Hiszem, hogy amikor valaki könyvet olvas, a fejében megszületik a saját filmje, arcot teremt a szereplőnek, megrendezi a jeleneteket, hallja a hangokat, érzi a szagokat.

Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

Csak az a fontos, hogy éber légy, mert a leckék mindig akkor jönnek, amikor készen állsz a befogadásukra, és ha figyelsz a jelekre, mindig mindent megtanulsz, amire szükséged lesz a következő lépéshez.

Láttam, hogy az emberek folyton a szabadságra hivatkoznak, holott ezen alapvető joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik vágyainak, egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy “holtomiglan-holtodiglan” kitartanak mellette, az üzlet mérlegének, a rendszernek, félbemaradt projekteknek, szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani, hogy “nem” vagy, hogy “elég”, a hétvégéknek, amelyeken kötelező együtt ebédelniük olyan emberekkel, akikhez semmi kedvük. Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának és a luxus látszatának látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak, csak elhatározták, hogy végigcsinálják – mert valaki meggyőzte őket, hogy így lesz a legjobb. És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik, és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva.

Kérlek, törd össze ezt a poharat – és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek.

Sokszor éreztem magam megsebezve, amikor elvesztettem azokat a férfiakat, akikbe szerelmes voltam. De ma már biztos vagyok benne, hogy senki sem veszíthet el senkit, mert senki nem is birtokolhat senkit. Ez az igazi szabadság megtapasztalása: bírni a legfontosabb dolgot a világon, anélkül, hogy birtokolnánk.

A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már az előtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke művészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.

Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket.

A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke – mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék.

Az orvosok gyakran szembesülnek azzal, hogy egy-egy vizsgálat eredménye egészen más betegségre utal, mint amire számítottak – és ilyenkor jön a dilemma, hogy a tudománynak higgyenek-e, vagy a szívüknek. Az idő múlásával egyre többet hagyatkoznak az ösztöneikre, és azt tapasztalják, hogy javul a hatékonyságuk.

Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.

A madarak megtanulnak énekelni, ami nem jelenti azt, hogy ezzel több élelemhez jutnának, megmenekülnének a ragadozóktól, vagy távol tarthatnák az élősködőket. (…) Azért énekelnek, hogy felhívják magukra a másik nem figyelmét, és fönntarthassák a fajukat.

Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar.

Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírását talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk.

Ez ellentmondásnak tűnhet, de sok embert ismertem, akik már nem éltek, pedig még dolgoztak, ettek, és ugyanúgy végezték társadalmi teendőiket, mint azelőtt. Mindent automatikusan csináltak, anélkül, hogy észrevették volna a mágikus pillanatot, amit minden nap magában hordoz, anélkül, hogy egyszer is megálltak volna, hogy egy másodpercig az élet csodájára gondoljanak, anélkül, hogy megértették volna, hogy a következő perc talán az utolsó, amit ezen a bolygón töltenek.

A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.

A hazugság nagyon fáradságos dolog, az embernek meg kell erőltetnie a memóriáját, ha nem akar lebukni.

Az igazi szabadság (…) nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.

Egy stratégia két lehetséges legnagyobb hibája: az idő előtti cselekvés, illetve a lehetőség elhalasztása.

Minden meg van írva a zajokban. Az ember múltja, jelene, jövője. Az az ember, aki képtelen hallani, az nem hallja meg az élet tanácsait, amelyeket pedig minden pillanatban kapunk. Csak aki hallja a jelen zaját, az képes biztos döntést hozni.

Félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól (…), hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyáltalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt. Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.

Amikor valaki megtalálja az útját, nem szabad félnie. Elég bátornak kell lennie hozzá, hogy rossz lépéseket tegyen. A csalódás, a vereség, a csüggedés mind-mind Isten eszköze, hogy általuk megmutassa nekünk az utat.

Egy ölelés (…) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

Az emberek nagy része úgy fogadta mások életének tragédiáit, mintha nagyon szeretne segíteni – holott valójában nagyon is élvezték mások szenvedését, boldognak érezhették magukat, hogy mindez nem velük történik, mert az élet kegyes hozzájuk.

Mindig az erősebbnek van igaza. És ebben az esetben, paradox módon, a gyávák a bátrabbak, és ők tudják keresztülvinni az elképzeléseiket.

Menj tovább. Akkor is, ha már nem vagy biztos magadban, menj tovább: Isten szándékai kifürkészhetetlenek, és az út sokszor csak akkor rajzolódik ki előttünk, amikor elindulunk.

Ne próbálj meggyőzni senkit semmiről. Ha valamit nem tudsz, kérdezz, vagy nézz utána. De ha cselekszel, légy olyan, mint a folyó, ami folyik, csöndesen, átadva magát a nagyobb energiának.

