Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam, hogy ne tovább. Ez a mi ténsasszonyunk olyan fürge lett a nagy tragédia óta, hogy mindennap körülkergetett az istállón. Komolyan féltem, hogy beszorít valamelyik sarokba, és szétveri a tudományt a fejemben.

Mán megengedje nénémasszony, egy kicsit nagyot hallok, mivel most éppen eszek. Tetszik látni milyen szépen mozog a fülem?

A mai napig sincs fogalmam, miről énekelt az a két olasz nő, és nem is érdekel. Nem kell mindent kimondani. Olyan megfoghatatlan szépség áradt belőle, amit szó le nem írhat, amibe belefacsarodik a szíved. Azok a hangok magasabbra, messzebbre szárnyaltak, mint amiről valaha is álmodtunk. Mintha gyönyörű madár szállt volna a kalitkánkba, és dala nyomán leomlottak volna a falak. Ha csak egy röpke pillanatra, de a legutolsó rab is szabadnak érezte magát.

A kolibri nem csak egy egyszerű madár. A szíve ezerkétszázat ver egy perc alatt, és nyolcvanat csap a szárnyával egy másodperc alatt, és ha lefogod a szárnyait, hogy ne repülhessen, akkor tíz másodpercen belül meghal. Ez itt bizony nem egy átlagos madár, ez egy valóságos csoda. Lelassították a szárnyait egy mozgóképpel, és tudjátok, mit láttak? Hogy a szárnyai nyolcas alakban mozognak. Na, és azt tudjátok, hogy a nyolcas mit jelöl a matematikában? A végtelent.

Minden bunyós csökönyös, így vagy úgy. Egy részük mindig azt hiszi jobban tudnak valamit nálad. Az az igazság, még ha tévednek is, és még ha pont az a valami is lesz a vesztük, ha ki tudod verni belőlük ezt a hitet, akkor nem is bunyósok.

Az élet nagy ajándék, így nem áll szándékomban elpazarolni. Sosem tudni, ki osztja a következő lapot. Az ember megtanulja elfogadni a sorsát. Minden egyes nap számít.

A test tudja, amit a bunyós nem. Megvédi magát. A nyak csak egy pontig fordul, ha egy picit tovább fordítod, a test azt mondja: “Hé, innen átveszem én, mert látom nem tudod mit csinálsz.”

Úgy éreztem, mintha egy óriási szakadék szélén álltam volna, és nem volt senki, aki visszahúzzon. Senki, akit érdekeltem volna, vagy aki egyáltalán észrevett.

Nem élhetek így, főleg ezek után. Láttam a világot. Emberek kántálták a nevem. Jó, nem az enyémet, hanem amit maga adott nekem. De miattam kántálták. Benne voltam az újságokban. Tudja mennyit álmodtam erről? Megvolt, amit akartam. Elértem mindent. Ne hagyja, hogy lassan elvegyék tőlem. Ne hagyja, hogy itt feküdjek addig, amíg már nem hallom a kántálást.

A tenger csak hullámcsapásokkal ajándékoz meg, és néha erősnek érezheted magad benne. (…) Tudom, hogy az életben nem az a fontos, hogy erős legyél, hanem hogy annak érezhesd magad, hogy legalább egyszer megmérettessél, hogy legalább egyszer a legősibb emberi körülmények körül találd magad. Hogy egyedül szállj szembe a vak és süket kővel. Amikor senki más nem segít, csak az eszed és a puszta kezed.

Lapozd csak fel azt a felkapott prospektust, ami Biblia néven fut! Mi újat írnak benne? (…) Ha valami jó történik: ő akarta így; ha valami rossz: Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Gondoltál már arra a lehetőségre, hogy Isten nem szeret téged? Nem kellesz neki, sőt, több mint valószínű, hogy egyenesen gyűlöl. De nem ez a legnagyobb baj. (…) Hanem az, hogy ő se kell nekünk.

Ha láthatóan megjelenne előttünk az utunk vagy a végzetünk, akkor lehetőségünk nyílna el is térni a kijelölt iránytól. Márpedig, ha erre lehetőség volna, az minden előre elrendeltség végét jelentené.

– Miért hordod ezt a hülye nyúlruhát?

-Miért hordod ezt a hülye emberruhát?

Én nem tudok sokat a tengerről, de azt tudom (…), milyen fontos az életben nem feltétlen erősnek lenni, csak azt érezni, hogy legalább egyszer megmérettess, hogy legalább egyszer a legősibb emberi körülmények között szembenézz a vak és süket sziklával, egyedül csak a saját kezed és eszed segítségével.

Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.

Gondolja, hogy ha az ember őszintén megbánja a rossz tetteit, visszatérhet abba az időszakba, amikor még boldognak érezte magát, és ott marad örökre? Ilyen lehet a mennyország?

“Jogunk van az élethez, a szabadsághoz, és a boldogságra való törekvéshez.”
Azon gondolkodtam, Jefferson mit érthetett a boldogságra való törekvés alatt? Talán azt, hogy egy életen át csak törekszünk a boldogságra, de sohasem érhetjük el, hiába is teszünk meg mindent? Honnan tudhatta ezt?

A nő furcsa egy teremtés… hogyan született? A haja… a haja mindent elmond. Temetted-e valaha az arcod egy tengernyi hajba, és kívántad-e, hogy örökké ott maradj? És az ajka, amikor rád tapad, olyan, mint a hűvös bor, amit egy sivatagi utazás után kortyolgatsz.

Amikor válaszúthoz érkeztem az életem során, mindig tudtam, melyik a helyes út! Kivétel nélkül tudtam! De nem azon mentem. Tudják, miért? Mert átkozottul göröngyös és kemény volt…

A szerelem olyan, mint egy átmeneti, őrült állapot: kitör, akár egy földrengés, aztán lecsillapodik. És miután lecsillapodott, dönteni kell. Az a nagy kérdés, vajon a gyökereitek úgy összefonódtak-e, hogy már elképzelni is lehetetlen, hogy valaha is elváljatok egymástól. Merthogy ez jelenti a szeretetet.

Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!

Ha harcoltok, talán meghaltok. Fussatok el, és élni fogtok egy ideig. És mikor végül ágyatokban meghaltok, vajon elcserélnétek-e a közben eltelt napokat, hogy egyszer, csak egyetlenegyszer ide visszatérjetek, és odakiáltsátok az ellenségeinknek, hogy bár életünket elveheti, de szabadságunkat soha!

Hallottam egy bizonyos tengeri kígyóról, amely igen szokatlan módszerrel ejti el áldozatát. Fekszik lenn, a tenger fenekén, mintha sérült lenne. Aztán odajönnek az ellenségei, de ő mégis nyugodtan fekszik tovább. Aztán az ellenségei kicsiket harapnak belé, de ő ennek ellenére mozdulatlan marad.

Felsoroltad a négy főerényt: bölcsesség, igazságosság, állhatatosság, mértékletesség. Egyből tudtam, hogy bennem ezek közül egyik sincs meg. De vannak más erényeim: becsvágy, ez erény lehet, ha kitűnni látszik, leleményesség, bátorság, nem a harctéren, de sokféle bátorság létezik, odaadás a család iránt, de ezek az erények nem voltak a listán.