Ákos idézetek

Lágy vagy és idegen,
Hozzám repülsz a széllel,
Álom terem a szemeden,
Ha mellettem alszol el.

Utolsót lobban a nyár,
Aztán kialszik végképp,
Arcodon most fakó a bánat,
Akár egy régi térkép.

Azt akarod, hogy figyeljek Terád,
Magányom ködét így fúrja át
Pillantásod: az a pillanat,
Amikor észrevetted,
Hogy megálmodtalak.

Nem tűntem el,
Csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel.
De kinyílt lassan a szem,
Most is rád ragyog,
Könny reszket benne,
Mert látom, hogy vak vagyok.

Gyantád vagyok, körülölellek.
Önmagamba átemellek
mint a megdermedt kőben
az időben maradt ősbogarat őrzi
a ragyogó jáspis vagy smaragd.

Szerelmes az elmúlásba
Minden a világon,
Engem csak te menthetsz meg.

Nem mások alkotta kotta, nem az égi csillagflotta,
remegő kezemet egyedül te vezeted,
aki a kígyótól se félsz, és az almát is szereted.
(…)
Ne mondd ki a nevedet: te vagy az asszony, akit szeretek.

Ó, az illatodban ülve várok egész nap
Hogy szádban hozd el éltető vizemet
Itt vagy velem, ahogy írom ezt a sort
Ahogy szemedhez ér, én ott vagyok veled.