A tévé olyan, mint a nátha: a járvány igen gyorsan terjed a lakosság körében, de az ember általában csak szipog tőle egy kicsit, aztán pár nap múlva már nyoma sincs az egésznek.

Sok ember úgy véli, hogy a rossz filmek szülik a bűnözőket. Szerintem ez rövidlátó nézet. Erősen kétlem, hogy bármelyik film megrontott volna bárkit is. Egy film valóban sugallhat módszert a fiataloknak, de az indítéknak már jóval a film előtt benne kellett lennie. Lehet, hogy a film esztétizálja a bűnt, de ki van zárva, hogy olyan valakit csábítson a bűnre, aki még soha nem forgatott bűncselekményt a fejében.

Mivel a televíziót, a mozit, a sajtót, az újságírást úgy tekintem, mint a tömegek elzüllesztésének és elhülyítésének hatalmas eszközeit, ezért imádom arisztokratikusan használni őket. Minél több hülye fut Dalí után, annál drágábban kelnek el a képeim.

Pénzünk egyre nagyobb részét költjük el a világhálón, és egyre többen ott is keresik meg. Egyre kevésbé esik nehezünkre, hogy bízzunk egy teljesen virtuális pénzben, amely csak egy számítógép (vagy egy mobiltelefon) képernyőjén látható. A homo informaticus számára ez már minden bizonnyal ugyanolyan természetes dolog lesz, mint számunkra az, hogy egy darab papírban bízunk, amelyre egy amerikai elnök vagy egy európai híd képét nyomtatták. Ha egyszer a pénz természete nem más, mint információ, akkor miért ne lenne a megjelenési formája is az?

Mérhetetlenül nagy a különbség a közt, hogy csak szemlélgetjük a körülöttünk lévő világot, vagy látjuk is azt. A krokodil vagy a macska is képes megszemlélni a dolgokat, de csak mi, emberek rendelkezünk a látás képességével. Minthogy nap nap után, szakadatlanul, fotografikus és elektronikus képáradattal bombáznak bennünket, sokunk elvesztette már a látás adományát. Ám ezt a képességet ismét elsajátíthatjuk és megtanulhatjuk, hogy valahányszor egy tárgyra vagy élőlényre tekintünk, mindannyiszor úgy lássuk azt, mintha először néznénk rá.

Az angol újságok kezelését sosem tudtam megtanulni, úgy látszik, ahhoz születni kell, hogy az ember az angol sajtótermékeket olyan mikroszkopikus méretűre tudja összehajtani, mint ahogy ők szokták.

Az emberiség nagy része igényli, hogy legyen napi szörnyülködnivalója. Akinek már nem elég valamelyik bulvárlap, az megkaphatja a napi hazugság- és félelemadagját intellektuális csatornákon is. Semmit nem lehet ma elvárni az emberek egy részétől, mert nincs közös szellemi minimum. Megszűntek a közösségek, megszűnt a közös nyelv, mert elveszett a kapcsolatunk a létezés szakrális alapjával. A szellemi gyökérzetet kirántották alólunk, mi meg nézünk ártatlanul, mint akik nem tehetnek a dologról. A hiányokkal terhelt helyzet ellen az ember csak úgy védekezhet, hogy a valóság és az igazság közül az utóbbit választja. Ezzel kiröhögi a valóságként parádézó látszatot.

A tömegtájékoztatási robbanás egyik hatása az lett, hogy az emberek tudatában a földgolyó összezsugorodott.

A felületes sajtószenzációkkal etetett publikum éppúgy nem tehet saját tájékozatlanságáról, mint a tudományos módszerrel kutatók arról, hogy emiatt a tájékozatlanság miatt gyakran őket is szellemvadászoknak nézik.

Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon-nagyon berágunk.

A siker és a kudarc egyszerűen az ember vágyainak beteljesülését vagy kielégítetlenségét jelenti. Vágyaink pedig vagy döntően belső eredetűek és a saját egyéni késztetéseinkre alapulnak, vagy külsődlegesek, és elsősorban olyan dolgok táplálják őket, mint a reklámok, vagy a média és a tömegkultúra által kívánatosnak beállított társadalmi pozíció.