Akkor még nem volt sztárrendszer. Se sztároknak, se celebeknek, se megasztároknak nem hívtak minket. Ismertek, és foglalkoztatottak voltunk. Pláne, hogy egy országos televízió-csatorna volt, és ha kellett, ha nem, bennünket láttak.
Média idézetek
Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek.
Nem tudom megérteni, hogy a sajtót miért érdekli annyira a külsőm. Mi köze az arcomnak a zenéhez vagy a tánchoz?
Nemcsak az én véleményem, hogy az európai polgárok jelentős hányada azért alkot rólunk téves képet, mert a nyugat-európai média egész egyszerűen hazudik. Folyamatosan, koncepciózusan, aggasztó elfogultsággal, célratörően hazudik Magyarországról. Eltorzítja a valóságot, ténybeli hazugságokat közölnek, aminek következtében a nyugat-európai emberek, akik úgy szokták meg, hogy az ő médiájuk nagyjából a valóságot közli, föl sem merül bennük, hogy eljutottunk arra a pontra hogy a média hazudik.
Van, az egyik oldal, ami eddig ellenzéki volt, most az kormánysajtó, a hatalom médiája lett. Oda azért nem megyek, mert ott csak ellenségek vannak. Meg van egy elvi álláspontom, hogy aki külföldről fogad el a pénzt, annak én nem nyilatkozom. Van, a korábban bennünket támogató jobbközép, vagy mérsékeltebb sajtó, mondjuk ez az Indamédia, Tv2, Index, ilyenek, Mandiner. Ezek most ellenzékbe kerültek, polgári, kritikus médiavilágnak néznek ki, de még keresik a hangjukat. Ha nincs meg a saját hangjuk, akkor hogy akarnak velem beszélni. És akkor van még az én kedvencem, csak durva a stílusában, ezért nem reklámozom, a Vadhajtások. Nyelvileg durva, de az a kurucok sarka. A Nemzeti Sport mellett az a második igeforrásom, amit mindennap meg kell nézzek. De ha odamegyek, akkor is bezárom magam egy szűk hallgatóságba.
(DopeMan-podcast, 2026. május 8.)
A sajtóban rengeteg mindenfélét írnak. Össze-vissza találgatnak a vaksötétben – néha eltalálják a dolgokat, néha nem.
Nemrég az egyik napilap közölt rólam egy nagyszerű cikket: „Trump zseniális, csodálatos, hihetetlen, de a parókája pocsék.” Azt írta, hogy parókát viselek. Gondolj csak bele: egy fontos napilap ír rólam egy cikket, amelyik minden szempontból tökéletes, kivéve, hogy azt állítja, parókám van. Hogy lehet így tönkretenni egy egyébként gyönyörű cikket – még csak el sem küldhettem az ismerőseimnek!
A szabad sajtó nem ellenség, hanem a demokrácia egyik legfontosabb garanciája.
Gyakorlatilag a magyar sztárok jelentős része a teljes nyilvánosság előtt éli a magánéletét, hogy mikor, hova megy a gyerekeivel, a barátaival, hogy éppen kivel csalta meg a férjét, a feleségét, ki az új párja, de nekem erre nincs szükségem.
Azt szoktam mondani, hogyha az esküvődön ott van a sajtó, akkor ne csodálkozz, ha a válásodon is ott lesz; és nem mondhatod azt, hogy ne legyen ott. Ha valaki mindent kitesz a kirakatba, akkor nemcsak magát, hanem a családtagjait is óhatatlanul támadásoknak teszi ki, ami ma sokkal durvább és veszélyesebb, mint ’98-ban volt, amikor engem megismert egy ország.
Ha valaki hétfőtől péntekig minden este képernyőn van, ugyanabban a műsorban, ugyanabban a képkivágásban, akkor nem nagyon engedheti meg magának, hogy szétessen.
Én egyszer azt mondtam valahol, azt bátorkodtam mondani – azt hiszem egy tévé kamarai ülésen -, hogy jó dolog, hogy van ez a híradó, mert ez egy olyan dolog, mint a klotyóban a légypapír: ott összegyűlik mindenki, és legalább ott vannak egy helyen.
Én szerintem egy televízió-műsornál az számít, hogy hányan nézik. A tetszési index az egy hülyeség. Tuniillik egy tévéműsort néznek vagy nem néznek. Az, hogy mennyire tetszik, az nem érdekes sehol a világon.
Amikor megszűnik a sok százmilliárd forintos gyűlöletpropaganda, az a pillanat kicsit olyan lesz, mint amikor a Truman Show-ban Jim Carrey a stúdió falába ütközik, és rájön, hogy ez az egész nem volt igaz.
A kereskedelmi televíziók, a bulvársajtó azt tárja elénk, amiért pénzt kapnak. Nem a természetes megoldásokat reklámozzák, mert abban nincs üzlet.
Kezdetben nehéz volt a Pythont amerikai tévéműsorokba benyomni, de egy helyre, nem is akárhova, mégis sikerült bejuttatni minket: Johnny Carson híres szombat esti show-jába.
A televízió kevés örömöt és sok olyan hülye műsort ad, amitől a jó gyomrú ember is hány.
Az igazi eredmény nem fogja érdekelni a bulvársajtót, de elég egyetlen hiba és máris hatalmas címlapsztori lesz belőle, méghozzá úgy tálalva, hogy annak alig van köze a valósághoz.
Abban az időszakban és abban a tévés világban szocializálódtam, amikor a Magyar Televízióban elvégeztél egy feladatot, és ha jól teljesítettél, mindig kaptál egy másikat. Megtaláltak a munkák. Vagyok, aki vagyok, és bízom benne, hogy nem veszek el mindazzal, amit eddig összeraktam.
Az interneten még inkább meg kell küzdeni az olvasókért, hogy ott maradjanak, ne csak a harsány híreket olvassák el 12 sorban, hanem egy Bálint Gyuri bácsival készült beszélgetést 16 ezer karakterben. Azt megemészteni nem pár perc…
