Világ életemben tele voltam energiával, mindig hajtott a harci szellem, de most olyan fáradtnak és letörtnek érzem magam, hogy legszívesebben meghalnék. Bár megállás nélkül szedem a gyógyszereket, a fájdalom egyszerűen nem akar megszűnni. Pokollá vált az életem.

Elviharzik mellettünk az élet és mi oda se bagózunk egymásra. Semmi közöm ahhoz az emberhez, akihez a legtöbb közöm kellene, hogy legyen. Még azt sem tudom, hogy ez csak nekem fáj-e ennyire.

Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó… naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi “soha többé”-vel. (…) De amikor olyan valaki hal meg, akit szerettünk… akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon-nagyon-nagyon fáj. Olyan, mint egy tűzijáték, amely váratlanul kialszik, és minden sötétségbe borul.

S te oh isten, ne küldj hervadt
Életemre uj tavaszt,
Nem kivánok tőled üdvöt,
Nem kérek tőled vigaszt.

De ha nálad a kegyelem,
Ha nálad az irgalom:
Akkor engedd, hogy e siron
Öljön meg a fájdalom.