A futás soha nem egyszerű testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre.

Azon a napon, minden különös ok nélkül, elhatároztam, hogy futok egy kicsit. Így aztán elfutottam az út végéig, És amikor odaértem, gondoltam miért ne fussak a város végéig? És amikor odaértem, gondoltam miért ne fussak keresztül Greenbow megyén? Ott meg az jutott eszembe, hogy ha már ilyen messzire eljutottam, miért ne fussak végig a szép Alabama államon? Meg is tettem. Végigfutottam egyből egész Alabamán. És csak úgy egyszerűen tovább kellett mennem. Elfutottam egészen az óceánig. És amikor odaértem, az jutott eszembe, hogy ha már ilyen messzire jutottam, akár meg is fordulhatok és futhatok tovább. Amikor odaértem a másik óceánhoz, az jutott eszembe, hogy ha már ilyen messzire jutottam, akkor vissza is fordulhatok és futhatok tovább…és tovább. Mikor elfáradtam, aludtam, mikor megéheztem, ettem, mikor mennem kellett, azt mondtam, indulás!

Az ultrafutónak minden tudását bele kell tennie az edzésekbe, de sosem a merevségig. Ha valamivel feltétlenül számolnia kell, az az, hogy egy 100 mérföldes versenyen mindig lesznek dolgok, amelyekkel nem számolt.

A rendszeres futáshoz ki kell kanyarítanod egy darabot a napodból, még ha csak fél vagy egy órát is. Ha ez lehetetlennek látszik, tedd föl magadnak a következő kérdést: mennyi időt töltök tévénézéssel? Vagy a világhálón? Vagy vásárlással? Ezektől vedd el az időt, hogy olyasmire fordítsd, ami jót tesz neked.