A világtörténelem eseményei nem véletlenszerűen következnek be, hanem ismétlődnek, újra meg újra, méghozzá pontos időciklusokban.
Történelem idézetek
A magyar nemzet nevű emberi közösség a Szentkorona szakrális történelmi Magyarországaként Szent Istvántól a Hunyadiakig anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben gazdag és gyarapodó nemzetet alkotott. Egy olyan nemzetet, amely egész Európa számára döntő fontosságú anyagi és szellemi teljesítményeket produkált. Ám a Hunyadi Mátyás halálától a Rákóczi szabadságharcig tartó 222 év során (csupa „két”-ség) Európa cinikusan magára hagyta a keleti és nyugati birodalmak halálos „satujába” szorult magyarságot. Nincs olyan sötét képzelet, amelyik el tudná gondolni, hogy mit is jelentett ez a két évszázad az itt élők számára.
Családunk szemléletében mindig a szolgálat volt a meghatározó. Változó körülmények között, de mindenkor megtettük azt, amit ez az erkölcsi elv reánk rótt. Ezt tették elődeim, amikor katonáskodtak a török időkben, s ezt tette ükapám is a szabadságharcban, amikor Világostól hazavezette katonáit Veszprém megyéig.
A holokauszt elhomályosítja azokat a német terveket, amelyek még nagyobb szabású emberirtást tűztek ki célul. Hitler nemcsak a zsidók megsemmisítésére törekedett; el akarta törölni Lengyelország és a Szovjetunió állami létét, ki akarta irtani vezető osztályaikat, és több tízmillió szlávot (oroszokat, ukránokat, beloruszokat, lengyeleket) akart megölni.
A holokauszt a történelem legjobban dokumentált tömeggyilkossága volt. Elvégre a bürokrácia jegyében hajtották végre.
Imádom a hazámat, szerelmes vagyok belé, és megtanultam a történelmét is: nemcsak azt, amit az iskolában tanítanak, hanem a valódit is.
Ha tudtam volna a német koncentrációs táborok borzalmairól, nem csinálom meg a Diktátort; nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét.
Az emberek történelmét mindig vérrel írják.
Kinek volt igaza? Szapolyainak vagy Ferdinándnak, Bocskainak vagy II. Rudolfnak, Bethlen Gábornak vagy II. Ferdinándnak, Rákóczinak vagy I. Józsefnek, Kossuthnak vagy I. Ferenc Józsefnek? A maga szempontjából mindegyiknek, a másikéből azonban egyiknek sem. A történésznek véleményem szerint felül kell emelkedni ezeken a kortárs ellentéteken, s igazságosztás helyett a politikusok motívumait, törekvéseik reális vagy irreális jellegét kell bemutatni. A 20. század esetében ugyanez a helyzet, csak az akkori szereplők megítélése ma még jóval érzékenyebb úgy, mint a több évszázaddal korábbiaké.
Egészséges nemzeti emlékezetnek nincs szüksége „mesékre”, sem a múlt kiszínezésére, sem eleink lebecsülésére.
A történelem nem fogja felmenteni a magyar ellenzéket az alól a vád alól, hogy 1914 előtt helytelenül ítélte meg a nemzet igazi életszükségleteit és helytelenül ítélte meg a világesemények folyását, illetve nem látta meg azokat és helytelen irányban pazarolt el a dús energiákat, amelyeket a nemzet rendelkezésére bocsátott.
Észre kellett venni minden nyitottszemű politikusnak, hogy a monarchia és Magyarország ellen előbb-utóbb koncentrikus támadás fog megindulni területének feldarabolása céljából és hogy az európai Törökország likvidálása után mi kerülünk sorra. De ahelyett, hogy a nagy leszámolás napjára a nemzet virtuális erőit megszilárdìtottuk volna és a dinasztiát igyekeztünk volna megnyerni annak, hogy a magyarság védbástyái kiépüljenek, az uralkodóházzal a katonai kérdés miatt összetűztünk, a valódi ellenséggel szemben viszont egész frontunkat védtelenül hagytuk. Szomorú mementó ez az ellenzéki oldalon levő pártok részére a jövőben is, mert bizonyítéka annak, hogy mily óriási felelősséggel bírnak a nemzet boldogulása szempontjából, annak dacára, hogy látszólag a felelősség csakis a mindenkori kormányokat terheli.
Önigazolásra nincs szükségem, mert meggyőződésem, hogy politikám helyességét vagy az események, vagy az idővel tisztábban látó közvélemény igazolni fogják.
Mindig mondják, hogy régen minden jobb volt, lófa** volt, nem jobb, hát akasztottak a főtereken, botoztak, köveztek, járványok voltak, finom kis kolerák, elsöprő erejű tüdővészek szambáztak végig az országon, meg háborúk dúltak, holokauszt volt, és gulág.
Mint király, XVI. Lajos rászolgált balszerencséjére, hisz nem értett a szakmájához. Mint ember nem szolgált rá. Erényei voltak azok, amik elidegenítették a néptől.
Minden gondolkodó, aki alkotmányossági kérdéseken mereng várandós lesz egy jakobinussal: olyan igazság ez, amit Európa sosem felejthet el.
A háború a királyok bírája; a győzelmek az ő ítéletei.
Felhívok mindenkit, aki magyarnak tartja magát, felhívok mindenkit, aki a történelmi osztályhoz tartozónak vallja magát; válasszon, hogy vagy megsemmisül a történelmi osztály, vagy példaadóképpen elől jár a jobboldali törekvések kivívásában. Ha ez a történelmi osztály meddő munkát végez, passzív marad, ha ez a történelmi osztály szövetkezik a zsidósággal és a baloldali elemekkel, […] ha támogatja kompromisszumokkal, megalkuvó politikával, akkor számolhat a történelmi osztálynak ez a része azzal, hogy megsemmisül. Mert itt a nemzet érdekében és a nemzet színe előtt kijelentem, hogy [ha] azt vesszük észre, hogy a történelmi osztály egyes rétegei csatlakoznak a zsidó internacionálét reprezentáló nagykapitalistákhoz, akkor azokat is meg kell semmisíteni a magyar faj jövőjét biztosítandó.
Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.
– Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz 1940. október 14-én.
A magyar nemzet szerette Budapestet és el is kényeztette, mégis az utóbbi időben ez a város lett a veszte. Most, itt a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost. Ez a város megtagadta ezeréves történelmét. ez a város porba rántotta a szent koronát meg a nemzet színeit, és vörös rongyokba öltözött.
– kezdte szónoklatát fehér lován ülve, 1919. november 16-án, Budapesten.