Mint mindenben ezen a földön, hinni kell benne, hogy győzhetsz, és ennek érdekében áldozatokat kell hozni.

A lehetőség érdekében tegyél föl mindent egy lapra, és határolódj el mindentől, ami kényelmes életet kínál neked.

Ha tudjuk az illető nevét, egyúttal azzal is tisztában vagyunk, hogy valóságos, hús-vér emberrel állunk szemben, nem pedig valami elvont ellenséggel. A név által az illető egyedülálló, kivételes egyénné válik, akinek múltja van és jövője, ősei és lehetséges utódai, győzelmei és vereségei. Az ember a neve maga, büszke rá, élete során többször elismétli és azonosul vele.

A harcos (…) elfogadja, hogy ellenségei azért vannak, hogy próbára tegyék bátorságát, kitartását és ítélőképességét. Ők sarkallják arra, hogy harcoljon az álmaiért.

Az ellenség ritkán képviseli a rosszat! Mindig jelen van, mert az a kard, amit nem használnak, megrozsdásodik! (…) Mindannyian tudunk már mindent, mielőtt valaki beavatna bennünket!

A küzdelem során mindig azt keressük, hogyan védjük gyenge oldalunkat, miközben az ellenség oda csap le, ahol védtelenek vagyunk – oda, amiben a legjobban bízunk.

Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.

Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.

A valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény – bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.

Megtapasztaltam, hogy a magány akkor a legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene. Ha viszont nem veszünk róla tudomást, elgyengül.

Az élet tele van egyszerű dolgokkal, és belefáradt már, hogy állandóan az ismeretlent hajkurássza.

Minden energiámat a jutalomra koncentráltam, anélkül, hogy felfogtam volna: ha az ember vágyik valamire, nagyon világosan célul kell tűznie maga elé azt, mire kell. Ez a jutalom keresésének egyetlen motívuma.

Ha olyan a múltad, hogy elégedetlen vagy vele, most rögtön felejtsd el. (…) Képzelj más történetet az életednek és higgy benne. Csak azokra a pillanatokra gondolj, amikor sikerült a terved, és ez az erő majd segíteni fog, hogy elérd, amit akarsz.

Használj ki minden lehetőséget az életben, mert ha egyszer elszalasztod őket, nagyon sokára térnek csak vissza.

Ki kell használnunk, hogy ránk mosolygott a szerencse, és meg kell tennünk mindent, hogy segítsünk neki, ahogyan ő is segít nekünk.

A “szerencse” valójában nem más, mint hogy az ember körülnéz, hogy meglássa, hol vannak a barátai: mert az angyalok az ő szavaikon keresztül hallatják a hangjukat.

Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni – mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének.

A legegyszerűbb dolgok a legszokatlanabbak, és csak a bölcsek láthatják meg őket.

Amikor az ember valódi veszéllyel áll szemben, képtelen elfordítani a tekintetét, noha ez lenne a helyes és legbiztonságosabb lépés, amit tehet.

Az ő félelmeit nem ismerem, de a magaméit igen. És nem kellenek új félelmek, elég az, ami van.

Az emberek nem az ismeretlentől félnek, mert minden ember képes mindent elérni, amit akar, és amire szüksége van. Attól félünk csak, hogy elveszítjük, amink van, legyen az az életünk vagy a földünk. De a félelmünk elmúlik, mihelyt megértjük, hogy a mi történetünket és a világ történetét ugyanaz a Kéz írta.

Járunk szerte a világban, kutatunk az álmaink és eszményeink után. Gyakran elérhetetlen helyekre suvasztunk el olyan dolgokat, amelyek már csak egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Az úthoz hozzá tartozik az apró és finom dolgok tisztelete. Mindig ismerd fel a pillanatot, amikor fontos a megfelelő viselkedés.

A fény harcosa tudja, hogy szabadon dönthet, mit akar. Döntéseit bátran, önzetlenül hozza, időnként egy cseppnyi őrülettel.

Még nehezebb, hogy a magad útját megtaláld. Aki nem tud választani, meghal az Úr szemében, bár továbbra is lélegzik, és járkál az utcákon. Minden létezőnek oka van: teneked csak meg kell tudnod különböztetni az átmenetit a véglegestől.

Az egyetlen mód arra, hogy helyes döntést hozzunk, az, ha tudjuk melyik a hibás döntés. Azaz meg kell vizsgálni a másik utat, félelem és gyávaság nélkül, s azután dönteni.

A világ dicsősége múlandó, és nem az alapján kell mérni az életünket, hanem aszerint, hogy milyen döntéseket hozunk a személyes történetünk követéséről, az utópiánkban való hitünkről és az álmainkért való harcról. Mindannyian a saját életünk főhősei vagyunk, és sokszor a névtelen hősök hagyják a legnagyobb nyomot.