A Heti hetes nekem amúgy leginkább arra jó, hogy szellemileg kondicionáljam magamat, bizonyítsam magamnak, hogy nem vagyok még teljesen elhülyülve.

Szoktam ámulni a tehetségkutató műsorokon, hogy bármerre kapcsolok, minden csatornán keresnek egy táncdalénekest. Csak azt nem tudom, ha egyszer végre megtalálják, minek keresik tovább őket. Mire megtanulnám az egyiknek a nevét, egy másik csatornán már győzött a következő.

A közösségi médiában mindenki csak a jó dolgokat közli magáról, a valós élethelyzeteiről sohasem tölt fel képet, sohasem látsz emberekről szomorú fotókat, mindenki csak színlel. És nagyon aggasztó, hogy erre megy a világ. Szép lassan a népszerűség hamis világába csúszunk át.

Népszerűségről sohasem álmodoztam. A mai twitteres, facebookos világgal is az a bajom, hogy mindenki mutogatja magát. „Most éppen a medencében vagyok, most éppen a WC-n, ezt csinálom, azt csinálom…

A máz a média által létrehozott illúzió, egy hamis valóság, amely azon a módon működik, hogy leköti az emberek figyelmét, és összezavarja őket a tényeket illetően. A máz a világ összes hazugsága együttvéve.

Én be­ülök a stúdióba a nagy kerekasztalom mellé, és komolyan beszélgetek olyan emberekkel, akik egy adott téma vitathatatlan szakértői, és ha jól végzem a dolgom, A-ból B pontba jutok velük egy-egy ügy vagy jelenség értelmezésében. Ettől a néző ismeretei is bővülnek, tehát van értelme a munkámnak.

Műsort készíteni csak azért, hogy kitöltsük a műsoridőt, de semmi gondolati többletet ne nyújtsunk a nézőnek, teljesen felesleges.

Gyakran az az érzésem, hogy a mi köztelevíziónk immáron két évtizede nem ismeri fel a helyét és a szerepét, a társadalmi konfliktusokat pedig nem megérteti, hanem gyakran újragerjeszti.