így az eszköz funkciója.

Nem úgy láttam, hogy a normál iskolákban olyan oktatás folyna, amilyen szerintem kéne… Vannak, akik az angolt vagy a nyelveket szeretik. Vannak, akik meg a matematikát. Vannak, akik a zenét. Különböző képességek, különböző időt igényelnek. Sokkal több értelme van a gyerekek tehetségéhez és képességeihez alkalmazni az oktatást.

Ne tévesszük össze az iskoláztatást a tanulmányokkal. Én magam nem jártam a Harvardra, de akik nekem dolgoznak, ők igen.

Még csak főiskolai diplomára sincs szükség, sőt, az érettségi sem érdekel. Persze lehet, hogy aki jó egyetemen végez, alkalmas bizonyos dolgokra – de nem szükségszerű.