A tömegtájékoztató és hírközlő eszközök, a mass-mediák, még a látszólag ellenzéki töltésűek is, észrevétlenül oly szoros öntőformákba kényszerítik a gondolkodást, mind a fennálló rend, a mindenkori establishment hívének, mind ellenzékének az eszmemenetét, hogy saját eszének erőforrásai lassanként elszikkadnak, és még arra is alkalmatlanná válnak, hogy akár csak fel is ismerje szükségleteit, vágyait. Úgy étkezik, szeretkezik, szavaz, ahogy a többiek. Ahogy előíratik.
Média idézetek
Mai világunkban, mikor társadalmunk az önérdek oltárán mindent feláldoz, mikor a médiából áradó igénytelenség tömjénfüstje bódítja az agyakat, van néhány ember, aki dacolva a kor aktuális őrületével, hozzátesz valamit a világhoz. Egy letört szeletet próbálnak visszailleszteni abba, amit örök értéknek nevezünk.
A fogyasztói civilizáción belül a reklámvilág egyoldalúsága különösen szembeszökő. Csaknem kizárólag az ember, az egyén „önmegvalósítására” koncentrál; az ember-ember kapcsolatokat, a társadalmi együttélés viszonylatrendszerét viszont csaknem teljesen figyelmen kívül hagyja. Az emberi kapcsolatok kimerülnek itt az együtt viháncolásban, a csábmosolyokban és a flörtben, a joghurtok üdvözült együtt habzsolásában, a csodálatos új mosópor közös imádásában. Úgy látszik, az emberi kapcsolatokban ma még kisebb üzletet lát a piaci világ, illetve a reklámvilág, mint az árucikkfogyasztással közvetlenebb kapcsolatban lévő önmegvalósításban.
Nemcsak az én véleményem, hogy az európai polgárok jelentős hányada azért alkot rólunk téves képet, mert a nyugat-európai média egész egyszerűen hazudik. Folyamatosan, koncepciózusan, aggasztó elfogultsággal, célratörően hazudik Magyarországról. Eltorzítja a valóságot, ténybeli hazugságokat közölnek, aminek következtében a nyugat-európai emberek, akik úgy szokták meg, hogy az ő médiájuk nagyjából a valóságot közli, föl sem merül bennük, hogy eljutottunk arra a pontra hogy a média hazudik.
Van, az egyik oldal, ami eddig ellenzéki volt, most az kormánysajtó, a hatalom médiája lett. Oda azért nem megyek, mert ott csak ellenségek vannak. Meg van egy elvi álláspontom, hogy aki külföldről fogad el a pénzt, annak én nem nyilatkozom. Van, a korábban bennünket támogató jobbközép, vagy mérsékeltebb sajtó, mondjuk ez az Indamédia, Tv2, Index, ilyenek, Mandiner. Ezek most ellenzékbe kerültek, polgári, kritikus médiavilágnak néznek ki, de még keresik a hangjukat. Ha nincs meg a saját hangjuk, akkor hogy akarnak velem beszélni. És akkor van még az én kedvencem, csak durva a stílusában, ezért nem reklámozom, a Vadhajtások. Nyelvileg durva, de az a kurucok sarka. A Nemzeti Sport mellett az a második igeforrásom, amit mindennap meg kell nézzek. De ha odamegyek, akkor is bezárom magam egy szűk hallgatóságba.
(DopeMan-podcast, 2026. május 8.)
Nemrég az egyik napilap közölt rólam egy nagyszerű cikket: „Trump zseniális, csodálatos, hihetetlen, de a parókája pocsék.” Azt írta, hogy parókát viselek. Gondolj csak bele: egy fontos napilap ír rólam egy cikket, amelyik minden szempontból tökéletes, kivéve, hogy azt állítja, parókám van. Hogy lehet így tönkretenni egy egyébként gyönyörű cikket – még csak el sem küldhettem az ismerőseimnek!
Azt szoktam mondani, hogyha az esküvődön ott van a sajtó, akkor ne csodálkozz, ha a válásodon is ott lesz; és nem mondhatod azt, hogy ne legyen ott. Ha valaki mindent kitesz a kirakatba, akkor nemcsak magát, hanem a családtagjait is óhatatlanul támadásoknak teszi ki, ami ma sokkal durvább és veszélyesebb, mint ’98-ban volt, amikor engem megismert egy ország.


















