Fogtam a fájdalmat, az árulás savanyú utóízét és a haldokló reményt, hogy valami megbocsátható okkal hagyott cserben, és elzártam egy mentális dobozba, ahogy a fizikai fájdalommal is tettem a próbák alatt. Nem hagytam, hogy megérintsen.
Fájdalom idézetek
A szenvedésen keresztül elért megvilágosodás – a kereszt útja – azt jelenti, hogy rúgkapálva és üvöltve kényszerülsz belépni a mennyek országába. Végül megadod magad, mert már nem bírod elviselni a fájdalmat, de ez bizony hosszú és szenvedés teli út. A tudatosan választott megvilágosodás azt jelenti, hogy nem kapaszkodsz már a múltba és a jövőbe, és életed középpontjába a mostot állítod. Azt jelenti, hogy az idő helyett inkább a jelenlét állapotát választod „lakóhelyedül”. Azt jelenti, hogy igent mondasz arra, ami van. Ekkortól már nincs szükséged fájdalomra. Mit gondolsz, mennyi idő kell még neked ahhoz, hogy képes legyél kijelenteni: „Nem hozok létre több fájdalmat és szenvedést!”? Mennyi fájdalomra van még szükséged, mire meg tudod hozni ezt a döntést? Ha úgy gondolod, hogy ehhez még idő kell, akkor megkapod. Hozzá fájdalmat is… Az idő és a fájdalom elválaszthatatlanok egymástól!
Szükségünk azonban épp olyan könyvekre van, amelyek úgy hatnak ránk, mint egy szerencsétlenség, ami nagyon fáj, mint valakinek a halála, akit jobban szerettünk önmagunknál, vagy mintha kiűznének minket, minden embertől távol, a vadonba, mint egy öngyilkosság, olyan legyen a könyv, fejsze, a bennünk befagyott tenger jegéhez. Így hiszem.
Valami sajátságos, új fájdalom bukkant fel benne mostanában, nem maró, égető, de valahogy elmúlhatatlan, örökös, az évek végeláthatatlan sorát éreztető: az idők végtelenségét ebben a hideg, dermedt kínban, az örökkévalóságot „egy arasznyi téren”. És ilyenkor, az alkony órájában még erősebben gyötörte ez az érzés.


















